2010. augusztus 5., csütörtök

Sajtos cukkinilepény (lakto-vega)

Ha már sok a cukkini, legalább ne egyféle módon együk unásig - itt egy újabb fogyasztási mód:


Egy tálban összekevertem 1-1 púpozott evőkanál darált mandulát (mehet helyette más darált olajos mag is), Graham lisztet és kukoricalisztet, 1 csipet sót, és annyi vizet, hogy sűrűn folyó keverék legyen belőle. Közepes cukkiniből egy arasznyi darabot meghámoztam, valamint kikanalaztam a magjait (ha még nem kemények, akkor nyugodtan maradhatnak), majd vékony, lapos darabkákra vagdostam, és a tál tartalmához adtam. Végül egy jó nagy marék reszelt sajt került még bele. Alaposan összeforgattam az egészet, hogy a lisztes keverék mindenhol bevonja vékonyan a cukkinit és a sajtot (de nem kell, hogy álljon a lében). Palacsintasütőben pár csepp olívaolajat forrósítottam, majd vékony rétegben beleterítettem a masszából, és kanállal elegyengettem. Kis lángon (de azért láthatóan süljön) pirosra sütöttem az alját, aztán egy tányérra borítva visszacsúsztattam a serpenyőbe, és megsütöttem a másik oldalát is. 2 darab lett belőle. Önmagában is finom, vagy ki lehet egészíteni némi tejföllel/joghurttal, esetleg lefokozni köretnek.

Megjegyzések:
Fontos, hogy viszonylag sok sajt kerüljön bele, akkor lesz szép és finom kérge. Vékony legyen, hogy rövid idő alatt is jól átsüljön, meg így jobb ízű, mert nagyobb a pirult rész aránya. Az eredetiben szezámmaggal szerepelt, én a Mandulás cukkini készítésekor kimaradt lisztes mandulát forgattam most bele, és igen finom lett vele. Kipróbáltam csak kukoricaliszttel is, az a változat nekem kevésbé jött be; csak Graham liszttel viszont jó volt. Tetszés szerint lehet fűszerezni a són kívül mással is, de a megpirult sajtnak köszönhetően ez a "natúr" változat is ízletes.

A kiinduló receptet Gizinél olvastam, köszönet érte!

Idő: kb. 25 perc volt úgy, hogy egymás után sült a 2 adag
Pénz: kb. 50 Ft / adag
Hazai alapanyagokból, az olívaolaj kivételével.

0 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails