2009. március 4., szerda

Tavaszi hangulat

Ma a kellemes időn felbuzdulva megvolt a "szezonnyitó" szegedi kerékpártúra. Az apropót meg az adta, hogy az antikváriumba mehettem egy régóta előjegyzett könyvért (a hétvégén kaptam az értesítőt, gyorsan meg is rendeltem, és mivel Szegeden is átvehető, spóroltam egy kicsit a szállítási költségen):

No igen, másnak is eszébe jutott már ez a szó, tőlem függetlenül. Sőt, valójában messze ez a könyv volt korábban - csak én nem tudtam róla, mikor hosszas gondolkodás után így neveztem el a blogomat. Mindegy, utána már nem neveztem át. Ebből a könyvajánlóból úgy tűnt, hogy aki némi gondolkodásmód-beli rokonságot vár a kettő között, nem kell csalódnia. De a közeljövőben majd ellenőrzöm mindezt kicsit tüzetesebben is :)

Idebent pár napja kivirágzott a szűk egy hónapja behozott szilvafaág-csokor (a nyuszi felügyelete alatt):

Kint pedig erőteljes növekedésnek indultak a tavaszi hagymás virágok:

Nekem meg eszembe jutott, hogy még rengeteg szárított bodzavirágom van tavalyról, úgyhogy a március a bodzatea hónapja lesz (miután a január a fekete teáé, a február pedig inkább a zöld teáé volt).

5 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Elolvastam a könyvajánlót, nagyon ígéretes! Várva-várom mit alkotsz majd e könyvből, akár ötlet szintjén is, hiszen tudom, hogy úgyis átalakítod a recepteket (ahogy egyébként én is szoktam.)

Ungvári Szilvia írta...

Ezek szerint Szeged környékén laksz. Én is :-)

Dulmina írta...

Igen, Sziksóson nyaralok egész évben :)

Ungvári Szilvia írta...

Én Szentmihályról kerekezek be mindennap, de tudom, Sziksós még egy kicsit messzebb van!

Dulmina írta...

De én nem megyek be minden nap, csak amikor kedvem tartja :) Itthon dolgozom távmunkában, úgyhogy legtöbbször játszhatok az időzítéssel.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails