2009. november 28., szombat

Görög teasütemény

Egy barátom kérése volt, hogy olyan kekszet készítsek, aminek mazsola vagy lekvár van a közepén. A szállítás miatt inkább a mazsolásat választottam, hiszen az garantáltan nem folyik, nem ragad. Némi töprengés után eszembe jutott, hogy valamikor nagy kedvenc volt nálunk a Váncza süteményeskönyvből a görög teasütemény. Hogy mitől görög, azt nem tudom, de azt igen, hogy elég szép mennyiségű mazsolás-diós töltelék van a tetején, vagyis kielégíti a kívánalmat. Gyorsan rákerestem a neten, és alig pár perc elteltével már meg is volt az eredeti recept. Én meg ezt hoztam ki belőle:


A töltelékhez egy kis lábasba öntöttem 15 deka apró szemű mazsolát, 6 deka (6 púpozott evőkanál) darált diót, és kevés vízzel állandó kevergetés mellett sűrűre főztem. A tűzről levéve hozzákevertem 1 evőkanál mézet.

Lágy, de nem ragadós tésztát állítottam össze az alábbiakból:
  • 30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 2 evőkanál őrölt lenmag
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 2 evőkanál méz
  • 1 dl étolaj
  • bő 1 dl víz
Vékonyan kiolajoztam egy nagy tepsit. A tésztából kisebb diónyi gombócokat formáztam, majd a tepsire sorakoztattam őket, és ujjal benyomtam a közepüket. Az így elkészített "fészkekbe" teáskanállal szétosztottam a tölteléket (az utolsóra már "közadakozás volt" - azaz a púposabbakról levettem egy-egy szem mazsolát, és azokat csoportosítottam össze rá - de végülis megoldottam).

180 fokon kb. 20 perc alatt sültek meg. 32 darab lett, és ez éppen ráfért egy tepsire. Ezek a nálam megszokott kekszeknél jóval nagyobbak (kb. kétszer akkorák), de a töltelék miatt nem érdemes elaprózni.

Így is nagyon ízletes, de esetleg ki lehet egészíteni a téli időszak jellegzetes fűszereivel, ízlés szerint. Nevéhez illően egy bögre teával különösen finom, akár egy ünnepi (vagy adventi, vagy csak egyszerűen hétköznapi) uzsonnának is.

Idő: egy órán belül megvan sütéssel együtt
Pénz: kb. 400 Forint az egész
Zömében hazaiból, a mazsola és a vanília a kivétel.

1 megjegyzés:

nokedlis írta...

csodás kekszeket varázsolsz itt egymás után. szeretek nálad nézelödni.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails