Én, a megrögzött hagymautáló, idén újabb kísérletet tettem eme növény rehabilitálására. Zölden már képes vagyok megenni, igaz, még mindig zavar, hogy - fogmosás ide vagy oda - két nappal később még simán érzem az aromáját a képemben. A lilák egész tűrhető ízűek, a fehérek viszont lassan fejesednek, és ezzel párhuzamosan ízre és bűzre is egyre súlyosabb esetek. A hagymák nagy, zöld, üreges leveleit sem dobtam ki, hanem felhasználtam főzéshez. Keresztanyám adta az alapötletet a berdő-leves említésével, aztán beindult a fantáziám, pláne, miután rájöttem, hogy pár percnyi főzéssel a levelek csípős íze és átható hagymaszaga is sokat mérséklődik.
A többit viszont szigorúan nyersen ettük. Számomra az az igazi tavasz, amikor indul a friss, szabadföldi növények szezonja. A primőröket már jó ideje kihagyom, inkább fogyasztok saját eltevésű befőtteket, no meg készletkisöprést tartok a télire betárazott dolgok utójából. Ezek után igazi felüdülés a friss, zsenge, új zöldek érkezése, amiket egyszerűen sajnálok megfőzni, de még csak ízesíteni is. Ízletesek azok maguktól, úgy, ahogy vannak. Persze, tudom, az nem recept, hogy rágcsáljunk retket (szigorúan héjastul!), faljunk salátát, vagy épp barátkozzunk a zöldhagymával. De nem is muszáj nekem mindig receptet írnom, adhatok csak ötleteket is, meg lehet ez amolyan virtuális napló is, elmélkedésekkel tarkítva.
Most viszont inkább elteszem magam holnapra, hisz a dolgos nap után jól fog esni a pihenés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése