2010. augusztus 30., hétfő

Paradicsomkoktélok (vegán)

Kétségtelen rossz szokásom, hogy hiába várok vendéget délutánra, reggel alkalomadtán még simán bevásárolok a piacon munkából. Sürgős munkából, persze. Vagyis kényelmes készülődés helyett kreatív befőzés a délelőtti program. Most épp paradicsomból.

A kis sárga koktélparadicsom ránézésre sárgaszilvának tűnt, csak az volt furcsa, hogy most. Mire mondja a néni, hogy ez paradicsom, kóstoljam csak meg. Kissé bizalmatlanul közelítettem hozzá (hiába, no, az én fogalmaim szerint a paradicsom piros, és inkább nagy, mint kicsi), és igencsak meglepett, hogy milyen átütő paradicsomíze van. Az üzlet megköttetett, egy másik helyen meg pirosból volt "vegyesbazár", kerek befőzőparadicsom meg lucullus vegyesen.

Itthon aztán indult a móka, mosás után az alábbi módon került üvegekbe az áru:

A sárga koktélparadicsom apraját Kubus üvegekbe raktam (330 ml), a közepeseket tésztaszószosakba (400/420 ml), a nagyokat szabvány befőttesüvegbe (720 ml).

Előbb csak a piros paradicsomból készítettem levet, hogy ezzel töltsem fel, de a kubus üvegek (5 db) után már elég kevés maradt belőle.


Így a sárgából is beáldoztam a puhábbakat, szépséghibásakat. Ebből a vegyes léből töltöttem fel a karcsú szószosüvegeket (3 db), hígítás nélkül, majd mivel láttam, hogy nem lesz elég, a szélesekbe (5 db) elosztottam a maradékot, aztán némi vízzel egészítettem ki.


Ezeket a fajtákat aztán hagyományos módon dunsztoltam ki.

A nagy üvegekbe (3 db) már egyáltalán nem került lé, az natúrbefőtt lett a kuktában készítve.


Most már csak azt kell kitalálnom, hogy mi mindenre használjam fel mindezt, de szerencsére ez a rész nem azonnal aktuális :)


Idő: kb. 3 óra volt mindenestül
Pénz: 900 Forint volt az alapanyag (150 volt a koktélparadicsom kilója, 100 a simáé; előbbiből 5, utóbbiból kb. 1,5 kg került most az üvegekbe) + egy kis víz meg energia, ebből lett a képen látható mennyiségű "koktél"
Hazai, sőt, környékbeli kiskertekben termelt alapanyagokból.

Paradicsomeltevéssel kapcsolatos receptjeim gyűjteményét itt találod. Benne vannak a klasszikusok, úgymint lé, lecsó, aszalt paradicsom, de azt is megmutatom, hogyan teszem el a hámozottparadicsom-befőttet házilag, valamint tésztaszósz-változatokból sincs hiány.


Ui: Délután már együtt nevettünk a vendégemmel, hogy milyen lökött vagyok.

0 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails