2009. december 14., hétfő

Gesztenyés csillag

Lépten-nyomon kellemes meglepetések érnek az amúgy legközelebbi boltban, ahol rendszeresen vásárolok. Hol egy környékbeli előállító termékeivel bővül az állandó választék, hol különféle reformos alapanyagokkal. Már régóta itt veszem a teljes kiőrlésű búzalisztet, de egy ideje a kukoricaliszt is megjelent, sőt, nemrég Graham lisztet is láttam. Pár hete örömmel nyugtáztam, hogy a Dénes Ottó féle Natura termékcsaládból igencsak sok dolog kapható már itt is, messze meghaladva azt a kört, ami az ilyen normál boltokban lenni szokott (ha egyáltalán...). S még az árak sem túlzóak, nagyjából ugyanaz a szint, mint bent Szegeden a Reformház, ahol eddig vásároltam az ilyesmiket (és ezt a sorozatot amúgy is előnyben részesítettem más gyártók/forgalmazók termékeihez képest). A sok megszokott filteres fajta mellett megbúvó kedvenc szálas teámnak (Twinings Earl Grey) is nagyon örültem a múltkor, miután a szokásos szegedi beszerzőhelyemen épp nem tudtam venni, mikor legutóbb ott jártam. A most felfedezett újdonság pedig a natúr, vagyis cukor és aroma hozzáadása nélküli gesztenyemassza, amit évek óta vadászok, de még nem sikerült megfelelő beszerzőhelyet találnom. Ez meg itt van tizenöt-húsz percnyi biciklizésre, még nyáron se lesz gond hazaérni úgy a fagyasztott áruval, hogy ne olvadjon ki útközben (bár így télvíz idején kétségtelenül sokkal könnyebb ez a mutatvány). Ja, és méltányos áraik mellett értelmes akcióik is szoktak lenni, vagyis olyan dolgokat is megkapok időnként kedvezménnyel, amikre rendszeresen szükségem van. Vagy ami alkalmi vétel, és rögtön van is ötletem, hogy mire tudom majd jól felhasználni. És, számomra egyáltalán nem elhanyagolható módon, még a személyzet is udvariasan teszi a dolgát. S hogy melyik ez a bolt? Coop Szeged Zrt., 201. Dorozsma Coop szupermarket, Szeged, Szent János tér 1.

Virtuálisan küldöm ezt a receptet a bolt dolgozóinak, meg persze mindenkinek, aki lát benne fantáziát és kipróbálja.

Egy nagy tálba raktam a következőket, és fakanállal egy lágy, de tiszta kézhez nem ragadó tésztává kevertem:

  • 7 dkg puha vaj
  • 25 dkg felengedett gesztenyemassza szétmorzsolva (cukor és aroma nélküli!)
  • 3 evőkanál méz (illetve ízlés szerint, a natúr püré mellé azért elkél az édesítés)
  • 1 evőkanál őrölt lenmag
  • 2 púpozott evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 1/2 dl rum (vagy akit zavar az alkohol - még ha sütéskor el is párolog belőle -, annak meggylé, esetleg nemes egyszerűséggel víz)
Kikent tepsire csillagokat nyomtam belőle a keksznyomó segítségével. Mivel ez egy nagyon puha tészta, kicsit kell csak nyomni egy-egy darabnak. Időnként érdemes letörölni a kinyomóformát, így lesznek igazán szép alakúak a kekszek. Díszítésnek félbevágott aszalt meggyet tettem mindegyiknek a közepére (ha nagyon száraz, célszerű előtte beáztatni, majd jól lecsepegtetni). 60 darab lett, egy nagy meg egy közepes tepsire fért rá éppen.

180 fokon 15 perc alatt sült meg egy-egy menet. Amikor kezd barnulni a széle, akkor jó, bár ilyenkor a közepe még sületlennek tűnik. A tepsin hagytam kihűlni, és csak megszilárdulás után szedtem le egy tányérra.

Puha, kellemesen gesztenyés ízű csemege lett, amit nagyszerűen feldob az aszalt meggy.

Már régen kinéztem valami hasonlót, csak megfelelő gesztenyemassza hiányában nem tudtam megvalósítani. Azt a receptet persze nem találtam meg, de a Google találatai közül az Ági régi blogján fellelt recept elég jó kiindulási alapnak bizonyult.

Idő: 1 órán belül megvan sütéssel együtt
Pénz: kb. 500 Ft
Csupa hazaiból!

1 megjegyzés:

Bridge írta...

No, ez pont nekem való recept, de tényleg. :)

Vadászom olykor az édesítés nélküli gesztenyét, mégis olyan kevés helyen kapni. Unokatesómék jönnek karácsonyra, szólok neki, hogy ugorjon be, és hozzon onnan. ;)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails