Ezt a vegetáriánus ínyencséget már jóval azelőttről ismerem, hogy magam is vegetáriánus lettem. Történt ugyanis, hogy kollégista koromban volt egy szobatársam, aki vega volt, és a „hazai” kategóriában igen sokszor ilyet hozott. Amiből persze közös nagy lakomákat csaptunk, ha épp kevés és/vagy nem ízlésünknek megfelelő volt a vacsora – s mi tagadás, ez elég gyakran előfordult. Így kötöttem örök barátságot ezzel a finom csemegével.
S ha már annyira ízlett, s mivel a fent említett eseményeknek már jó tíz éve, adta magát a dolog, hogy készítek olyat! Az elhatározást pedig tett követte. Felkutattam pár receptet az Interneten, s bizony a hosszadalmas elkészítési mód alaposan elgondolkodtatott, hogy tényleg biztosan akarom-e én ezt. Fél napot a tűzhely mellett álldogálni, és szorgalmasan kavargatni egy nagy fazék bőszen rotyogó szószt – nem túl kecsegtető kilátás. A padlizsán beszerzéséről nem is beszélve...
Hogy mégis rászántam magam az akcióra, az a már sokat emlegetett Kaldeneker Gyuri érdeme. Nála találtam egy olyan receptet, ami az elkészítéssel és a hozzávalókkal kapcsolatos problémára is megoldást kínált. A legnagyobb fazekam mérete által szabott korlát miatt egy fél adagot főztem, de azt aztán igen lelkesen! Közben nagyon ígéretes illatok terjengtek a levegőben, és az üvegek megtöltése utáni fazékkinyalás is reményekre ad okot... Aztán – mint az ilyen eltett dolgoknál lenni szokott – majd az első üveg felbontása után kiderül :-)
---------
Utólagos kiegészítés: Nem csak kenyérrel enni volt kiváló, hanem rakott krumplit is készítettem belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése