A padlizsánokat még reggel kivettem a fagyasztóból egy tányérra, és megvártam, míg felengednek (pár óra). Ekkor kikapartam őket a héjukból, és később így adtam a készülő ételhez. (Elfekvő sült padlizsán helyett a frisset - 1 nagy vagy 2 kisebb darabot - felkockázva megsütöttem volna serpenyőben egy pici olajon, és így használtam volna helyette.)
2-3 evőkanál olívaolajon kevergetve átpirítottam 1 bögre (2,5 dl) barna rizst, majd felöntöttem 2 bögre vízzel. Ízesítettem 1 evőkanál zöldségkeverékkel és 1 teáskanál tengeri sóval, és forrás után kis lángon, lefedve majdnem puhára pároltam. Ezután hozzáadtam az előkészített padlizsánt, valamint 1 Kubus üveg (330 ml) "lecsó-szószt" és még 3-4 dl vizet (egy részével ki lehet öblíteni az üveget, így semmi sem vész kárba). Addig főztem tovább, míg megpuhult a rizs és az egész étel valamelyest besűrűsödött. Közben időnként megkevertem, adtam hozzá 1 evőkanál pirospaprikát, meg beletépkedtem 1 csokor friss kakukkfű leveleit (ennek hiányában használható más zöld fűszer, ha úgy jön ki, akár 1 teáskanálnyi szárított is megteszi). Ez a mennyiség 4 adag, amit mi egy nekiülésből eltüntettünk, mert jólesett a repeta.

1 megjegyzés:
Már a lecsó szó hallatán elalélok, imádom
Megjegyzés küldése