2009. szeptember 8., kedd

Tejbegríz

Vagy ez nem való gasztroblogba? Aki így gondolja, most legyen szíves keressen magának más olvasnivalót :)

Kicsit reformos, kicsit hagyományos. Nagyon régen ettem már, és ez után is jó időnek el kell telnie, hogy esetleg ismétlés legyen. Ízlett, de újfent be kellett látnom, hogy nagyon el vagyok már szokva az ilyen "normális" ételektől, még akkor is, ha a hagyományos hozzávalók helyett az itthon fellelhető alternatívákat használom.

Úgy történt a dolog, hogy volt egy kis maradék főzőtejszínem, amit rakosgattam egy darabig a hűtőben, de nem igazán akart helye kerülni valamilyen ételben. Nem szeretek ezzel dúsítani semmit (pláne, hogy a napokban volt egy tejszínes étel - annak kapcsán lett ez a maradék), lisztáru-sütés se következett, és a finom gyümölcsöket is inkább nyersen, a maguk valójában élvezem, mint levesnek vagy bármi másnak. Ezt a kb. 2 dl főzőtejszínt felhígítottam vízzel fél literre (de természetesen készíthető helyből tejjel is), és egy kis lábasban felforraltam. Folytonos keverés mellett lassan hozzáöntöttem bő 1 dl teljes kiőrlésű tönkölydarát (a dara mennyiségével lehet szabályozni a kész tejbegríz sűrűségét, ennyi az általam kedvelt viszonylag sűrű állaghoz kell), meg 1 csapott evőkanálnyi barnacukrot (édesszájúaknak ízlés szerint mehet több). Gyakran megkeverve addig főztem, míg jól besűrűsödött. Tányérra öntöttem, és megszórtam egy teáskanálnyi holland kakaóporral (natúr!), meg még egy kis barnacukorral (de mézzel is meg lehet csorgatni). (Igen, a tönkölydara meg a barnacukor után karobporral stílszerűbb lett volna, de továbbra sem bírom az ízét.) Melegen és kihűlve egyaránt jó. 2 adag.

Idő: 15 percen belül ehető
Pénz: kb. 130 Ft az egész
Most csak a dara volt magyar, a tejszín Lengyelországból, a barnacukor Mauritiusról érkezett, a holland kakaó pedig tényleg Hollandiából (bár tudom, hogy nem azért nevezik hollandnak).

12 megjegyzés:

sedith írta...

Hát, azért ez eléggé hagyományos, valóban, a picit másabb hozzávalók ellenére is! Én szívesen megettem volna! Bár a tejbegrízet évekig nem ettem, a kollégiumi vízgríz (ízre és állagra egyaránt érvényes) szerves folyományaként, de aztán újra elkedztem készíteni. Ha magunknak nem is, de a Lányoknak átlagosan hetente egyszer ez a vacsorájuk.:) Persze, nekik nem kakaóval szórom meg, hanem általában fahéjjal.

A tartósítómentes befőttek még mindig állnak! Na nem mintha kételkedtem volna benne!:D

Kata írta...

Én is egyre inkább hajlom az egyszerű receptek közzétételére. Sokan jelezték is, hogy ezek is kellenek :o) Tejbegríz egyébként nálam is van :o))

Dulmina írta...

Sedith: A kollégiumi "vízgríz" bennem is mély nyomot hagyott, gyorsan meg is tanultam utána főzni :) Volt, hogy én is fahéjjal szórtam meg (egyik kedvenc fűszerem amúgy a fahéj), de valamiért mégiscsak a kakaós az igazi (talán mert gyerekkoromban mindig azzal volt otthon).

Kata: Én mondjuk már régebben se csináltam különösebb ügyet az egyszerű receptek leírásából, mikor még nem volt "gyorsan finomat". És a Blogcounter szerint a legnépszerűbbek között bizony ott virít igen előkelő helyen a héjában sült krumpli, a palacsinta, a lecsó, és hasonlók.

Névtelen írta...

szia, én nemrég kezdtem el olvasni a blogod és nagyon tetszik! csináltam (vagyis most áll a tűzön) natúrbefőttet körtéből, s van 2 üveg, ami lebeg a vízen. ez vajon miért van? ugye nem romlik meg? köszi a válaszodat előre is :)
anett

Dulmina írta...

Anett: Üdvözöllek virtuális konyhámban! A befőttből csak az romlik meg, amelyiknek nem jól zár a fedele, vagyis látszik, hogy kihűlve nem húzódott rá (az ilyet, ha nagy ritkán előfordul, azon frissiben el szoktam fogyasztani, nem várom meg, hogy tényleg baja legyen). A lebegés oka, hogy abban az üvegben valószínűleg kicsit kevesebb gyümölcs és több levegő van, és így kisebb a súlya. Nálam is előfordult már ilyen (nem mindent lehet nagyon tömören rakni), de semmi baja nem lett.

Névtelen írta...

oké, köszi, akkor megnyugodtam :)
ez életem első befőzése, és nagyon rá lehet kapni sztem ;)))
anett

Daisy írta...

Napok óta ennék tejbegrízt! Nem tudom, hogy jutott eszembe, de málunk / Mo-on/nagyon méltatlan helyen van.Láttam főzős műsorokat, nem tudom, melyik országból, de úgy beszéltek a desszertről, mint valami kihagyhatatlan ételről. Miközben készítették, egyre felismerhetőbb lett a tejbegríz. Családi konyhákban vendégváró édesség. Nálunk rossz emlékű menza kaja.Szóval, ez is kell a blogokra, nincs mit szégyenkezni. Lehet ezt az ételt finomra, ehetőre is készíteni.

agisajt írta...

Én nagyon szeretem a tejbegrízt! Rendszeresen főzök, nincs olyan hétvége, amikor ne ennék. A család nem nagyon rajong érte, így mindig csak 1-2 személyre készítek. De volt olyan hétvége, hogy 4 liter (házi)tejből főztem és el is fogyott. :)
/nagyon klassz a blogod, most találtam rá, és csorog a nyálam :D/

Névtelen írta...

Szia. Nagyon tetszik a blogod, sokat olvasom. Most vettem tönkölybúza darát, és recepteket vadászok. A tejbegrízt zabkorpával szoktam csinálni fogyókúra miatt, és kicsit bizonytalan vagyok hogy ez a tönkölyös verzió mennyivel jobb nekem mint a sima búzadara. Remélem tudsz nekem segíteni ebben, és nem zavartalak.
Előre is köszönöm a válaszod.
Szép napot.
Stella

Dulmina írta...

Szia, Stella!
Fogyi szempontból alighanem a zabkorpás felállás a legjobb, én még Norbi receptjei között ismertem meg azt anno. Szerettem is, kakaóval, vagy fahéjjal, vagy gyümölccsel, ahogy épp kedvem volt.
Ez a tönkölyös annyiban jobb, mint a sima búzadarás, hogy teljes kiőrlésű tönkölydarából van, nem finomítottból (fontos, mert finom őrlésű tönkölydarát is árulnak amúgy), ezért jobban laktat, meg egyéb hasznos tápanyagaitól sincs megfosztva az a búza.
Tönkölydarából egyébként tudsz majd olyan dolgokat is csinálni, amit zabkorpából nem lehet, így változatosabb és bővebb lesz a lehetséges finomságok köre, amik a fogyás szempontjából is jók.
Ha bármi egyébre kíváncsi vagy, kérdezz bátran, örülök, ha segíthetek.
Dulmina

Unknown írta...

Szia Dulmina.
Nagyon szépen köszönöm a segítséget. Igen persze a teljes kiőrlésűt vettem meg. Gondoltam váltogatom, és azért választottam ezt, mert bár pontos tápérték adatokat nem találtam, azt mondták, hogy a lisztjéhez hasonló körülbelül, és az én zabkorpámban 68gramm ch van gondoltam ez sem lehet sokkal több. A tejbegrízen kívül eddig csak a császármorzsát próbáltam belőle, de az nagyon ízlett.
Amarant magot vettem most ami újdonság nekem, láttam hogy Te tarhonyával csináltad, de azt én most kerülöm, remélem sikerül belőle hétvégén kását főzni jobb ötletem nincs, egyszerűbb dolgom lenne ha pattogatott formában kínálják rám a bioboltban.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a segítséged.
Szép estét.
Stella

Dulmina írta...

Szia, Stella!
A puszta szénhidráttartalom mellett az sem mindegy, hogy az finomított, vagy természetes közegében, rostok meg egyebek mellett van. A finomított szénhidrát gyorsan felviszi a vércukorszintet, majd pár óra múlva az gyorsan le is zuhan - ezért lehet hamar megéhezni pl. fehér kenyér után. A teljes kiőrlésű lassabban emeli, és utána lassan is megy le, vagyis hosszabb időre biztosítja a normális szintet. A rostok miatt ráadásul kisebb mennyiséggel is jól lehet lakni.
Amarantot tényleg vettem valamikor régen, de aztán valahogy nem szoktam rá. De most, hogy eszembe juttattad, lehet, hogy újra teszek egy próbát.
A segítséget nagyon szívesen, máskor is.
Dulmina

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails