2009. május 6., szerda

Árpagyöngyös rakott zöldbab


Éjszakára beáztattam 1 bögre árpagyöngyöt. Másnap mázas cseréptál aljába tettem az áztatóvíz nélkül, ráöntöttem ½ bögre vizet (így kb. ellepte), majd ráterítettem 1 üveg (720 ml-es), levétől lecsepegtetett zöldbab befőttet (házi eltevés – roppanós-puhára főzött zöldbab enyhén ecetes-sós vízben). 1 nagy pohár (450 g-os) tejföl felét összekevertem egy kis sóval, frissen őrölt borssal és egy kis csokor kakukkfű leveleivel, majd a babra öntöttem, és kicsit összeforgattam, vigyázva, hogy az árpagyöngyöt ne keverjem fel az aljáról (a tejföl maradék volt már, így a saját poharában össze tudtam keverni a fűszerekkel, és nem akartam külön edényt összetejfölözni mégis, hogy eloszlassam a babon). Végül ráreszeltem egy fél guriga (kb. 10 dkg) füstölt parenyicát, és rátettem a tál fedelét. Hideg sütőben indítva 200 fokon 30 percet, majd 180 fokon 20 percet sütöttem (mehetett volna végig 200 fokon kb. 45 percet, de egy kenyérrel sült együtt társbérletben, és annak így volt jó), majd még egy kicsit állni hagytam az elzárt sütőben.

A bab és a tejföl a vártnál több levet engedett, így nem szívta fel mindet az árpagyöngy. Legközelebb csak akkor öntenék rá valamennyi vizet, ha friss, előfőzés nélküli babból csinálom (már elvetettem :) Ízletes és kiadós ebéd volt, 2 személy részére.

Ez most nem saját ötlet volt, hanem a Manókonyhában olvastam, és nem is nagyon alakítottam át :)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails