2008. május 3., szombat

Töltött karalábé

Könnyű vacsorának készítettem ma az alábbi ételt:

3 karalábét meghámoztam, kettévágtam, majd vízben nem egészen puhára főztem. Tányérra kiszedve kicsit hűlni hagytam, majd egy vékony kiskanállal kivájtam a belsejüket, és késsel talpat vágtam nekik, hogy ne billegjenek. A kivájt karalábékat egy kivajazott tepsibe sorakoztattam. A kikapart belsejüket krumplinyomóval összetörtem, majd hozzáreszeltem 10-15 dekányi füstölt parenyicát. Raktam még bele 2 evőkanál őrölt lenmag-szezámmag keveréket is. Frissen darált borssal és petrezselyemzölddel ízesítettem, és az egészet jól összekevertem. A tölteléket belekanalaztam a kivájt karalábékba, majd szétosztottam rajtuk 1 kis pohár tejfölt. Előmelegített sütőben légkeverésen addig sütöttem, amíg pirulni kezdett a tetejük. (A sütő előmelegítését egy sütemény készítésével kötöttem egybe :)

(A kiinduló ötlet Schobert Norbert: A karcsúság receptjei című könyvéből való. Tojás helyett került bele az őrölt lenmag, valamint a fűszerezésen változtattam. Az őrölt lenmag-szezámmag keverék jótékony hatásairól pedig Lugosi Dóránál olvastam.)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails