Valami furcsa okból mustáros-ehetnékem volt. Aztán kitaláltam, hogy a szóba jöhető (itthon fellelhető) zöldségek közül csicsókával szeretném mindezt. Így hát fogtam az ásót, leballagtam a kert aljába szedni egy kis csicsókát; amit aztán alaposan megmostam, és kiválogattam a vágott darabokat. Azokból lett az ebéd, a többit kitettem a teraszra száradni. A gyors fogyasztásra szánt darabokat héjastul felkockáztam falatnyi darabokra. Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd ráöntöttem a tányérnyi csicsókát (1 adag - gyakran mérem ki úgy, hogy nyersen arra a tányérra rakom a zöldséget, amiről majd enni fogom). Időnként megkeverve pirítgattam. Aztán mikor puhulni kezdett, hozzátettem egy jó teáskanálnyi magos dijoni mustárt, meg közben beugrott, hogy egy kis fehérbor nem rontaná el. Nosza, öntöttem bele egy kicsit. Aztán időnként megkeverve addig sütögettem tovább, míg elpárolgott a leve, és a mustár finoman rásült a csicsókára. Ekkorra az állaga is megfelelő volt: épp roppanós, ahogy szeretem. A tűzről levéve friss majoránna-leveleket tépkedtem még rá, és összekevertem. Finom illata volt, de aztán - biztos, ami biztos - kóstolás alapján döntöttem el, hogy érdemes-e lefényképezni, mielőtt megenném.(Megjegyzés: Az ilyesmik akkor sülnek szépen, ha nincsenek túl vastagon az edényben, ezért nagyobb mennyiséget inkább több kisebb adagban készítenék. Gyorsan megsül, tehát nem nagy fáradság, viszont a kész étel sokkal jobb lesz így.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése