2010. április 6., kedd

Lencsesaláta, kétféle lencséből (vegán)

Ebben a borongós időben jólesett egy ízletes, langyos lencsesaláta, ezúttal a húsvéti sonka utójával kiegészítve:


Éjszakára beáztattam 1/2 bögre (kb. 10 dkg) barna lencsét.

Másnap leöntöttem róla az áztatóvizet, és másfél bögre vízben feltettem főni. Fűszerezésnek került bele 3 kis babérlevél, 3 szem szegfűszeg és kevés só. Miután felforrt, kis lángon, lefedve főztem, 15 percig.

Közben meghámoztam és kis kockákra vágtam 3 répát és 3 petrezselyemgyökeret, valamint kimértem 1/2 bögre (kb. 10 dkg) vörös lencsét. A 15 perc elteltével ezeket is hozzáadtam, ismét megvártam, hogy felfőjön, majd kis lángon, lefedve főztem 3-4 percig. Ezután elzártam alatta a lángot, és lefedve állni hagytam még kb. 5 percig.

Az öntethez egy bögrében kanállal összekevertem 1 evőkanál citromlevet, 2 evőkanál extra szűz olívaolajat, 1 mokkáskanál magos mustárt, 1 csipet sót, 1 csipet gyömbért és pár tekerésnyi frissen darált tarkaborsot.

A lencséből eltávolítottam a darabos fűszereket, majd óvatosan összeforgattam az öntettel, és langyosan tálaltam a kész ételt. (Ez így vegán, és akár egytálételként is fogyasztható.)

Most füstölt-főtt sonkaszeletek és retekcikkek társaságában tálaltam. 2 bőséges adag lett belőle. (Így már nem vegán, sőt, vegetáriánus se; vegyes társaságban célszerű külön tálalni a húsos és a húsmentes részeket, és ki-ki ízlés szerint állíthatja össze a saját adagját.)

A kiinduló receptet Nokedlinél olvastam, én hagymamentesítettem és némileg növeltem a lencse mennyiségét, no meg ügyeltem rá, hogy biztosan ne főzzem túl.

Idő: fél óra alatt megvan, és végig van vele teendő
Pénz: kb. 350 Ft a lencsesaláta (+ 80 Ft volt a csomó retek, + a húsvéti sonka maradékából voltak a hússzeletek)
Ebből most csak a barna lencse, a zöldségek meg a sonka volt hazai.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails