2010. március 3., szerda

Gyümölcsös köleslepény (vegán)

Vannak olyan receptek, amiket hosszabb-rövidebb nekikészülés után kipróbálok, s bár ízlik az adott étel, valahogy elmarad az ismétlés. Feledésbe persze nem merül, mert bejegyzem ide a blogomba, és a képet meglátva még évekkel később is fel tudom idézni nagy vonalakban (a fő hozzávalókat biztosan, a mennyiségeket viszont csak nagyon nagyjából). Sajnos a kezdetekkor még nem írtam be mindegyik receptnek a saját ízlésemre formált változatát; ha nem sokat módosítottam (és akkoriban még nem voltam ennyire elvetemült ezen a téren), akkor csak hivatkoztam az eredetire, meg a változtatásaimnak szenteltem néhány mondatot. Így mostanában előfordul, hogy kérik tőlem a receptet, mert a hivatkozás már nem működik, a bejegyzésem alapján viszont szimpatikus az étel és el szeretnék készíteni.

Jó esetben segít a jegyzetfüzetem: főzés előtt ki szoktam írni a recepteket egy erre rendszeresített, nagyalakú spirálfüzetbe, hogy ne maszatos kézzel kelljen közben megkérdezni a számítógépet vagy a szakácskönyvet, ha elakadok (a mennyiségeket nem bírom megjegyezni, és emlékezetből gyakran kifelejtenék pár hozzávalót, amit pedig szándékosan nem "cenzúrázok"). Ez persze csak vázlat: a mennyiségeket és a hozzávalókat tartalmazza abban a sorrendben, ahogyan kell velük valamit csinálni, értelemszerűen csoportosítva, ha nem mind egyszerre kell; az elkészítés menetéről pedig legfeljebb szavak, de inkább folyamatábrákat idéző nyilak, meg irányadónak hőfok és idő. No meg hogy honnan való az eredeti recept/ötlet, hogy ha felkerül ide, akkor tudjam, hogy kinek köszönjem meg. A kipróbáltak után pár szavas vélemény, illetve a módosításaim, pontosításaim, megjegyzéseim (ami meg nagyon nem jött be, az pirossal áthúzva, nehogy még egyszer kipróbáljam). Meg külön jelölve, amit már megírtam a blogba is. Néha azonban nem a füzetbe kerülnek az efféle jegyzetek, hanem cetlikre (a boltból elhozott blokkok hátulja a leggyakoribb hordozó) - amik aztán elkallódhatnak, és különösebben nem is teszek ez ellen semmit, hiszen a blogból szinte minden könnyedén visszakereshető, amit az utóbbi években készítettem és ehetőnek ítéltem, ráadásul itt nem is csak vázlatosan van meg, hanem elég részletesen leírva és a saját tapasztalataimmal kiegészítve. S bár vannak dolgok, amikben elég sokat változott az ízlésem, és ma már nem, vagy legalábbis nem úgy készíteném, azért túlnyomórészt jól használható gyűjtemény ez számomra.

Tegnap a Gyümölcsös köles receptjét kérte tőlem egy kedves olvasóm, de sajnos nem volt olyan szerencséje, mint aki a Zabpelyhes kekszek iránt érdeklődött nemrégiben. A régi recept nem lett meg, találtam viszont a neten máshol egy másikat, ami szerintem nagyon hasonló. Ma pedig kedvet kaptam kipróbálni - úgyis régen ettem már kölest. Finom lett, így helye van itt - aztán hogy lesz-e ismétlés, azt egyelőre nem tudom... Mindenesetre most veszem a fáradságot, és mellékelem a (saját ízlésemre formált) receptet is a (réginél némileg jobban sikerült) képhez.


Vékonyan kikentem egy közepes tepsit, majd vékonyan szétterítettem az alján 1 pohár (2 dl) szűrőben átmosott kölest (kevésnek tűnhet, de nagyon megdagad, mire kész lesz). Ráöntöttem 3 pohár vizet. Rászórtam egy marék mazsolát. Meghámoztam és feldaraboltam 2 nagy almát és 1 banánt, és elrendeztem a darabokat a köles tetején (előbb az almacikkeket, aztán a banánkarikákat raktam nagyjából sorba). Vékony, viszonylag egyenletes rétegben megszórtam a tetejét őrölt fahéjjal. Betettem a hideg sütőbe, majd 200 fokra kapcsolva 45 percet sütöttem.

Egy cseréptálas egytálétellel sült társbérletben; 45 percnél elzártam a sütőt, a cseréptál még maradt bent egy negyed órára, ezt viszont már késznek ítéltem ezen a ponton és kivettem (nem akartam, hogy esetleg ráégjen a fahéj a tetejére, mivel a köles már felszívta az összes folyadékot). Kellemesen langyosra hűlt, mire megebédeltem a mellette készített másik fogásból. Kiborítani nem bátorkodtam még a tepsiből, inkább kiskanállal ettem, de már jól látszott, hogy mire kihűl, teljesen összeáll majd (kb. mint egy rizsfelfújt). Nekem a mazsolával és a banánnal így natúr ízlett, de akinek nem elég édes, csorgasson egy kis mézet az adagjára (így nem központilag egyen-édes, és a méz is hőkezelés nélkül kerül rá). Víz helyett fel lehetett volna önteni almakompótlével inkább, de épp nem volt kéznél (a tej viszont nem megy nálam, se az igazi, se a növényi fajta - ez van). A gyümölcs pedig természetesen tetszőlegesen variálható a tetején.

Idő: kb. 1 óra elteltével ehető, de csak 10 percnyi munka van vele az elején, és minimális mennyiségű mosatlan
Pénz: kb. 200 Ft
Ami lehetett, hazai volt, a banán és a mazsola persze nyilván nem, meg a kölesnek is alighanem csak a forgalmazója magyar.

5 megjegyzés:

Bridge írta...

Kölest itthon is termelnek... persze azt meg lehet, hogy a külföldiek eszik... A körte nagyon illik még ízre a köleshez, sokszor készítek, de így sütőben még nem próbáltam. Lehet, hogy itt az ideje. :)

Dulmina írta...

Körte? Elraktározom az ötletet, és alkalomadtán kipróbálom ezzel is. Szerintem még akad ilyen befőtt a sufniban, nem is kell őszig várni :)

Beastie írta...

sok sok kölest receptet találtam Nálad :) most ez következik, már be is raktam a sütőbe. Köszi.

Utasi Ilona írta...

Kedves Dulmina, cukorproblémâm miatt a szénhidràtokkal vigyàznom kell. A kölest és a zabpehet nagyon szeretem. Van e tapasztalatod arra vonatkozóan h pl a kölesből kèszült étkeket lehet e büntetlenül a diabétesz diètâba beilleszteni? Köszönöm vâlaszodat - utasi ilona

Dulmina írta...

Kedves Ilona! Mindkettő beilleszthető cukorbetegek étrendjébe is, a szénhidráttartalmuk figyelembe vételével (száraz köles 73 g CH / 100 g, száraz zabpehely 68 g CH / 100 g). Változatosság és tápanyagtartalom szempontjából is mindenképpen érdemes fogyasztani őket, az engedélyezett napi szénhidrát-kereten belül. Kívánok finom fogásokat és kitartást a következetes diétához! Dulmina

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails