2011. június 22., szerda

Faeper meg egyebek

Évek óta nem volt szerencsém ehhez a gyümölcshöz, úgyhogy nagyon megörültem, mikor egyik nap a Tanyára menet megláttam, hogy az út menti bozótból kiemelkedve áll egy eperfa. Talán fel se tűnt volna, ha egy néni épp nem szüretel róla. No, de bőven hagyott még másoknak is, úgyhogy utána jártunkban-keltünkben mi is meg-megálltunk ott egy-egy marék gyümölcsért.


A Tanyán ebben a hónapban paradicsomkötözés, valamint gyomlálás és kapálás volt a feladat, no meg némi betakarítás is. Az Öregnek csak óriási ez a terület (persze, a közreműködésünkkel lett ekkora, mert amire mondta, hogy jó lenne vetni, duggatni, palántálni, azt mind megcsináltuk az elmúlt hónapokban), szóval most gazolni is kijártunk, hogy ha már van a vetemény, ne fulladjon bele a paréjba. A közös kimeneteleken túl Isti külön is ment párszor reggelente, amikor az időjárás engedte (sajnos nekem nem mindig fért bele, mert bár élvezem a távmunkával járó szabad időbeosztást, a határidő azért csak határidő, és szent és sérthetetlen). "Munkabérként" pedig továbbra is szabadon szüretelhetünk, ami van: most gyönyörű sárgarépa, kétféle retek, zöldborsó, hagyma, uborka és cékla került a hátizsákunkba. Így semmilyen zöldségfélét nem kellett ott vennünk, plusz elutazásunk előtt lelkünkre kötötte az Öreg, hogy Szegedre is hozzunk magunkkal, amit bírunk. Itt azért nem maradhatott el a piacolás, a tej meg a sajt miatt, de ezeken kívül csak krumplit és petrezselymet vettem még, meg a "szinte ingyen" kategóriás karfiolnak nem tudtam ellenállni.

A saját portánkon még - meglepetésemre - volt a földieper utója, meg igen szépen termett a málna is. Naponta megszedtük, és azért győztük megenni frissen, nyersen. A meggy, bár piros, még borzasztó savanyú, úgyhogy azt még ott hagytuk, illetve keresztanyámmal beszéltük meg, hogy ami távollétünkben érik, azt szüretelje és fogyassza, amikor és ahogy jólesik.

3 megjegyzés:

bodzazsuzsa írta...

Nekem két ilyen gyümölcsöt termő fám is van, mi ezt feketeszedernek hívjuk. Azonban nem ismeretlen előttem, hogy mások a szederfát eperfának mondják. (Vagy én hívom az eperfát szedernek:)))

Dulmina írta...

A szeder az nálam a tüskés szeder, és bokor. De valóban olvastam már szedernek ezt a gyümölcsöt is, és egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem én tudom rosszul. Mindenesetre a dédi udvarán volt ilyen fa, és összcsaládilag eperfának mondta mindenki, hát persze, hogy úgy tanultam meg :)

bodzazsuzsa írta...

Nálunk már késhegyig menő vita is volt ismerősökkel arról, hogy ez most szeder- vagy eperfa:))))
A lényeg, hogy isteni a gyümölcse, lekvárt is főzök belőle, s ilyentájt a vendégeim is kapnak belőle kóstolót. Döntse el mindenki maga a vitát!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails