2010. március 1., hétfő

Paradicsomos káposzta árpagyönggyel (vegán)

A télire betárazott káposztakészlet leépítése jegyében ezt készítettem ma ebédre:


Éjszakára beáztattam 1 bögre árpagyöngyöt.

Másnap deszkán, késsel vékony csíkokra vágtam (vagyis inkább "faragtam") egy kis fej (kilónyi) káposztát.

Egy nagy, vastag aljú fazékban kevés olajat melegítettem, majd rátettem az összedarabolt káposztát, és kevergetve enyhén átpirítottam. Ezután félretoltam a káposztát, melléöntöttem az árpagyöngyöt (az áztatóvize nélkül), majd ráhúztam a káposztát és betakartam vele. Az egészre ráöntöttem fél liter natúr paradicsomlevet, meg egy kis üveg (fél literes) hámozottparadicsom-befőttnek a levét; így majdnem ellepte a folyadék, és a paradicsomlevek rostosabb része szépen fennakadt a káposztán. (Házilag eltett paradicsom hiányában adalékmentes paradicsompüré + víz + hámozottparadicsom-konzerv kerülhet bele.)

Miután felfőtt, kis lángon, lefedve az árpagyöngy megpuhulásáig főztem (kb. 20-25 perc).

A végén val és frissen darált tarkaborssal ízesítettem, fakanállal átkevertem, és óvatosan hozzáforgattam a félretett hámozottparadicsom-darabokat is. Ezzel már csak éppen összemelegítettem, és nemsokára tálaltam is. Ez a mennyiség 4-5 adag.

Az alapötletet Nokedlinél olvastam, köszönet érte!

Idő: 1 órán belül biztos lehet enni, és kb. a fele telik munkával (+ ne feledkezzünk meg az árpagyöngy beáztatásáról)
Pénz: kb. 250 Forint
Hazai alapanyagokból, a fűszerek kivételével.

5 megjegyzés:

duende írta...

De jó ötlet az árpagyöngy bele! Legközelebb így csinálom! (Nagyon szeretem mindkettőt, a paradicsomos káposztát is, az árpagyöngyöt is.)
Köszi az ötletet! :)

Andi írta...

Hú a férjem kedvence!
De szépen tálaltad!

Kata írta...

Dulmina örülök, hogy írtad az árpagyöngy beáztatását. Én is megfőztem Nokedli hatására ezt a főzeléket, de a gersli a jó istennek sem akart megpuhulni rendesen; viszont a főzelék irtó finom volt, így majd megpróbálom mégegyszer.

Belly írta...

Szia!

Nézz be hozzám légyszíves!

ORsi írta...

dulmina, amikor megláttam a képet az jutott eszembe, hogy én is mindig pont így készítem, árpagyönggyel. aztán eljutottam a végére és látom tölem van;-) érdekes, nekem meg szokott puhulni az árpagyöngy, de lehet, hogy az otthoni kicsit más. mindenesetre jó ötlet, az áztatás;-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails