2011. október 15., szombat

Sült birsalma - mindenféléhez (vegán)

Amióta fölfedeztem, hogy sütve sokkal ízletesebb és kevésbé fanyar a birsalma, mint főzve, előszeretettel készítem inkább így. Idén nem is csak friss fogyasztásra jutott az illatos csemegéből, hanem eltenni is.

A birssütéshez előszöris beáztatom a pataki tálat a fedelével együtt. Utána jön a birsalma mosása, tisztítása: meghámozni nem kell, csak a magházát meg a hibás részeket vágom ki, és enyhén citromos vízbe gyűjtöm a falatnyi kockákat. Ha kész, kiürítem a tálat, és különösebb lecsepegtetés nélkül átszedem bele a birset. Ráteszem a tál fedelét, majd az egészet be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsolva kb. 70 percig sütöm, majd elzárom a sütőt és legalább fél óráig még bent hagyom (de sokszor előfordul az is, hogy este sütöm, és ott hűl ki, csak másnap reggel veszem ki).


A puha, vörösesbarnára sült birs mézzel megcsorgatva és diódarabokkal megszórva egyszerű, de ízletes desszert. Ha akarjuk, pici őrölt fahéjjal is megszórhatjuk.

Ilyen sült birsből állítom elő a birsalmasajtot is, erősen csökkentett cukortartalommal. Ennek pontos menete a Kifőztük magazin 2011. októberi számában olvasható. Idén a figurák mellett a tervezett adventi koszorú alapját is ebből készítettem.

Krumplinyomóval összetörve vagy leturmixolva, majd egy kis mézzel elkeverve remek krém sütikbe, tortákba. De akár kókuszgolyó alapja is lehet.

Akár egészben, akár pürésítve tartósítható is. Én most egészben raktam üvegbe, az alját a tenyeremhez ütögetve tömörítettem, majd lezártam, és natúrbefőtt módszerrel kidunsztoltam. Így felhasználáskor szabadon dönthetek az ízesítésről is, meg arról is, hogy milyen formában kell. De ha biztosak vagyunk benne, hogy krémként, akkor eltehetjük úgy is, megfelelően megválasztott méretű üvegekbe. A mézet ebben az esetben sem hőkezelném vele együtt, inkább felhasználáskor tenném csak hozzá.

(Nekem elég nagy tálam van, 4 kg nem túl hibás, nem túl kukacos birsalmát simán elnyel egyszerre. Ebből aztán kb. 5 db 720 ml-es üveget lehet megtölteni.)
 

1 megjegyzés:

Roza írta...

Én is pont akkorra jöttem rá, hogy sütve sokkal finomabb, amikorra a nagy része (a birsalmáknak) tönkrement:(
De egy-kétszer még tudok sütni:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails