2010. június 26., szombat

Grízpuding egressel (vegán)

Egyszerűen elkészíthető, de igen ízletes, ráadásul vegán desszert:


Fél kiló érett (!) egres végeit lecsipkedtem, majd alaposan megmostam a szemeket. (Érett az, amit úgy magában, nyersen is szívesen megeszek, mert már nem húzós, nem túl savanyú. Kinézetre enyhén puha és nem vad zöld, hanem némileg sárgába hajlik. Én az ilyen piszkére emlékszem gyerekkoromból, megdöbbenve és csalódottan látom sokfelé, hogy teljesen éretlenül szedik le - az sajnos megfőzve, még sok cukorral sem lesz ízletes, úgyhogy számomra felejtő.) Egy részét elkóstolgattam, aztán a puha (legérettebb) szemekből egy maréknyit félreraktam a díszítéshez, a többit pedig (kb. 30 dkg) egy nagy lábasban feltettem főni fél liter vízben. Néhány perc elteltével, mikor a gyümölcs már érezhetően puhult, hozzáadtam 3 csapott evőkanál barnacukrot, valamint lassan hozzáöntöttem 1 dl búzadarát, miközben egy kézi habverővel folyamatosan kevertem. Továbbra is keverve sűrűsödésig főztem, majd a tűzről levéve a lábast hideg vízbe állítva folytattam a keverést, míg langyosra hűlt a massza. (Közben érdemes megkóstolni, és szükség esetén ízlés szerint igazítani az édességén.) Ekkor hideg vízzel kiöblített tálkákba öntöttem, és megvártam, míg teljesen kihűl. A félretett egresszemekkel díszítettem. Most 5 nagy adag lett, amúgy 6 normál adag is kitelt volna belőle. A habverős keverésnek köszönhetően egy laza, apró légbuborékokkal teli krém, kellemesen édeskés-savanykás, az egres jellegzetes ízével. Akinek alapból nem elég édes, csorgathat az adagjára egy kis mézet.


A kiinduló receptet a Nyárikonyhában olvastam, a cukrot helyből harmadoltam, és citromhéj helyett került rá nyers (de érett, ízletes, nem vad savanyú) egres.

Idő: kb. 1 óra elteltével lehet enni, és kb. fél óra munka
Pénz: kb. 350 Forint a fenti mennyiség
Hazai alapanyagokból, a barnacukor kivételével.

3 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon finom lehet, rég ettem egrest

Daisy írta...

Nagyon jó ötlet!
Egyszerű édesség, de nagyon klassz!
Ez a gyorsan valami finomat kategória.

Nyárikonyha írta...

örülök, hogy megcsináltad, a cukrot szerintem teljes mértékben az egre savassága, meg az ízlés dönti el..:-)nálad majd elidőzök egy kicsit.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails