2009. április 18., szombat

Fehérrépa-krumpli-alma főzelék

Hirtelen felindulásból elkövetett gyors vacsora mindabból, ami a heti piacolás előtti este még fellelhető volt itthon:

Meghámoztam és felkockáztam kb. egyforma mennyiségű petrezselyemgyökeret és krumplit. Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd rádobtam a zöldségeket, és időnként megkeverve majdnem puhára pároltam. Közben meghámoztam és felkockáztam kb. ugyanannyi zöldalmát is (tehát nagyjából egyharmados részesedése volt a három fő hozzávalónak), és ezt is hozzáadtam. (Ilyen jellegű ételeknél úgy szoktam megbecsülni a szükséges összmennyiséget, hogy a tányérra kockázom a nyers hozzávalókat, kicsit bőven mérve a csomót, mert főzéskor némileg összeesik. Így épp elfogy mind jóízűen.) Időnként öntenem kellett alá egy kis vizet, hogy ne süljön le. A végén megszórtam egy kis kukoricaliszttel, összekevertem, majd felöntöttem egy kis vízzel. Ezt addig ismételgettem, amíg megfelelő állaga lett (én kevés kötőanyaggal, sűrűn szeretem a főzelékeket). Kevés sóval ízesítettem, a tányéron pedig egy kis szerecsendiót reszeltem rá és a petrezselyem félretett zöldjével díszítettem.

Az alapötlet ez a leves volt, tejmentesen főzelékesítve ez lett belőle.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails