2011. október 9., vasárnap

Adventi koszorú alap - birsalmasajtból

A tavalyi feledhető birstermés után idén igazán kitett magáért a birsalmafa, és jókora adag sajthoz is elegendő terméssel ajándékozott meg.

Ezúttal nem csak lapként szárítottam, hogy sütikiszúróval figurákat vágjak belőle, hanem egy szétszedhető pudingformába is került. Ez lassabban és nehezebben száradt ki (az első pár nap után a formából kiborítva célszerű volt gyakrabban forgatni), de most már látszik, hogy bevált az elképzelés: sokat csökkent a térfogata az eredeti méretéhez képest, de épp maradt egy csinos koszorúnyi. Én még az utolsó őszi napsugarakat használtam ki a szárításhoz az utóbbi majd' két hétben, de természetesen sütőben vagy fűtési szezonban a cserépkályha közelében is működik a dolog. Most már egy fém kekszesdobozban rejtegetem.


Egyszerű kiegészítőkkel gondoltam "felöltöztetni": valószínűleg csak egy nem túl széles szalagot tekerek rá meg gyertyatüskével rögzítem a négy gyertyát. Különleges és illatos ünnepi dísz lesz, amit ráadásul meg is lehet majd enni.

Bevált birsalmasajt-receptem a Kifőztük magazin 2011. októberi számában olvasható.
 

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails