Maradékhasznosítási projekt keretében készítettem ezt ebédre. A kiindulópont a száraz pékáru volt, ami már nem esett jól úgy. Valamelyik nap felkockáztam hát, és egy süti után betettem az elzárt, de még forró sütőbe, és úgy hagytam - ettől tárolhatóra száradt, sőt, enyhén meg is pirult. Két-három maréknyi ilyen azonban zsemlemorzsának kevés, annyiért nem érdemes elővenni a húsdarálót, kerülgetni meg sok, és különben is, a molyok imádják (én viszont a molyokat nem). Bármennyire is nem vagyok leveses, ez bizony egy levesbe való. Mondjuk egy köménymagos levesbe. Ma úgy döntöttem, hogy jó, essünk túl rajta. Aztán készítés közben megláttam egy kávéscsészében némi lenmagot és szezámmagot, ami valami kekszről vagy kenyérről hullhatott le valamikor, és nem ettem meg külön (és még a molyok sem vetettek rá szemet). Hirtelen ötlettől vezérelve beleraktam ebbe a köménymag mellé. Így már mindjárt érdekes lett a dolog! S nem csak érdekes, hanem finom is a végeredmény, úgyhogy feljegyzem a receptet, hátha másnál is előfordulnak ilyen maradékok. Vagy - velem ellentétben - levesrajongó, és szívesen csavar egyet a megszokott köménymagos levesen.
Magos leves pirított kenyérkockával
(vegán recept)
Hozzávalók (2-3 adaghoz):
- 2 evőkanál olaj
- 1 evőkanál teljes kiőrlésű liszt (én most búzával csináltam, de rozzsal is jó lehet)
- 1 teáskanál pirospaprika
- kb. 3/4 liter víz
- 1 kiskanál só
- 1 evőkanál egész köménymag (vagy aki nem szereti a látványt, annak 1 teáskanál őrölt, de aki az ízét sem bírja, nyugodtan hagyja ki)
- 2 evőkanál magkeverék (vagy maradék lenmag, szezámmag, napraforgó, gabonapehely összesöpörve)
- 2-3 marék pirított kenyérkocka, teljes kiőrlésű kenyérből vagy sós pékáruból
Elkészítése:
- (Előzetes tennivaló:) A kenyérkockához száraz barnakenyeret kis darabokra vágunk, és valami más használat után elzárt, de még forró sütőbe tesszük egy tepsin szétterítve, és ott hagyjuk, míg kihűl a sütő.
- A leveshez egy vastag aljú lábasban felmelegítjük az olajat, majd beleszórjuk a lisztet, állandóan kevergetve habzásig melegítjük, enyhén megpirítjuk.
- A tűzről levéve hozzászórjuk a pirospaprikát, rögtön felöntjük a vízzel, és jól elkeverjük. Mehet bele a só és a magok is.
- Jól átforraljuk, és kész.
- A pirított kenyérkockával tálaljuk.
Idő: 10 perc se
Pénz: az olcsónál is olcsóbb, 50 Forint mondjuk?
Zömmel hazaiból, a magok kivételével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése