2009. október 27., kedd

Zöldbabos-paprikás rizs tárkonnyal

Még mindig sikerült friss, zsenge zöldbabot vennem a piacon (jól termett idén a másodvetés), és a tárkonyültetvényemet se taroltam le teljesen a múltkor az ecet miatt, így két hozzávaló már adott volt egy finom egytálételhez. Ezúttal rizst tettem még mellé, hogy laktató is legyen, no és persze vegán (mert ugye még mindig A vegán ételek hónapja van, a 12, illetve 20 bejegyzésen túl is - aztán novemberben majd jönnek a nem vegán receptek is).

1 bögre (2,5 dl) barna rizst elkészítettem a szokásos módon, mindössze egy kis sóval ízesítve.

Közben előkészítettem a zöldbabot (megmostam, levágtam a végeit, és 2-3 centis darabokra aprítottam), majd kevés felmelegített olajon enyhén átpirítottam. Utána öntöttem alá egy kis vizet (úgy fél decit - csak azért kell, hogy ne égjen oda, viszont ne ússzon a lében), és időnként megkeverve roppanós-puhára pároltam. A végén tárkonyleveleket tépkedtem bele, majd hozzákevertem a közben megpárolt rizst. Végül kis kockákra vágtam 2 közepes paradicsompaprikát, és a tűzről levéve ezt is hozzáforgattam.

Nálam főétel volt, de köretként is adható, némi változatosságot lopva a klasszikus zöldborsós vagy az egyéb zöldséges összeállítások sorába. (Nálam a friss idényzöldség mindig győz a konzervvel és a fagyasztottal szemben. Ha már tartósítottat használok, akkor is saját eltevésűt. Most épp a friss bab meg paprika adódott, és igazán jó felállásnak bizonyult, főleg a tárkonnyal kiegészítve.)

Idő: jó fél óra
Pénz: 250 Ft volt a fenti mennyiség, ami 2 adag főétel vagy 3 adag köret
Hazai alapanyagokból.

4 megjegyzés:

Daisy írta...

Ez jól hangzik hús nélkül is. Barna rizst még sosem sikerült tisztességesen főznöm, pedig már próbálgatom egy-két éve. Általában túlfőzöm, mert mindenhol 2x-es menny. vizet írnak. Ide is elég a másfélszeres menny.? A fehér rizshez elég, azt tudom. Úgy is olvastam, hogy kifőzik, mint a tésztát, de az sem vált be.

Dulmina írta...

Én is hosszú idő alatt fejlesztettem idáig a rizsfőzési technikámat, nem annyira régen mertem róla írni külön bejegyzést. Edény- és tűzhelyfüggő, de a másfél-kétszeres mennyiségű víz elég szokott lenni - ha nem vagyok benne biztos, mennyi kell, akkor inkább kevesebbel indítok, és szükség esetén később pótolom (de kavarás nélkül!).

A tésztaszerű kifőzésre (gyorsrizs) én már gyerekkoromban is azt mondtam, hogy egye meg, aki kitalálta, én majd vagy leszokok a rizsevésről, vagy megtanulok rendes rizst főzni. Mint látható, az utóbbi eset valósult meg.

Daisy írta...

Jaj, én nem a gyorsrizsre gondoltam. A sima rizst is főzik bő vízben, azután leszűrik, de ez még nehezebb. Milyen barna rizst szoktál venni? Nekem nincs fix, ezért nem is tudom, melyik, hogy viselkedik.

Dulmina írta...

Most éppen Szarvasi van itthon (ezt az ételt is abból készítettem), és nagyon elégedett vagyok vele. Korábban a Dénes Ottó által forgalmazottat vettem leggyakrabban, ha pedig az nem volt, akkor a Vegabondot. Utóbbinál mindig olyan érzésem volt, hogy nagyon nehezen fő meg, több idő kell neki, mint emezeknek. A Kunságit szerettem még, de már jó ideje nem jutok hozzá. Nemrég olvastam jókat valami gyorsfőzésűről is, de még nem jött szembe sehol (kifejezetten meg nem kerestem), és végülis fél óra nem a világ, ki tudom várni, míg megfő ez a "mezei".

Egyébként épp tegnap kezdtem el írni egy bejegyzést, amiben összegyűjtöm az általam jó minőségűnek tartott és megfizethető kategóriába tartozó magyar élelmiszereket. Csak hogy konkretizáljuk egy kicsit azt a tudatos vásárlást.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails