2009. augusztus 4., kedd

Igazi szilvalekvár!

Végre ilyenem is van! A hétvégén igen kedvező áron sikerült finom, jó érett, édes, magvaváló fajta szilvához jutnom, ebből főztem lekvárt.

A szilvát megmostam, kimagoztam, négybe vágtam. A legnagyobb vastag aljú fazekam aljába öntöttem kb. 1 dl vizet, majd teleraktam az előkészített szilvával. Lángelosztót is tettem alá, úgy kezdtem melegíteni: először nagy lángon, lefedve, majd amikor már átmelegedett az egész és a szilva kiengedte a levét (kb. 1 óra elteltével), levettem a fedőt, és kis lángon főztem tovább. Így épp csak forrt, és hatékonyan párologhatott belőle a nedvesség. Nem kevergettem állandóan, csak időnként néztem rá; majd a vége felé már gyakrabban (a főzéshez használt edény hőelosztásától és a tűzhely beszabályozásától függ, hogy milyen gyakori átkeverés mellett nem ég le az alja). Szép lassan besűrűsödött, és az íze is koncentrálódott, miközben remek illatok terjengtek a konyhában. Üvegekbe kanalaztam, lezártam, és egy plédbe csavarva hagytam kihűlni. Kb. 7 kg szilvából, mintegy 10 óra főzés után lett bő 2 liter lekvár, de garantáltan natúr, garantáltan igazi! A nagy sikerre való tekintettel a maradék szilvából ismétlés is volt, vagyis 14 kg szilvát dolgoztam fel, és ebből lett bő 4,5 liter lekvárom (aszalni és befőttnek meg majd veszek másik szilvát).

Idő: kb. 10,5 óra az előkészítéssel együtt, de nem kell folyton mellette lenni
Pénz: kb. 120 Ft / Nagymama lekváros (370 ml-es) üveg, és ebben a gázszámla is benne van
Naná, hogy 100% magyar alapanyagból!

Utólagos kiegészítés:
Amikhez felhasználtam:

6 megjegyzés:

Marcsi írta...

Gratulálok! Mi vidéki ismerőstől kaptunk 10 kg szilvát, nem magvaválót, nem is mézédeset, úgyhogy cukor és minimális zselésítő is került bele :( De azért a miénk, még ha nem is ér fel a közeli szociális boltban beszerezhető (1100 Ft/ü) szatmárcsekei natúrral vagy a tiéddel:D
Marcsi

Dulmina írta...

Nálunk is a saját termésű szilva nem alkalmas ilyenre, így szégyenszemre kénytelen voltam beruházni megfelelőre. De még mindig jobban jártam, mintha kész lekvárt akarnék venni valahol...

Daisy írta...

Én sütőben szoktam szilvalekvárt készíteni, persze nem ekkora menny.-ben.Sikerült olyan igazi sűrűt is csinálni, de három éve nem hozzá való szilvából akartam csinálni, de híg lett, és azóta nem csináltam.

Dulmina írta...

Én meggyel próbáltam ki a sütős módszert, de itt a mennyiség és a mellékes fűtés miatt sem tartottam jó ötletnek. Már évek óta akartam ilyet, csak a megfelelő szilva beszerzése volt az akadály.

Lilla írta...

Nem is hallottam még sütős módszerről! Az milyen?

Dulmina írta...

Itt írtam róla, amikor meggyből csináltam úgy lekvárt: http://dulmina.blogspot.hu/2009/06/meggyle-es-meggylekvar.html
Kisebb mennyiségű gyümölcshöz alkalmas, kevés munkával, de sok mellékes konyhafűtéssel jár. Arra kell figyelni közben, hogy a szélén ne égjen oda, amire különösen a vége felé hajlamos.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails