2007. november 20., kedd

Zöldséges alaplé

Sokáig gondolkodtam, hogy jó ötlet-e megírni ezt. Hiszen manapság nem „menő” az utolsó szemig hasznosítani a dolgokat, s olyasmikre időt és energiát fordítani, amik egy zacskó porból vagy egy kis kockából sokkal gyorsabban is megoldhatók (a minőség persze már más lapra tartozik). Aztán az jutott eszembe, hogy piacra járni sem feltétlenül „menő”, pláne nem biciklivel, és befőzni sem az, meg gyümölcsöt aszalni és zöldségeket szárítani sem, szóval én már úgysem vagyok „menő”. De amilyen jól érzem magam így, nem is bánom :-)

Ezért álljon itt ez a konyhai ténykedésem is, talán nem haszontalanul.

Az alapötletet Kurma dásza szakácskönyvéből vettem, nevezetesen a levesalapok után szabadon. Írja is, hogy azok csak útmutatásul szolgálnak, meg hogy a zöldséghéjakat és ‑szárakat ne dobjuk ki. Aztán épp előző este láttam másik kedvenc szakácsom, Kaldeneker egyik videójában, amint a kukorica csutkájából főzi az alaplét a kukorica-krémleveshez – gondoltam is, profi hasznosítás. Meg valahonnan rémlik még olyan recept, ahol a lereszelt karfioltorzsa sűrítésre szolgál – tehát tulajdonképpen ehető.

A rakott zöldséghez az előkészítésnél kellett farigcsálni rendesen, meg a karfiol torzsája is ott volt, így adta magát a dolog. Persze hasznosítható cucc alatt nem valami piszkos, öreg, használhatatlan vackot kell érteni – hisz az alaplé is csak olyan lesz (legjobb esetben), amilyenek a hozzávalók voltak. Természetesen az összes zöldség szépen meg volt mosva – egy részét eleve úgy vettem, a többit meg magam sikáltam meg egy erre rendszeresített körömkefével. Tisztításkor pedig két kategória lett – az egyikbe mentek a tényleg használhatatlan részek, hogy a komposztot gazdagítsák majd, a másikba pedig az alaplé hozzávalói, a hámozóval szép vékonyra faragva. Így ugyanis jobban kiadják az ízüket. S hogy mik is pontosan? A karfiol torzsája, meg a rózsáinak a levágott szára; répa, gyökér, zeller, krumpli héja; gyökér vékony vége, ami elég rosszul nézne ki más ételben; karalábé kicsit fás alja, hisz az íze jó, csak az állaga nem, de az itt nem számít; petrezselyem- és zellerzöld szára; káposzta külső, fonnyadt, de nem hibás levelei – és szabadon folytatható a lista. Minden szépséghibás, de nem ízhibás dolog mehet bele, hiszen itt a lé lesz a lényeg, a tartalom a másik kaszt sorsára jut majd a főzés után, vagyis megy a komposztba. Ha sok ilyen jellegű „hulladék” akad más ételek előkészítése kapcsán, akkor érdemes ebbe összegyűjteni.

Maga az elkészítés sem bonyolult: Az aprítékot kevés vajon 15-20 percig kevergetve párolom, lefedve 10 percig állni hagyom, majd vízzel felöntve felforralom (lepje jól el, de azért sűrű legyen), és szorosan lefedve kb. 2 óráig főzöm kis lángon, kevergetés nélkül. Ha hűlt egy kicsit, leszűröm (nem paszírozom, hanem hagyom kicsöpögni), és felhasználásig hűtőbe vagy fagyasztóba rakom.

Mire jó ez az egész? Mindenbe, ahol leveskockából vagy ételízesítőből kellene alaplé, illetve zöldséglevessel kellene felönteni a dolgot: levesekhez, pároláshoz, főzőlének, sültek alá – amibe csak tetszik. Lehet, hogy nem „menő”, de finom lesz vele az étel!

3 megjegyzés:

siccike írta...

Dulmina!
Tényleg nagyon jó ötlet ez a zöldséglé-dolog!:-) Bevallom, én általában bio zöldségleveskockát használok, mert szinte minden recept írja a felhasználását, de egyelőre nem éreztem én se magamban elég energiát a folyamatos kivitelezéséhez. Még azon morfondíroztam, hogy a 2 óra főzés nem veszi ki az értékes részeit a zöldségeknek?

Dulmina írta...

Siccike!
Igen, a vitaminoknak így tényleg annyi, de ezt végülis csak ízesítőnek használom. Önálló ételként természetesen nem főzném meg ennyire. Amiben viszont szerintem minden benne marad, az a szárított zöldség (http://dulmina.blogspot.com/2007/10/vegamix-hzilag.html).

Rossamela írta...

De, menő!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails