2007. szeptember 28., péntek

Sajtos szezámos keksz

Szezámos tallérnak indult, ez lett belőle – a kreativitás jegyében. Szóval az úgy volt, hogy a nemrég vett ház sufnijában találtam egy régi, eredeti szovjet (minden kétséget kizáróan az, bele van írva az ára, 4 rubel 70 kopejkát kóstált akkoriban – azt sajnos nem írják, mikoriban) tallérsütőt. Képet most nem tudok mellékelni róla (kalandjaim folytatásából mindjárt ki is derül, hogy miért), de valami olyasmit kell elképzelni, mint egy manuál, fapados gofrisütő. Nincs teflonbevonat, nincs konnektorba dugható kábel, és persze nincsenek rajta kis lámpácskák sem. Ja, és persze echte szovjet kidolgozás :-)

Ki is néztem már régebben egy ígéretesnek tűnő receptet, ma pedig a tettek mezejére léptem az ügyben. Kísérleti mennyiségként fél adagot akartam csinálni, aztán közben rájöttem, hogy nagy lelkesedésemben nem minden hozzávalót feleztem meg, úgyhogy végül megnöveltem mindennek a mennyiségét az egész adag paramétereinek megfelelően. Tejföl még több is kellett bele, hogy összeálljon a tészta.

No mindegy, ez nem szegte kedvem. S akkor színre lépett az első bekezdésben ismertetett szerkezet, tészta bele, gázláng begyújt, türelmesen fölétart, mindkét oldalát megsüt, kinyit… És itt volt a gond. Az illat alapján várható szép pirosra sült tallér ahelyett, hogy szépen kiesett volna a sütőből (amit előtte még ki is kentem), szépen szétjött lapjában, s gőzölt és illatozott rendületlenül a forma két felében. Próbáltam egy késel jobb belátásra téríteni, de csak ragaszkodott a „vashoz”.

Így jár az, aki újítani akar – gondoltam, és már pakoltam is le az aszalás alatt álló gyümölcsöket a tepsikről, hogy akkor megsüssem a tallért úgy, ahogy az eredeti recept szerint kell. Ki is lapogattam vagy hármat, amikor eszembe jutott, hogy erre van egy kevésbé pepecselős megoldás is: a keksznyomó. Ez is egy békebeli technológia, de maga az eszköz még egy éve sincs a birtokomban. Vagy húsz éve volt nagy divat, aztán – hitványabb, kínai kivitelben ugyan – tavaly karácsony előtt sikerült venni egyet, és azóta is nagy kedvenc. Ehhez ugyan kicsit puhábbra kellett gyúrni a tésztát, de szerencsére délelőtt vásároltam be tejfölből, úgyhogy ez könnyedén ment.

Tehát a keksznyomóval elkezdtem szépen megtölteni a biztonság kedvéért jól kikent tepsiket, beizzítottam a sütőt, és hadd szóljon! Három tepsit jó folyamatosan cirkuláltatni, akkor nincs üresjárat sehol. Máskor többféle tésztából szoktam kevesebbet, most egyféléből volt itt a sok, de így legalább nem kellett még mosogatást is közbeiktatni, hogy az édes meg a sós ne keveredjen még véletlenül se.

S minden jó, ha a vége jó: lett két púpozott tányér finom, illatos sajtos szezámos kekszem!

(A szovjet sütőalkalmatosságból késsel sikerült kivakarni az anyagot morzsa formájában (valamire biztos jó lesz még, mert ízileg semmi baja), a szerkezet pedig éppen beáztatva várja a sorsát – amiről még nem döntöttem…)

----------

A tészta hozzávalói - a megfelezett mennyiség, keksznyomóhoz:

  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg reszelt sajt
  • 25 dkg Graham liszt
  • 5 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 2 evőkanál pirított szezámmag
  • 150 g tejföl (vagy több, ha az állag úgy kívánja)
  • 1 teáskanál só
  • ízlés szerint őrölt köménymag és bors
  • 2 megjegyzés:

    Névtelen írta...

    Szia!

    A kekszkinyomós receptjeidet olvasom és pár perc múlva bele is vágok. Végre olyan receptek, aminek a végeredményét is látom, szóval kipróbálom :)

    Az a szovjet tallérsütős dolog a mi konyhánkban is megtalálható, nálunk anyósom kísérletezett (és elég sokat kínlódott vele). A végkövetkeztetés: a tésztából kis golyókat csinált a deszkára, hogy gyorsan tudjon haladni, továbbá azt mondta, hogy az a titka az egésznek, hogy jó forró legyen az a vacak. Ha elég forró, akkor kell beletenni a tésztagolyót, összenyomni, sütni (kikenni sem kell vagy csak néhányszor, de nem minden tallér előtt). Persze mindentől függetlenül ez még így is egy elég macerás süti de finom :))

    Üdv,
    Szilvi

    Dulmina írta...

    Jó sütést, remélem, elégedett leszel az eredménnyel. Én szinte mindig a keksznyomóval alkotok valamit ebben a műfajban, és amit lehet, átalakítok hozzá.

    Bevallom, a tallérsütő azóta is parkol valahol, és nem erőltetem a témát. Azért köszönöm a tanácsokat, ráérő időmben lehet, hogy mégiscsak elszánom magam.

    LinkWithin

    Related Posts with Thumbnails