Reális önmérséklet

Imádok befőzni, de azért mindennek van határa. Miután az örökölt spájztartalom hasznosítása keretében az utóbbi hónapokban igencsak újra végigkóstolhattam mindent, amit az utóbbi 5-6 évben eltettem befőtt, dzsem, lekvár, ivólé, szósz, akármi formájában, álljanak itt a megállapításaim tanulságként és iránytűként a jövőre nézve. Többségük triviális, mégis vissza-visszatérő probléma volt be nem tartásuk következménye az évek során, most pedig koncentráltan jelentkezik mindez.

1. Csak azt és csak annyit érdemes eltenni, ami várhatóan jóízűen el is fogy. Semmi szükség olyan különlegességekre, amiknek a felhasználására aztán nincs ötlet, nincs kedv, csak a muszáj, mert sajnáljuk kidobni. A másik ilyen muszáj-felhasználásba torkolló dolog, amikor valamiből olyan óriási mennyiség van (és foglalja az üveget!), hogy már a fülemen jön ki, meg van frissebb, jobb. Való igaz, hogy nincs minden évben jó termés (lásd: tavaly), ezért hol ez, hol az kimarad a befőzésből, de 2-3 évnél hosszabb időre kár spájzolni.

2. Vannak alapanyagok, amik kiválóan megőrzik az ízüket üvegbe zárva, mások viszont elég hamar csak halovány árnyékai önmaguknak. Utóbbiakat nem kell erőltetni. Fogyjanak ezek frissen, nyersen, amikor az idejük van. Eper, bodzavirág, bogyós gyümölcsök kifejezetten ezt a kategóriát erősítik. Jól eltartható viszont például az őszibarack, szilva, meggy (csak utóbbit nem annyira szeretem).

3. Csak jó minőségű alapanyagból dolgozzunk. Ez fokozottan igaz, ha natúran, nem átfűszerezve rakjuk el, hiszen a meglévő íz, aroma marad meg, többé vagy kevésbé. Silány alapanyagból a végtermék is silány lesz, az meg nem éri meg a befektetett munkát. Minden legyen elég érett, de még nem romlott. Az íz az elsődleges, nem a külcsín (apró, szépséghibás gyümölcsből is kiváló lekvár vagy ivólé lehet, ha az íze rendben van; és hiába gyönyörű, ha semmi íze, frissen se esne jól magában).

4. Mindent akkora üvegbe érdemes tenni, ami igazodik a felhasználási igényekhez. Vagyis fogyjon el jóízűen egyszerre, de legalábbis néhány napon belül (a tartósító nélküli eltevés folyománya, hogy hűtőben sem megromolhatatlan a bontott maradék). Főleg szezon végén persze már abba rakok mindent, ami még van üresen, de némi előrelátással lehet tenni a minél optimálisabb üvegelosztás érdekében.

5. Csak az kap tőlem készárut, aki az üres üveget visszaadja. Mivel nem veszek boltit, nem igazán kerül plusz üveg, a meglévőeket kell forgatnom évről évre. Aki nem szokott befőzni, az persze fel sem fogja, hogy másnak mekkora kincs tud lenni, amit ő egy laza mozdulattal kidob. (Na jó, talán pár mézes üveg gyarapítja a készletet, de a műanyag, nem szabványméretű fedősek erre például nem jók.)

6. Mindent felcímkézni. De a ráragasztott címkénél is maradandóbb az alkoholos filccel írt tartalom + évszám megjelölés (persze ez csak a világos színű tartalmak vagy fedők esetén működik; a felirat körömlakklemosóval könnyedén letakarítható, ha már nem aktuális). Címkeragasztáshoz ne levakarhatatlan ragasztót használjunk, meg ne is olyat, ami túl hamar elengedi a papírt (habár érdekes játék a befőttek és a lehullott címkék párosítása is).


A fentieket és saját fogyasztási szokásainkat figyelembe véve nekem a következőkben érdemes gondolkodnom:

Nem hiányzik, ha nincs:

• zöldbab, tök (frissen sokkal-sokkal jobb, ezeknél az eltetteknél szinte mindig többre értékelem az aktuális szezonális zöldségkínálatot)
• szörpök (az édes lé egyáltalán nem oltja a szomjat, hígítva se!)
• fűszerecetek (annyira kevés ecet fogy összesen is, hogy nem kell literszám gyártani - nem megy a saláta műfaj, amibe érdemben fogyna)
• chutney-k (különleges meg minden, de nem a mi világunk, és régebbről van még özön)
• semmi olyanból nem szabad tovább gyarapítani a készletet, amiből bőven becsülve is a fogyasztást 1 évre valónál több van még az elmúlt évekből!

 Kevés fogy a következőkből:

• gyümölcsbefőttek (magában, mint befőttet csak én eszem, de nem kívánom túl gyakran; sütitölteléknek inkább elmegy, amikor sajnálom a nyersen ennivaló friss gyümölcsöt pocsékolni a hőkezeléshez)
• dzsemek (az a kevés olyan legyen, ami jól tartja az ízét és szeretjük, vagy kifejezetten valamelyik kedvenc süteményünk hozzávalója)
• savanyúság (a könnyű, zöldséges egytálételek mellé nem kívánjuk, kenyér+kence kombinációhoz se mindig, és tavasztól késő őszig a friss zöld mellett egyáltalán nem versenyképes)
• birsalmasajt (én nem vagyok egy nassolós típus és sütikbe se hiányolom, de ha Istinek nagyon bejön, akkor átkerülhet a következő kategóriába)

Kell, a lehetőségek szerint:

• zakuszka (kedvenc kenyérrevaló), meg esetleg natúr padlizsánkrém is, ha úgy jön ki a lépés
• tésztára való szószok - például ilyen, ilyen vagy ilyen (gyors ebéd/vacsora bármikor, a munka része pedig tömbösítve letudva)
• natúrlecsó - egész, darált (étel alap vagy ízesítő, ahogy tetszik)
• paradicsom többféle formában, a "koktélokkal" az élen (étel alap vagy ízesítő/színesítő, ahogy tetszik)
• sós paprikakrém (fillérekből és minimális munkával megvan az egész évre való ételízesítő)
• natúr szilvalekvár (minden dzsemek és lekvárok királya)
• gyümölcslevek (szomjoltásra ugyan nem való, de müzlivel gyors reggeli) 
• aszalványok - szilva és paradicsom mindenképp, esetleg alma és zöldségek is, meg ami jön (a gyümölcs csak úgy elcsemegézni is nagyon megy, meg süteményekbe is sok fogy, a zöldség pedig kiváló natúr ételízesítő) 

• ha adódik valami jó alapanyag kedvező áron (netán megterem), és nem győzzük frissen megenni, akkor abból valami, de csak ha várhatóan jóízűen el is fogy
• ha valahol meglátok valami szimpatikus receptet, ami jobban meggondolva is tetszik és várhatóan ízleni fog, és az alapanyagokat is sikerül beszerezni hozzá