2010. január 17., vasárnap

Áfonyás zabkeksz

Érdeklődéssel nézek szét egy-egy új (számomra legalábbis) gasztroblogon, mikor feltűnik a gyűjtőoldal középső sávjában, vagy egyéb böngészés során rábukkanok valahogyan. Az alábbi recept eredetijét is egy ilyen kirándulásom során találtam, s mivel épp minden volt hozzá itthon (éljenek az ünnepi sütögetésből kimaradt hozzávalók), sőt, a vajat már kifejezetten időszerű volt felhasználnom, a kipróbálás se sokat váratott magára.



Egy nagy tálba öntögettem a következőket:
  • 6,5 dl zabpehely
  • 4 dl Graham liszt
  • 1 dl sötét barnacukor (az eredetiben 1 dl sima cukor is volt még, én ezt kihagytam - az áfonyával és a mazsolával elég édes lett így is, de ha mindenképp édesebbre akarnám csinálni, akkor is inkább barnacukorból tennék többet)
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1/2 teáskanál só
Összekevertem, majd raktam hozzá a továbbiakat:
  • 15 dkg puha vaj
  • 2 evőkanál méz
  • 1,5 dl aszalt áfonya
  • 1 dl mazsola
  • víz (1/2 dl-rel indítottam, de kellett még hozzá (a Graham liszt miatt várható is volt), így bő 1 dl került bele összesen - ennyivel jól összeállt, de a tiszta kezemhez nem ragadt az eredményül kapott tészta)
A tésztát hengerré formáltam - mivel én a kisebb kekszeket kedvelem, így két vékonyabb (4-5 cm átmérőjű) darabba. Betettem a hűtőbe, majd úgy fél óra elteltével elővettem, és kb. 1 cm vastag szeleteket vágtam belőle. Kézzel megigazítottam a szélüket, majd szilikonlappal bélelt tepsire sorakoztattam őket. 68 darab lett, 2 nagy tepsin fért el mind - lehet viszonylag sűrűn rakni, nem sokat nőnek oldalra, nem fognak összeérni. 180 fokon bő 20 perc alatt sült meg egy-egy adag - akkor van kész, mikor láthatóan pirul az alja, és a teteje is kezd. Ízletes, enyhén ropogós, de nem kemény kekszek lettek. Különlegességük, hogy nem olyan szembetűnően zabpelyhesek, mint a kézi ellapogatással formázott zabpelyhes kekszek, mivel itt a megpuhult zabpehelyszemeket a szeleteléskor elszabdaljuk a tésztában.

A receptért köszönet Lucillának. Bár nem tudok svédül, a hivatkozást követve kíváncsiságból ellátogattam a bolti változat gyártójának honlapjára. Meg is találtam ezt a fajta kekszet, meg a család többi tagját is, amiben az áfonya és a mazsola helyett más ízesítő van. Lehet, hogy a változatosság jegyében én is variálom majd ezt a jó alapot, bár az a sejtésem, hogy nálam mégiscsak ez az összeállítás lesz a kedvenc.

Idő: kb. másfél óra elteltével van kész az első adag, és úgy két óra összesen, de ennek csak kb. a fele telik ténylegesen munkával
Pénz: kb. 900 Forint
Hazai alapanyagokból, a mazsola és a barnacukor kivételével.

-------------

Utólagos kiegészítés:
További változatok ugyanerre az alapra:

1 megjegyzés:

egycsipet írta...

Nagyon jól hangzik!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails