2009. augusztus 21., péntek

Molyriasztó, hűtőszagtalanító házilag


Régebben készen vettem az ilyesmit, ma már egyszerűen csak kicserélem benne a töltetet, ráadásul nem is valami szintetikus illatanyaggal átitatott valamire, hanem igazi szárított levendulavirágra. Ezt konyhai papírtörlőbe (vagy szalvétába, vagy papírzsebkendőbe) csomagolom, nem túl szorosan, aztán beigazítom a műanyagkalitkába, és összepattintom a két részét. (A csomagolás azért szükséges, hogy ne hulljon ki az apraja, szorosra meg azért nem jó csinálni, mert akkor könnyen kiszakadhat a tartóba rakáskor.) Ilyen egyszerű. Ha pedig elment az illata, ugyanígy fel lehet frissíteni.

Idő: kb. 1 perc/darab
Pénz: 369 Forintért vettem az 50 g-os csomag levendulavirágot, ebből 7 adag töltet lett. A műanyagkalitkák pedig a a százforintos boltban kapható molyriasztókból (kék) és hűtőszagtalanítókból (fehér) származnak (pár éve egy százas körül volt darabja, azóta meg nem vettem), de ennek hiányában kis vászonzsákocskákat is lehet varrni - az még szebb, és azt is csak egyszer kell elkészíteni, utána ugyanígy cserélhető benne a töltet.

Ha már itt tartunk: a hűtőszagtalanítót is hasonlóan oldom meg, csak annak nem levendulavirágot, hanem egy fél csomag szódabikarbónát csomagolok a belsejébe. Műanyagkalitka helyett például egy használaton kívüli teatojással is megoldható.

7 megjegyzés:

VKOrsi írta...

ez a műanyagkalitka egyébként micsoda?

Dulmina írta...

Annak a gyári molyriasztónak/hűtőszagtalanítónak a külső tokja, amiből nem veszek mindig újabbat és újabbat, hanem amikor elhasználódott, inkább szétpattintom a tokot és kicserélem, ami benne van. Természetesebb így a tartalom, meg némileg olcsóbb is, és van annyira hatékony, mint az eredeti töltettel.

Renata Kalman írta...

Én kis zsákokba teszem, a gabonák közé, igaz egy része kihullik.

Nézz be légyszi hozzám:
http://lettudatoskonyha.blogspot.com/2009/08/medves-dij.html

Lealina írta...

Tegnapelőtt olvastam ezt a postot, tagnap be is tértem az első 100 Ft-os boltba, s vettem ilyen kék és fehér "golyókat". Még mindig 100 Ft-ért árulják.
Köszi a tippet!

Ha nem bánod, kilinkelném ezt az írásodat a blogomra (http://okoblog.freeblog.hu/).

Dulmina írta...

Örülök, hogy sikerült jó ötlettel szolgálnom!
Linkelni nyugodtan, bármikor, bármit; a képek és a szövegek engedély nélküli másolásáért szoktam nemtetszésemet kifejezni (akit érdekel a tartalom, fáradjon ide, és olvassa eredetiben).
Megyek, szét is nézek nálad :)

BomOlga írta...

Szia.mennyi időnként kell cserélni a levendulát?köszi

Dulmina írta...

Szia! Néhány havonta szoktam, amikor már gyengének ítélem az illatát. De akár egy kis kézi átmorzsolással is fel lehet frissíteni, ha még nem túl régi.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails