Kakaós/karobos mogyorókrém
(lakto-vegetáriánus recept)
(lakto-vegetáriánus recept)
Hozzávalók (kb. 1,5 dl lesz belőle):
- 5 dkg vaj
- 10 dkg mogyorópehely
- 2 csapott teáskanál cukormentes holland kakaópor
- 1 evőkanál méz (illetve ízlés szerint lehet több)
Elkészítése:
A vajat megolvasztjuk egy kis lábasban, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a mogyorópelyhet és az átszitált kakaóport, végül mézzel ízesítjük. Hűlni hagyjuk, hogy valamennyire megszilárduljon, illetve ami nem fogy el frissen, azt hűtőben tároljuk. Ha később is kenhető állagra vágyunk, felhasználás előtt idejében vegyük ki a hűtőből.
Megjegyzés:
Én személy szerint nem szeretem a karob ízét, de kakaó helyett ízlés szerint azzal is készíthető. Sőt, a mogyorópehely kapható karobos változatban is, Nutellino néven - így eggyel kevesebb féle hozzávalóból is megoldható.
* * *
Csokoládés mogyorókrém
(vegán recept, mézzel)
Hozzávalók (kb. 2,5 dl lesz belőle):
- 0,6 dl víz
- 8 dkg étcsokoládé (50-70 %-os kakaótartalmú)
- 10 dkg mogyorópehely
- 1 evőkanál méz (illetve ízlés szerint lehet több)
- 1 evőkanál hidegen sajtolt lenmagolaj
Elkészítése:
A vizet és az összetört csokoládét egy kis lábasban addig melegítjük, míg a csoki felolvad. Simára keverjük, majd hozzáadjuk a mogyorópelyhet, a mézet és az olajat. Hűlni hagyjuk, hogy valamennyire megszilárduljon, illetve ami nem fogy el frissen, azt hűtőben tároljuk. Ha később is kenhető állagra vágyunk, felhasználás előtt idejében vegyük ki a hűtőből.
Idő: 5 perc összeállítani + valamennyi hűlés kell neki
Pénz: a kakaósból kb. 250 Ft a fenti adag (170 Ft/dl), a csokisból pedig kb. 500 Ft (200 Ft/dl)
Ennél sajnos nem igazán lehet jeleskedni a hazai alapanyagok használatában, bár ami lehetett (vaj, méz), az természetesen az volt.
Korábban bokormogyoróból is csináltam már "házi Nutellát" így, illetve ugyanezt a masszát kicsit szilárdabbra készítve szaloncukor is lett belőle tavaly. Akkor az lakto-vega volt, most megvan egy lehetséges vegán változat alapja is.
1 megjegyzés:
De örülök, hogy megtaláltam ezt a bejegyzést! Köszi a recepteket, nagyon guszta mindkettő.
Megjegyzés küldése