2010. május 21., péntek

Kifli teljes kiőrlésű tönkölylisztből (vegán)

Egy nagyon egyszerű kelt tésztát készítettem, azt formáztam meg a szokványos kifli alakra. Természetesen ez jóval sötétebb és laktatóbb, mint fehérlisztes bolti társai. Szépen megkelt, s bár nem az a légiesen könnyed felfújt állag, nem is túl tömör, és még két nap elteltével sem száraz. A tésztába lehetett volna fűszereket is keverni (pl. tetszőleges zöldfűszert vagy kenyérfűszert), illetve díszíteni is lehetett volna a tetejét (pl. durva szemű sóval vagy magokkal - ez esetben rászórás előtt vízzel le kell kenni a tapadás érdekében) - ez most elmaradt, de mint ötletet és variációs lehetőséget feljegyzem, és legközelebb alkalmazom. Azért így natúr is nagyon jót ettem belőle :)


A tészta dagasztását és első kelesztését a kenyérsütőgépre bíztam. Az alábbiak kerültek az üstbe:
  • 1 bögre (2,5 dl) langyos víz
  • 2 evőkanálnyi étolaj
  • 50 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt, átszitálva
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál barnacukor
  • 1 csomag (7 g) szárított élesztő (frissből 2 dekát használtam volna)
Figyeltem a tészta összedolgozását, hogy beállíthassam a megfelelő állagot: ehhez kb. 1/2 dl vizet kellett hozzáadnom apránként (inkább innen szeretem megközelíteni a dolgot, nem a ragacsos tészta lisztezése felől, mert akkor óhatatlanul változik az összmennyiség és rossz esetben túlságosan eltolódhatnak az arányok).

A megkelt tésztát kiborítottam az üstből, enyhén átgyúrtam, majd 8 darabra vágtam, igyekeztem közel azonos méretűekre. A darabokból egyenként bő arasznyi átmérőjű köröket nyújtottam (még alálisztezni sem kellett, de ha netán túlságosan ragadna, akkor pici liszttel segíthetünk rajta), majd az egyik széle felől feltekertem, végül meggörbítve tettem a szilikon sütőlappal bélelt tepsire. 2*4-es elrendezésben jól elfért a nyolc kifli a tűzhely sütőlemezén.

Betettem az egészet a sütőbe, de egyelőre még csak 50 fokra melegítettem fel, majd elzártam, és kelni hagytam a tésztát kb. fél óráig. Ezalatt láthatóan megnőttek és kikerekedtek a kiflik.

Utána 200 fokra kapcsoltam, és mintegy 30 percig sütöttem, majd még egy kicsit az elzárt sütőben hagytam. (Akkor jó, ha láthatóan barnulni kezd a külseje, különösen az alja, és megütögetve kongó hangot ad, hasonlóan a kenyérhez.) Rácsra szedve megvártam, míg ehetőre hűl, és már be is falatoztam kettőt finom vajjal - amit ugyan elfelejtettem időben kivenni a hűtőből, de a szeletek hamar megolvadtak a friss, langyos kiflin. A többit pedig konyharuhába bugyolálva tettem el későbbre - így nem gőzölődik be a hűlés során, és nem is szárad ki később.

Idő: kb. 2,5 óra elteltével lehet enni, de ebből csak 15-20 percnyi a munka összesen (a tészta hozzávalóinak bekészítése, meg aztán a formázás a lényegi kézi teendő)
Pénz: kb. 300 Forint volt összesen a 8 kifli, vagyis durván 37 forintra jön ki darabja - viszont garantáltan az és csak az van benne, amit beleraktunk, és kettő már elég a jóllakáshoz
Hazai alapanyagokból.

3 megjegyzés:

Daisy írta...

Gyönyörű!
Jól tudom, hogy a telj.kiőrlésű tönkölylisztnek megfelelő a sikér tartalma és nem kell hozzá pótlólag adni?
A telj.kiőrl. búzaliszthez éa a rozsliszthez kell, azt tudom, mert használtam sikért olyankor.
Én mindég keverem a liszteket 2/3-1/3 ( sima és telj.kiőrl. ) vagy 50-50%-ban.
Muszály lesz egy ilyet is sütnöm.

Dulmina írta...

Igen, a tönkölyliszt magasabb sikértartalmú, úgyhogy nem szükséges még külön tenni hozzá. És természetesen tetszés szerint lehet keverni fehérrel a teljes kiőrlésű lisztet, ez a 100%-os barna az abszolút "nagypályás" változat.
Jó sütést; remélem, ízleni fog!

zsozs írta...

Ma találtam erre a receptre és gyorsan meg is sütöttem. Nagyon finom lett. Köszönöm!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails