2012. július 26., csütörtök

Grillezett zöldségnyárs (vegán, mézzel)

Eljött a készletkisöprés ideje a hétre bevásárolt zöldségfélék maradékaiból (holnapra még félretettem egy padlizsánt, szombaton meg úgyis jön az utánpótlás). Ebbe az ételbe épp ilyen 'egy kis ez, egy kis az' összeállításban kellettek, kiegészítve a kertben szüretelt koktélparadicsommal.


Hozzávalók 2 személyre
  • 1 kisebb padlizsán
  • 1 kisebb cukkini
  • 2 kisebb fej hagyma
  • 3 paprika
  • 36 koktélparadicsom
a mázhoz:
  • 2 evőkanál mustár
  • 2 evőkanál méz
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál napraforgóolaj
  • 1 teáskanál olaszos fűszerkeverék (szárított szurokfű, borsikafű, bazsalikom, rozmaring) - bors helyett használtam
  • 1 kávéskanál só
továbbá:
  • 12 nyárspálca

Fél órára vízbe áztattam a fapálcákat (így nem égnek majd meg). Falatnyi darabokra vágtam a zöldségféléket, és vegyesen ráhúzgáltam a nyársakra (a hagymával "csaltam" és Istinek osztottam mindet, aminek ő nagyon örült). Tálkában összekevertem a máz hozzávalóit, és ecsettel rákentem a zöldségnyársakra, amiket a pálcák hosszánál valamivel keskenyebb tepsire raktam, így a két szélén megtámaszkodtak a nyársak és középen nem ért le a zöldség az aljára. (Érdemes lett volna alufóliát teríteni a tepsibe, megkönnyítve ezzel a mosogatást - no, majd legközelebb!) 200 fokra melegített sütőbe tettem, és légkeverés+grill fokozaton 15 percig sütöttem, amíg szép színt kaptak. (Lassan öt éve megvan már ez a tűzhely, épp ideje volt kipróbálni ezt az üzemmódját is. Csíkosak ugyan nem lettek a zöldségfalatok, de forgatás nélkül is remekül megsültek minden oldalról.) Tálalás előtt még egyszer megkentem őket a mázzal. Vegetáriánus főételként ettük, így ketten el is pusztítottuk mindet azon frissiben.

Tipp: a végén kimaradt egy kis máz, amit aztán puhára főzött, majd krumplinyomóval áttört barna lencséhez kevertem némi sóval kiegészítve, így remek pástétom lett belőle.

Forrás: GoodFood 2012. július (Fényes-rácsos zöldségnyárs)
 

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails