Látogatottsági statisztikáimat nézegetve úgy látom, még mindig sokan találnak ide úgy, hogy kenyérsütő géphez keresenek recepteket. Nálam ugyan a dagasztás nélküli kenyér óta ilyen funkciójában pihen a gép, de azért egyéb tésztákat dagasztani-keleszteni még használom :)
Úgy látom, ez a "dzsem kenyérsütő gépben" is visszatérő keresőkifejezés, így közkívánatra ejtek róla néhány szót.
Természetesen ezt a funkciót is kipróbáltam már a gépen - hiszen mennyivel kényelmesebb ennek is csak előkészíteni a hozzávalóit, és a tűzhely mellett aszalódást és a szorgalmas kavargatást megspórolni. Főleg, ha nem 5-10 perces főzésről van szó, hanem 1-2 órásról. A sütőedényt persze még alaposabban célszerű elmosogatni egy ilyen hadművelet előtt, nehogy a lapátban vagy a tartója mellett maradt morzsa miatt baja legyen majd a készárunak. De különben barátságos ötlet. Készítettem már így őszibarack dzsemet, narancslekvárt, meg egyszer birslekvárt is.
Az ízükben semmi meglepetés nem volt, az állagukban annál inkább. Mivel itt lefedve fő a gyümölcs, párolgással nem távozik annyi nedvesség - vagyis jobban oda kell figyelni a hozzáadott kocsonyásító mennyiségére, hogy majd megkössön. Még így is inkább zselé állagú lesz, nem lekvárszerű. Érdemes persze olyan kocsonyásítót használni, amit együtt kell főzni a gyümölccsel, nem utólag kell belekeverni (hiszen a gép nem folyamatosan keveri a dzsemet, a végén pedig már csak melegen tartja - kanállal meg talán nem annyira jó ötlet belekalamolni).
A másik fontos tapasztalat, hogy nem érdemes nagyon teli rakni az edényt gyümölccsel, mert a kavaráskor a darabok esetleg felnyomódnak az oldalfalán, aztán meg ki, a fűtőszálra... A birs legalábbis nekem ezt tette, míg le nem fedtem alufóliával az egészet. A gép használati utasításában szereplő mennyiség tényleg a felső határ, és ebbe nem csak a gyümölcs számít bele, hanem a hozzáadott egyéb dolgok is. Kis mennyiségű dzsemet amúgy szépen megfőz, több kiló gyümölcsből viszont továbbra is a nagy fazék + fakanál kombinációt részesítem előnyben.
Ezen kívül azt állapítottam még meg, hogy a hosszabb főzési idő ellenére sem mennek szét a gyümölcsdarabok, főleg a keményebbek. Sőt, ha nem elég leves a gyümölcs, még egy kis víz is elkel mellé. Mintha a gép kíméletesebben főzné: nem gyorsan felforralja, és szinte kész is, hanem lassabban melegíti fel, és aztán hosszabb ideig tartja ezen a hőmérsékleten, olyan látványosan pedig nem forralja (bár talán jobb is, hogy nem csapja vele össze a belsejét :).
Külön recepteket ehhez nem írok - alapvetően bármi olyat meg lehet csinálni így, ami hagyományosan, tűzhelyen menne. Az meg már egyéni ízlés dolga, hogy az így kapott dzsem eltérő állaga kinek mennyire jön be. Egy próbát mindenképpen megér...
5 megjegyzés:
Kérlek adj tanácsot,szeretnék kenyérsütőgépet vásárolni,meg vagy elégedve a sajátoddal,ajánlanád-e másnak is..?
Kössz.
Az enyém Hauser és 1 lapátos (pontosabb típusszám sajnos nincs rajta, most néztem meg), anyukáméknak szintén Hauser van, az meg 2 lapátos. Jól dagaszt mind a kettő, igazából csak annyi a különbség, hogy az enyémnek kisebb az edénye, így kisebb kenyereket jó sütni vele (ami ebben pont jó méret, az a másikban elég laposka). Alapvetően elégedett voltam vele, sok dologra kipróbáltam, használtam. A kelt tésztával szembeni félelmeimet nagyon hatékonyan leépítette. Persze azóta már annyira felbátorodtam, hogy kézzel gyúrok és villanysütőben készítem el a dolgokat. Néha előfordult, hogy nem jött össze egy-egy kenyér, de ez inkább a recept vagy a hozzávalók miatt volt. A "tökélyre fejlesztett" dolgokkal nem akadt ilyen probléma. A befektetett munkához képest tényleg jók voltak ezek, csak aztán rájöttem, hogy ha még jobbat akarok, akkor azt már gép nélkül, hagyományosan kell elkövetnem.
Nekem is kis Hauserem van. A lapáton és az edényben is van egy-két karcolás (nem nagyok, de átlátszik a teflon alatti fém), szerinted ezzel lehet lekvárt főzni? A tűzhely melletti kavargatásra most nincs időm, úgyhogy vagy "más" főzi meg helyettem, vagy marad a bolti... nem kicsi a tét. :)
Az imént gyorsan megnéztem az enyémet, és mostanra már bizony ezen is meglátszik a használat, többek között karcolások formájában. A hivatalos álláspont szerint ugye ilyen edényt már ne használjunk, pláne befőzéshez. Valójában meg igenis használom (igaz, szinte csak tésztadagasztáshoz), és a bevonatos tepsit vagy serpenyőt se azonnal cserélem le, ha észreveszek rajta ilyesmi hibát. Szóval ízlés dolga, én személy szerint sokkal inkább bevállalnám a karcos kenyérsütőben készült házi dzsemet, mint a boltit.
De jó! Köszi! Attól féltem, hogy ráég a gyümölcs vagy ilyesmi.
Még gyerekkoromban mondták (kb. 20 éve), hogy valami mérgező vegyület szabadul fel a sérült résznél. Ami elég ijesztő. De azzal szerelem le magam, hogy ennyi idő alatt már biztosan kifejlesztettek valami jobbat a gyártók.
Megjegyzés küldése