2009. augusztus 22., szombat

Nyári rakottas, pataki tálban

Továbbra is igen jó a felhozatal a piacon mind paprikából, mind paradicsomból. Most padlizsánnal és krumplival egészítettem ki ezt a kettőst, no meg némi fűszerezéssel, és pataki tálba rétegezve sütöttem készre. Így lett az ebédem ez a könnyed vegán fogás, ami után jólesett egy kis pohár fehérbor.

Idejében beáztattam a pataki tálat, a fedelével együtt (legalább fél órára szoktam, de az sem ritka, hogy reggeli után rögtön, ha ebben tervezek ebédet készíteni - így biztosan nem felejtem el).

Padlizsánt kb. 1,5 cm vastag szeletekre vágtam, és serpenyőben nagyon kevés olívaolajon (tényleg nagyon kevés kell csak, mert szivacsként magába veszi a padlizsán), nagy lángon halványbarnára sütöttem mindkét oldalukat, majd elrendeztem a tál alján. Enyhén sóztam, valamint daráltam rá tarkaborsot, és bőven megszórtam őrölt pirospaprikával (utóbbi két fűszer mehet bátran, sokat felvesz a padlizsán - a sóval viszont csak csínján).

Erre az alapra paprikát karikáztam, majd paradicsomot cikkeztem. Megszórtam egy kis marék friss bazsalikommal, majd befedtem krumplihasábokkal (ezúttal meg se hámoztam, mert sikerült vékony héjú krumplihoz jutnom - más íze van így, amit én igen kedvelek), és ezt a réteget is megsóztam, valamint megcsorgattam egy kis olívaolajjal.

Rátettem a tál fedelét, majd az egészet be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsolva 1 órát sütöttem, majd még az elzárt, forró sütőben hagytam 10-15 percre.

A saját levében nagyon finomra párolódott az egész - persze ehhez kellett, hogy igazán ízletes, friss alapanyagok kerüljenek bele. Körülbelül egyforma mennyiségben raktam bele mind a négy zöldséget; 70-80 dekányi nyers vegyeszöldségből lett 1 bőséges adag.

Idő: másfél óra elteltével lehet enni, de csak 15 percnyi munka van vele az elején
Pénz: így szezonban kb. 90 Ft/adag
Hazai alapanyagokból, az olívaolaj kivételével.

0 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails