Hozzávalók:
- 25 dkg teljes kiőrlésű liszt vagy Graham-liszt
- 25 dkg zabpehelyliszt
- 5 dkg szezámmag vagy durvára vágott napraforgómag
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- 1 csomag sütőpor vagy 1 teáskanál szódabikarbóna
- 2 csapott teáskanál tengeri só
- 1 teáskanál egész köménymag (elhagyható)
- 1,5 dl olaj
- 2,5 dl sör
- a tepsi kenéséhez: olaj
Tálba szórjuk a tészta száraz hozzávalóit, az egészet elkeverjük, majd az olajjal meg a sörrel együtt közepesen kemény tésztává gyúrjuk. (Szükség esetén további kevés liszt, illetve folyadék – sör vagy víz – hozzáadásával igazíthatunk az állagán.) Kisebb adagokban 3 mm vékonyra nyújtjuk, és késsel vagy derelye-metszővel tetszőleges darabokra vagdossuk, amelyeket vékonyan olajozott sütőlemezre rakosgatunk. Kerülhetnek közel egymáshoz, mert a sütés során nem nő jelentősen a terjedelmük. A teljes mennyiség 5 nagy tepsire fér rá. 180 fokra melegített sütőben 12 percig sütjük. Akkor van készen, amikor a széleken láthatóan pirulni kezd a tészta. Vigyázzunk, ne süssük túl, mert megkeményedik. A kihűlt keksz légmentesen zárható dobozban tárolva sokáig ropogós marad.
Tipp: a keksz készítéséhez akár maradék, állott sört is felhasználhatunk.
A recept megjelent a Kifőztük magazin 2012. májusi számában.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiVYUQXY-DPtJYlHbrkbL21jbE8pAWG8tN1phIB28nRgaY5q-TnRI-0RBDATfghaXe5F4QHQd_8hN3FBbpe0GE-bGc3lThgec74j8GGDjCkDKifDut_lLsld2JdkN3wQI6kjJHeLwvd9DsT/s200/dulmina_signo.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése