Piacra járni jó

Nálam egyértelműen a piac a fő beszerzési forrás, ha élelmiszerről van szó. A piacon is a kistermelőket meg a nyugdíjas nénikéket tisztelem meg a vásárlással, hiszen az ő árujuk garantáltan friss, zamatos, kiskerti zöldség, gyümölcs. Mindig az, aminek éppen szezonja van – de valaminek úgyis mindig éppen szezonja van. Aztán már hazaúton megy a kombinálás, hogy mi mindent fogok csinálni a szerzeményekből. A szezonális receptekből elsőbbséget élveznek a jól beváltak, de azért mindig sor kerül pár kísérleti recept kipróbálására is. Főleg, ha valamilyen eddig általam nem túl ismert hozzávalóhoz sikerül hozzájutni – így lett már édeskömény, rebarbara, legutóbb pedig csicsóka.

A piacolásnak persze hangulata van. Az egy dolog, hogy nagyjából tudom, mit szeretnék venni (mi fogyott el itthon), de az adott napi felhozataltól függ, hogy végül mi kerül a hátizsákba meg a táskákba, úgy legfeljebb 15 kilóig – a tapasztalat azt mutatja, hogy ennyit tudok hazahozni biciklivel. Először tehát körbemegyek, tájékozódom, feltérképezem a terepet – második körben pedig jöhet a vásárlás. Ha többen is árulnak ugyanazt, előnyt élveznek azok, akiknél már máskor is vásároltam, és elégedett voltam az áruval. Egyébként meg próbálok optimalizálni a minőség-ár viszonyra nézve. Szerencsére aki nem kereskedő, az nem a haszonra megy, és rossz minőségű áruval inkább nem áll ki a piacra, ne szidja senki. Úgyhogy nagyon nagy buktát nem kockáztatok.

A visszatérő vevőket megbecsülik – legközelebb bővebben mérnek, ráadást adnak, figyelmembe ajánlják az újdonságokat, kis kedvezményt élvezek, válogathatok... Én meg elmondom, milyen jó volt a múltkori áru, s ha nem szakadt el a zacskó, azt is visszaviszem, ne hozzak el újat. Tojástartó, tejes üveg szintén forog, míg úgy nem érzem, hogy ideje kivonni a forgalomból. A nagy címletű pénzt inkább a boltban vagy a postán váltom fel – apró figyelmesség, de hasznos. Így lesz kölcsönös a megbecsülés, és mindenki jól jár.