Isti váltig állította, hogy nem szereti a hajdinát. Mint a mellékelt blog mutatja, én se vagyok valami nagy rajongója, de azért időről időre adok neki egy-egy esélyt, hátha ebben is változott az ízlésem, vagy épp sikerül megfelelőbb elkészítési módot találnom. Tavaly ráadásul valami véletlen folytán nem a szokásos sötétbarna hajdinát sikerült venni, hanem világosabbat, és csodák csodája, ennek egészen szolíd íze volt ahhoz képest, ami emlékeimben élt róla. Isti szívébe azonban még így sem tudta belopni magát, így megkért, hogy ha lehet, akkor abból csak magamnak főzzek majd, ő inkább eszik mást. Rakosgattam is sokáig, mert ugye mégiscsak jobb és egyszerűbb olyat főzni, amit mindketten szeretünk, mint kétfélét. (Alapjában véve egyikünk sem válogatós, tehát igen nagy ez a közös halmaz, nincs lépten-nyomon lemondás hol erről, hol arról a másik miatt.) Most azonban készletleépítés jegyében legalább egy részét felhasználtam ebbe a levesbe. És láss csodát: még Istinek is nagyon ízlett, és nem csak rámondta, repetázott is belőle kétszer! (Plusz most már időnként főzhetek valami hajdinásat, nem csak magamnak.)
Hozzávalók 6-8 személyre
- 1 csomó répa
- 1 csomó petrezselyemgyökér
- 2 kis zeller
- 3 közepes krumpli
- 1 kis fej lila hagyma
- kb. 1,5 l víz
- 4 dl lecsó-szósz (darált natúr lecsó; lehet friss is)
- 10-12 dkg hajdina
- 1 teáskanál só
- 1 csokor petrezselyemzöld
a tálaláshoz:
- extra szűz olívaolaj
- balzsamecet (elhagyható)
Meghámozzuk és kisebb falatnyi darabokra vágjuk a zöldségféléket, majd feltesszük főni a vízben. Hozzáöntjük a lecsót és beleszórjuk a megmosott hajdinát. Forrás után kis lángon, lefedve főzzük, amíg a hajdina meg nem puhul, de a zöldség még picit roppanós. Sózzuk és beleszórjuk az összeaprított petrezselyemzöldet. Langyosan tálaljuk; olívaolajat és balzsamecetet kínálunk mellé, amivel mindenki ízlés szerint megcsorgathatja az adagját.
Tipp: pirított és nyers hajdinát is árulnak. Előbbi sötétbarna színű és meglehetősen karakteres ízű. Aki ezt nem kedveli, annak is érdemes kipróbálnia a nyers változatot: ez világosabb színéről ismerhető fel. Sokkal enyhébb az íze, ebben a levesben ráadásul nem főszereplő.
6 megjegyzés:
Szia!
Ha szabad egy megjegyzést: Somlósi Lajostól tanultam, hogy a hajdina télen "jobb", akkor az "igazi", pl. mielőtt a gyerek kimegy szánkózni, hajdinából készült étel kap (pl. kását).
Ildikó
A hasznos megjegyzéseknek mindig örülök: ma is tanultam valamit. Mostani (igen kis) hajdinafogyasztásunkat mondjuk nem lesz nehéz felülmúlni télen :)
A natúr hajdinának tényleg kellemesebb az íze, csak mindig az a drágább. Nem értem. Így simán levesbe még nem tettem, de lehet, hogy kipróbálom.
Viszont ezen recept kapcsán a Facebook-on megtudtam, hogy a sötét hajdinát néhány forrázással meg lehet szelídíteni. Ha úgy alakul, kipróbálom!
:-))
Nagyon pongyolán, de Ti úgyis érteni fogjátok:
a hajdinát - ízlés szerint - összekeverem a többi (beáztatott) gabonával (barna rizs, zab, árpa, tönkölybúza, rozs), lecsós alapon, fűszerekkel megfőzöm, botmixerre összetöröm és egy gabonakolbászhoz hasonló masszát kapok. Ezt (pirítós) kenyérre is lehet tenni, de rétegzem is, pl. rakott káposzta és társai.
Finom:-))
Hú, ez nagyon jó ötlet, hamarosan műsorra is tűzöm (és természetesen utána beszámolok az eredményről :)
Megjegyzés küldése