Így történt, hogy ezúttal csak az ötletet vettem Ottistól, a megvalósítást pedig a saját fejem után raktam össze, emígyen:
4 dl cukrozatlan habtejszínben felolvasztottam 6 dkg jó minőségű étcsokit (most épp 86%-os kakaótartalmú Cote d'Or), majd a habszifonba öntöttem, és hagytam kihűlni. Mikor eléggé lehűlt, a hűtőbe raktam pár órára, majd beletekertem egy habpatront. Összeráztam, és felhasználásig visszatettem a hűtőbe. Fontos: Vagy sima csokit használjunk, vagy a habszifonba töltés előtt szűrjük át a csokis tejszínt, mert az esetleges darabkák (pl. ha volt a csokiban ízesítésnek narancshéj, szárított gyümölcs, kakaóbab, stb.) eltömíthetik a szifont.Bekevertem egy adag zabpehelylisztes gofritésztát (25 dkg zabpehelyliszt, 2,5 evőkanál rizsliszt, 2 evőkanál nádcukor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 kis citrom leve (ha épp nincs itthon citrom, egy csipet citromsavval is jó), fél deci olaj úgy szemre, kb. 4 dl víz; álltában sűrűsödik, úgyhogy közben még kevertem hozzá egy kis vizet), majd kisütöttem. Jóval több sütés kellett egy-egy darabnak, mint amennyit a gofrisütő (Hauser) használati utasítása írt, de némi odafigyeléssel azért megoldottam. (Utólagos megjegyzés: Bő kétszerannyi ideig sütve őket szépen egyben maradnak; közben nem szabad nézegetni!) Jutalmul finom, ropogós gofrikhoz jutottam, amiket ráadásul sikerült egészben kivarázsolni a tányérra. (Az első, alulsütött darab viszont csúnyán szétmállott.) Ebből a mennyiségből 10-12 darab szokott lenni.
Kimagoztam valamennyi meggyet, a csokiöntet helyett pedig mézet készítettem az asztalra.
Tálaláskor a kisült gofrira nyomtam a csokihabból, megraktam meggyel, végül megcsorgattam mézzel. A habot szándékosan nem édesítettem és a tésztában is visszavettem a nádcukor mennyiségéből, mert úgy gondoltam, hogy a méz mennyiségével majd mindenki ízlése szerint szabályozhatja, hogy mennyire legyen édes. (Avagy nem édesszájúként egyre jobban zavar, ha túl édes (ráadásul cukros!) dolgokat tesznek elém, esélyt sem adva rá, hogy legalább egy kicsit közelebb alakítsam ahhoz, ahogyan valójában szeretem.)
12 megjegyzés:
Ezt én is ki fogom próbálni. Imádom a meggyet és csokit együtt, nagyon jó párosítás :-)
Szia, örvendek ,hogy jó ötletnek találtad a gofrizást, finom lehet a zabpehelylisztes...legközelebb azt hiszem kipróbálom én is :-)
Mikor érsz rá egy nagyobb adagot sütni népesebb vendégseregnek? :-) (kár a gofrisütőért,hogy csak úgy porolódjon unalmában..)
Nóri
p.s.A meggy-csoki isteni páros!
Amikor igény van rá, mindig megoldom :) De valamiért nem hiszik el nekem, hogy a saját ízlésem szerinti dolgokat elkészíteni is szeretem, és nem munkának fogom fel a konyhai tevékenységet...
Ez nálam is így van..inkább relaxáció,főleg ha tudom,hogy "hálás" közönségnek lesz a menü..
Ugye,egy kérdés, Szegeden csak az Agni a vega-étterem vagy tudsz másik helyet is elfogadható konyhával és árakkal?
Én is csak erről az egyről tudok, bár nem jártam még ott. Az az igazság, hogy kétszer is meggondolom, elmenjek-e enni valahová, így aztán kivételesen rendkívüli esetben kerül csak sor ilyesmire (legutóbb pl. osztálytalálkozó alkalmával). S olyankor is lelkiekben előre felkészülök az esetleges csalódásra (és hogy ennek ellenére nem fogok kiakadni, mert nem azért mentem oda), titkon persze kellemes meglepetésben reménykedve. Aztán hol előbbi, hol utóbbi jön be :)
Hol ért kellemes meglepetés?
Én nem vagok vega de figyelnem kell mit eszem és 99%-ban mindig valamiért csalódok, de olyankor sokszor az ugrik be,hogy csak én filózok..más miért nem szól vagy miért nem elégedetlen...
Ittál már mézes árpsört alkoholmentest persze? annyira izgat,pedig a klasszikus sört útélom:-)az Agni étlapját lapozgatva láttam..
Legutóbb pl. annak örültem ilyen "nem itthon kajálás" témában, hogy a Plázában a Fornettisnél még langyos volt a Norbi-féle magvas barna rúd - és kimondhatatlanul jólesett! (Legtöbbször nincs, vagy már száraz maradékhoz van csak "szerencsém".)
Amióta ideköltöztem, étteremben/gyorsbüfében nem jártam Szegeden, azt az egy osztálytalálkozót kivéve. Az a Dóm Hotel étterem volt, olyan közepes, semmi extra, a külcsín alapján nagyobb durranást vártam. Akkor még csak kezdtem vegává válni, úgyhogy nem csináltam különösebb lelki ügyet az érezhetően hússal együtt sütött krumpliból, tojásos panírból meg ilyesmikből. Meg nem enni mentem, hanem találkozni az osztálytársaimmal - utóbbi viszont nagy élmény volt!
A legtöbben egyébként szerintem azért nem szólnak, mert nem is tudják, hogy milyen egyszerűen lehetne jobb is az az étel, ha tényleg odaadással készítették volna. Meg sokaknak sajnos igényük sincs a minőségre, csak a mennyiség érdekli őket. (Én meg az ilyenektől vagyok rosszul, sokszor már akkor is, ha látom őket... enni - fogalmazzunk szalonképesen).
Mézes árpasör? Hmm... A klasszikus sört én sem bírom, ha már alkoholizálok, akkor valami (lehetőleg félédes) bor a nyerő nálam. Amilyen kíváncsi vagyok, alkalomadtán biztos megkóstolnám.
Szia:)
Alig látszik kia gofri a csoki alól: tetszik:)))
Más téma: kaptál-e már üveggolyós felkérést? Mert, ha nem, akkor kérnélek én (az én bejegyzésem éppen most készül, azért érdeklődök).
Finom is volt! Csak már elfogyott mind...
Eddig még nem kaptam ilyen felkérést (legalábbis nem tudok róla :), úgyhogy köszönettel elfogadom, és hétvégén meg is írom!
szia Dulmina!
Ügyes vagy!
Én még sosem csináltam gofrit, nincs sütőm, de igény lenne rá a család részéről, csak nem bukkantam még eddig rá.
Palacsintát szoktam csinálni.
Szeretek olvasni az ilyen retrós tárgyaidról (habszifon, meg egyszer írtál tallérsütőről, de ha jól emlékszem az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket)
én is értékelem a régebbi konyhai holmikat.
üdv.:
Reni
Azért a palacsinta sem rossz! Az nálam is gyakrabban van, változatos töltelékekkel, viszont csakis feltekerve :)
Imádom az ilyen régi, de praktikus eszközöket, úgyhogy nekem a mindenféle modern, elektromos ketyerék helyett ilyenekkel van teli a konyhaszekrény. Egy része még a dédnagymamámé volt, és hihetetlen, de még mindig kifogástalanul működik. Na meg '80-as évek édes nosztalgiája a csehszlovák keksznyomó (az sem egy kategória a mai gyenge változatokkal), buborékos ásványvíz helyett itthon készített szódát kortyolgatok most is (szerencsére még gyártanak patront), flakonos tejszínhab helyett inkább a habszifon, így biztos nem cukros és kedvemre ízesíthetem. Anyukáméknál üstház (szintén a dédié volt valamikor), azon főzték a múltkor üstben a baracklekvárt, de a hagyományos befőtteket is ott szoktunk dunsztolni, mert így 30-40 üveggel megvan egyszerre. A tallérsütő azóta parkolópályán van, de szerintem kap még esélyt, mert lehet, hogy én néztem el valamit annál az ominózus esetnél :)
Megjegyzés küldése