2011. október 5., szerda

Füstölt fokhagyma


Füstölt fokhagyma. Olyan is van? - csodálkoztam rá úgy két hónapja, mikor belebotlottam az interneten egy ajánlatba, hogy termékmintát lehet kérni véleményért cserébe. Én ugyan nem vagyok túl jó barátságban a hagymafélékkel, de gondoltam, kiadom alvállalkozásba a kóstolás és véleményírás feladatát a Főkóstolónak, aki szereti a fokhagymát, s ha már megkapta a főkóstolói címet, dolgozzon is meg érte! :)

Úgy két hete meg is érkezett a csomagocska. Három jókora fej fokhagyma, csinosan összekötve, akasztóval. És fantasztikus füstölt illattal! Nem ám füstaroma, vagy gyorsfüst, de nem ám! Ezen tényleg érződik, hogy tisztességes, nem siettetett füstölést kapott, nem hiába kellett ennyit várni rá. Jelentkezésem után ugyanis nem sokkal egy elnézéskérő e-mailben arról tájékoztattak, hogy a vártnál sokkal nagyobb az érdeklődés a minták iránt, a nagy tételben füstölés eredeti elgondolása pedig kudarcot vallott, így hát szíves türelmemet kérik. Meg is jegyeztem magamban, hogy piros pont, hogy csak a legjobb árut akarják kiadni a kezükből, és ezért mindent megtesznek, a technológia finomítása és kommunikáció terén is. Szóval türelmesen kivártam a füstölést, és nem is hiába!

Milyen is ez a füstölt fokhagyma, miben más, mint a füstöletlen? Gyönyörű barna a héja; kívül egészen sötét, beljebb halványabb, de azért jól láthatóan nem a megszokott fehér színű. A hideg füstölésnek köszönhetően ugyanolyan kemény, mint a sima, füstöletlen változat. Mi a Tanyáról kaptunk a nyáron tuti jó fajta, csakis magyar, fekete földben termesztett, bio fokhagymát, szóval tudjuk, milyen az igazi - na, ez is olyan, csak remekül megfüstölve. Először nyersen kóstoltuk meg, mert hát valahonnan el kell indulni az ötleteléssel, hogy majd milyen ételekbe tegyük, mihez illik, és mi az, amiben érvényesül a füstölés adta plusz. A héjnál egyértelműen a füst dominál, de azért a meghámozott gerezd tagadhatatlanul fokhagyma. Pozitívum, hogy könnyen lejön a héja. Ízre pedig valamivel szelídebb, mint a füstöletlen, szóval még én is bátorkodtam belekóstolni egy kicsit. Az utóíze kellemesen füstös, sokkal kevésbé fokhagymás, és nem lehet oly hosszasan bűzölögni tőle.

Mire jó? Nyilván mindenféle olyan ételhez használhatjuk, amihez eredetileg sima fokhagyma kell, de azért biztos vannak olyanok, amelyekhez különösen illik. Nekem elsőre a száraz hüvelyesek, a káposzta, a padlizsán, a vegyes sült zöldségek ugrottak be. Meg hogy vegáknak ez egy főnyeremény minden olyasmibe, amibe a nemvegák valamilyen füstölt húsárut tesznek. Eddig se voltam odáig a füstartomáért (használgatom időnként, hogy fogyjon, de ha végre vége lesz, biztos nem veszek másikat), de ha ilyen finom füstölt fokhagyma is van, akkor nem is kell, legalábbis olyan ételeknél ezzel megoldódott a füst-probléma, amikbe megy a fokhagyma. Az egész, héjas gerezdet belefőzve hátha tényleg inkább füstös lesz, mint fokhagymás, ami nekem elég is, Isti meg megeheti hozzá az összes benne főtt gerezdet.

(Egyet már főztem is a füstölt fokhagymával, de erről majd máskor, külön bejegyzésben számolok be. Nem kis várakozással mentem neki, de ez még azt is fölülmúlta!)
 

0 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails