2009. április 24., péntek

Káposztás-céklás egytál

Maradék zöldségek felhasználása jegyében készítettem nemrég ezt az egytálételt, ami összetevőiben az orosz céklalevesre (borscs) emlékeztet:

Késsel nem túl vékonyra csíkoztam egy kis fej káposztát, és egy vastag aljú edényben kevés felmelegített olajon feltettem párolódni. Meghámoztam és felkockáztam 4-5 közepes krumplit, és ezt is hozzáadtam. Időnként megkevertem, és közben tisztítottam és aprítottam (ezúttal egy megfelelő célszerszám segítségével julienne-re vágtam, ennek hiányában durvára reszeltem volna) a többi hozzávalót: 5 kis cékla, 2 kis répa, 1 közepes pasztinák. Folyamatosan raktam is hozzá, és együtt pároltam tovább. Néha egy kis vizet öntöttem rá, hogy ne süljön le az alja. Sóval, frissen őrölt borssal, egy kis őrölt szegfűszeggel és 2 babérlevéllel ízesítettem. Ügyeltem rá, hogy a végén ne legyen hosszú a leve. Külön nem sűrítettem, a belefőzött krumpli gondoskodott erről. Mikor már majdnem kész volt, belefacsartam egy fél citrom levét. Tálaláskor tejfölt kanalaztam a tetejére (belekeverni nem akartam, mert a bizarr rózsaszín étel nem az én műfajom), de anélkül is finom, ha valaki tejmentesen szeretné. Díszítésnek friss petrezselyemzöldet tépkedtem rá. Ez a mennyiség 2 bőséges adag volt.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails