2009. június 9., kedd

Camembert sajtos kenyér zöldfűszerekkel


Lágy, de nem ragadós tésztát gyúrtam az alábbiakból (ezúttal kézzel):
  • 2 bögre Graham liszt
  • 1 evőkanálnyi olaj (napraforgó)
  • ½ teáskanál só
  • 1 evőkanál méz
  • ½ mokkáskanál angol mustárpor (ennek hiányában valami jóféle mustárból tennék egy kiskanálnyit)
  • 1 dkg friss élesztő
  • jó ½ bögre víz
Konyharuhával letakarva langyos helyen a duplájára kelesztettem (kb. 1 óra).

Közben szedtem egy maréknyi friss zöldfűszert a kertben: ezúttal kakukkfű, rozmaring és zsálya került bele. A zsályaleveleket összevágtam, a többit csak letépkedtem a száráról.

A megkelt tésztát elég nagy kör alakúra nyújtottam úgy, hogy a közepét némileg vastagabbra hagytam. A közepét vékonyan megolajoztam, rászórtam a zöldfűszer felét, rátettem 1 egész Camembert sajtot (125 g-os Tihany, natúr), a tetejét szintén megolajoztam egy kicsit, és rászórtam a maradék zöldfűszert (az olajozás azért fontos, mert ez fogja kioldani a fűszerek aromáját). Becsomagoltam az egészet a tésztába: először a két szemközti szélét hajtottam fel lazán (még így is simán átérte a sajtot), majd a másik két széléből az egyiket rá, a másikat meg alá (azt akartam, hogy nagyjából egyforma vastagon legyen alul is és felül is a tészta). Vékonyan kiolajozott és meglisztezett tepsire emeltem, és még kb. 15 percig kelni hagytam. A tetejét éles késsel bevagdaltam, nem túl mélyen.

Nekem most a gázsütőben 25 perc alatt lett kész, a legnagyobb lángon, előmelegítés nélkül.

A kisült kenyeret rácson hűlni hagytam egy negyed óráig, utána vágtam fel. Egyből megcsapott a zöldfűszerek kellemes aromája, és az olvadt sajt is ígéretesen nézett ki a nem túl vastag tésztaburokban. Fényképezés után azonnal tálaltam. 2 adag. Az ízélmény megfelelt az előzetes várakozásnak, és a ropogós külső tésztával remekül lehetett mártogatni a fűszeres sajtot.

Ötlet: Vicki Smallwood: Száz recept kenyérsütő géphez (Alexandra). Több átalakítást is végrehajtottam az eredeti recepten, és nem is bántam meg. Nekem így az igazi!

8 megjegyzés:

Szentgyörgyi Kata írta...

Szia Dulmina,

a bögre az kb hány gramm?
kata

Dulmina írta...

Megmértem, 1 bögre = 15 dkg Graham liszt (kb. 2,5 dl-es bögre amúgy)

erős ildikó írta...

Nem láttam még hasonlót, nagyon ötletesnek tartom. Vendégekre gondolva akár pogácsás (vagyis apróbb) kiszerelésben is igen sikeres lehet.
A receptet mentem, és nagyon köszönöm!

Tündér írta...

Ötletes, jó párosítás és jól néz ki!Nagyon tetszik!

Hajnal írta...

Nagyon jól néz ki!:-)Kedvem lenne megkostólni!!:-)Biztos fini is!!

Vegavarázs írta...

Hű, ez nagyon gusztusos! óriási ötlet, hasznosítom :-)

Katina írta...

Tk búzaliszttel is működhet?

Dulmina írta...

Igen, úgy gondolom, hogy minden további nélkül mehet teljes kiőrlésű búzaliszttel, vagy akár tk. tönkölyliszttel is.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails