Bejgli with Walnuts & Poppy Seeds (BBD #15)

Annarasa’s choice for the theme of this month’s BreadBakingDay is festive breads.

I’d like to share my recipe for bejgli, which is a traditional Christmas cake in my country (Hungary). Since I’m almost vegan and don’t use the common refined ingredients, I had to be rather creative to prepare my version. For the dough I used less fat, whole wheat flour, and no eggs. For the fillings I used home-made jams and the respective dried fruits instead of the traditional milk, breadcrumbs and raisins in addition to the walnuts and poppy seeds, which are the two classic fillings (though chestnuts and other alternatives are becoming more and more popular nowadays).

Recipe: Bejgli with Walnuts & Poppy Seeds

Ingredients:

For the dough (for 2 rolls):

• 500 g whole wheat flour
• 7 g baking powder
• 7 g active dry yeast
• 1 pinch salt
• 1 tablespoon ground flax seeds
• 1 tablespoon honey or unrefined cane sugar
• 150 ml sunflower oil
• cca. 250 ml lukewarm water
  

For the fillings:

• Walnuts (for 1 roll): 125 g ground walnuts, cca. 100 ml apricot jam, a handful of dried apricots cut into small pieces and soaked in water
• Poppy seeds (for 1 roll): 100 g ground poppy seeds, cca. 100 ml rosehip jam, a handful of dried rosehip cut into small pieces and soaked in water
  

On top:

• 1 tablespoon honey
• 1-2 tablespoon water (the soaking water of the dried fruits is the best)
  

Preparation:

1. Cut the dried apricots and the dried rosehips into small pieces and soak in some water, separately.
2. Knead a soft dough from the ingredients listed above. The amount of the water you need to add depends on the exact quality of the flour. The dough should be soft but not stick to your hands. Cover with a tea-towel and keep in a warm place till you prepare the fillings.
3. Mix the ground walnuts / poppy seeds with the jam. Add the soaked fruits as well. Add some of the soaking water if necessary to get an easily spreadable but not too soft cream. Sweeten if desired (I’ve used home-made, sugar-free jams and didn’t find it necessary).
4. Halve the dough and roll it out to a rectangular shape.
5. Spread one of the fillings on it, and roll up.
6. Put the roll on a lightly greased baking tin.
7. Prepare the other roll with the other filling in the same way.
8. Mix a little honey with a little water, and smear the top of the rolls with this mixture.
9. Put into the pre-heated oven, and bake at 180 degrees Celsius for cca. 30 minutes.
10. Let cool on a wire rack and cut into slices to serve.

Kellemes ünnepeket!

Szép karácsonyt és boldog új évet kívánok

minden kedves olvasómnak!

Apró örömök

Felavattam egy új téli cipőt. Pár éve vettem szezonvégi kiárusításban, de eddig a szekrény mélyén pihent. Kényelmes, és nem ázik be! (Ja, mert míg oda voltam benne, eleredt az eső.)

Sikerült vennem csíráztató tálat, persze rögtön az emeletest választottam. Nem műanyag, hanem kerámia, és nagyon tetszik. Remélem, beválik, és hasznosnak is tartom majd.

Nem gyakran történik ilyen, de kinéztem valamit az egyik bolt akciós katalógusából, mielőtt elindultam a városba. Be is tértem a boltba (nem fő cél volt, de útba esett), és sikerült is venni a kinézett dolgot (más nem is került a kosaramba - nem jó üzlet vagyok, tudom :)

Végül lett vásárfia is a karácsonyi bazárban. Több alkalommal is voltam ott nézelődni, a kereskedős meg a kézműves szakaszban is (bár volt olyan cég, aki mindkét helyen árult). Utolsó körbemenetelem volt már, s a "meglátni és megszeretni" tipikus esete. (Egy szép, egyedi nyakláncról van szó. Majd még meglátjuk, hogy megtartom-e, vagy odaadom valakinek, akihez szerintem jobban illik, és örülne neki.)

A hétvégén beszereztem a piacon a zöldségeket az ünnepekre. Semmi különösre nem kell gondolni, szezonális dolgok: többféle káposzta, krumpli, répa, petrezselyemgyökér, zeller. Meg egy hatalmas, illatos birsalma...

Teák karácsonyra

Idén is készítettem fűszeres feketetea-keveréket:

Tegnap pedig kincsekre bukkantam a DM-ben. Vettem is gyorsan kipróbálásra magamnak, meg ajándékba is.

Ez egy fűszeres vörös tea:

Ez meg egy gyümölcstea:

Kibontva ilyenek (rögtön fémdobozba töltöttem őket, hogy minél kevesebbet veszítsenek idő előtt az aromájukból):

Nem is voltak drágák, és a gyümölcsöset már csomagolni se kell :) Egyébként előzetes várakozásommal ellentétben ez ízlik jobban - és még a tetejére felúszó almadarabok is ízletesek!

(Voltak még ünnepi kekszek is, meg csoki is ugyanebben a sorozatban, de ezek korántsem annyira érdekesek számomra.)

Zöldséges kuszkusz

Az utóbbi időben elég gyakran készítem ennek valamilyen változatát a gyors vacsora műfajban:

Felforralok 2 dl vizet, belekeverek 1 dl kuszkuszt, és lefedve állni hagyom. (Ha sok lesz a zöldség, akkor 1,5 dl víz + 0,75 dl kuszkusz is elég.) Összevágok valami friss zöldséget, kis falatnyi darabokra. A megduzzadt kuszkuszt villával átkeverem, kevés olajat meg friss zöldfűszert is adva hozzá. Egymás mellé rakom őket egy tányérra, és már lehet is enni.

A friss zöldség mindig az, ami épp van itthon és szívesen enném nyersen, legfeljebb két féle. Most a karfiol az aktuális kedvenc, de a csicsóka, répa, zeller, cékla, petrezselyemgyökér is finom. Zöldfűszerből most kakukkfű, majoránna és oregánó van még a ház körül. Érdekes módon a sót nem mindig kívánom bele, így csak utólag sózom, ha úgy érzem, jó lenne.

Egyszerű, de kiadós vacsora. A nyers zöldség miatt nem lehet hipp-hopp befalni, de én épp ezt élvezem benne.

Citruslekvár

Idén nálam elmarad a narancslekvár-készítés (leszokóban a déligyümölcsről, meg van még tavalyi), de úgy láttam, hogy a keresőkifejezéseim között igen gyakran felbukkan. Így most két változatot is bemutatok: egy egyszerűt meg egy igazán ínyencet. A recepteket a hivatkozásokra kattintva lehet elérni.


Sokáig a saját fejlesztésű narancslekvár volt az ünnepek elmaradhatatlan kísérője nálunk, tavaly azonban anyukám felfedezése volt Kaldeneker György mámorító citruslekvárja. Ő persze jóval kevésbé édesen, és gyümölcscukorral készítette el. Néhány üveggel kaptam ajándékba, meg az otthoni bontott üvegből kóstolót is a karácsonyi pirítósomra. Nagyon ízlett!

(A bejegyzés korábban a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

Ajándék a kamrából

Aki hozzám hasonlóan egész évben sokat foglalatoskodik befőzéssel, annak nem feltétlenül kell kifejezetten most alkotnia valamit ahhoz, hogy valamilyen finom dzsemet, lekvárt, vagy épp csatnit ajándékozhasson.

Némi gondolkodást azért igényel az ügy. Nem mindenki értékeli ugyanis egyrészt a gasztroajándékokat, másrészt a saját készítésű dolgokat. Legelőszöris tehát célszerű végiggondolni, hogy a megajándékozott hogyan viszonyul mindezekhez. Ha úgy döntünk, hogy alapvetően mehet az ügy, akkor pedig személyre szabottan érdemes választani. Talán triviálisnak tűnik néhány szempont, de nem árt mérlegelni, hogy tényleg róla szóljon az ajándék, ne csak a kezünkbe akadó első valamit csomagoljuk be neki. Nyilván olyan hozzávalókból legyen, amiket kedvel, és ne legyen benne semmi olyan, amit bármely okból mellőz (pl. alkohol, mazsola, bizonyos fűszerek, hagyma, cukor/méz, stb.). Jellegét tekintve is érdemes olyat választani, amit amúgy szokott fogyasztani. Ha a hagyományosabb ízeket kedveli, akkor inkább ilyesmit adnék neki, ha viszont nyitott az újdonságokra, akkor lehet valami merészebbet is. Nem árt, ha valami közvetlenül fogyasztható dolog is van a csomagban, nem csak főzéshez használható alapanyag. Olyan se nem kicsi, se nem nagy üveget szoktam választani: így nem tűnik spórolósnak, de ha nem igazán ízlik, nem is túl sok.

Hátravan még a csomagolás. Én valamilyen hozzáillő színes papírt szoktam gumizni vagy kötni a tetejére. Akár ennek a belsején, akár külön is lehet, de mindenképpen mellékelek hozzá leírást is: ebben egy-két mondatban leírom, hogy mi van az üvegben (szeretem, ha minden összetevő kiderül, pontos receptet viszont nem szoktam írni), meg legfőképp, hogy hogyan, mihez fogyasztható. Ha a megajándékozott érdeklődik, szóban is szívesen elmondom ezeket, de a tapasztalat azt mutatja, hogy jó az, ha leírva is megvan, amiből bármikor felidézheti.

Konkrét receptet most nem írok, mert nyilván nem mindenhez lehet mostanság beszerezni a hozzávalókat, meg mindenkinek más és más lapul a kamrájában, mint szóba jöhető készlet. Nálam például ezek. És Nálad? ;)

(A bejegyzés korábban a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

Mézes, ami frissen is puha - tojásmentesítve

A bejglihez hasonlóan ebből is csak kísérleti mennyiséget készítettem még az idén - a tojás kiiktatása okán (és minderről a Vegán karácsony című blogban számoltam be annakidején). Az eredmény vegyes lett, így nem kizárt, hogy élesben mégiscsak a tojásos változatot készítjük a hétvégén (nem én fogom a legtöbbet elfogyasztani belőle, tehát nem fogok ragaszkodni a tojásmenteshez). Az is felvetődött még, hogy elég lesz a jóval egyszerűbb és gyorsabb keksznyomós mézes, de szerintem a kóstolás után meg fogják szavazni a hagyományost is. Finom az a másik, meg az aszalt szilvával különleges is, de nem annyira fantasztikusan puha és omlós, meg különben is a családi recept az családi recept.


Tovább reformosítottam a jól bevált családi receptet, a tavalyi lisztcsere után most a tojást is kiiktattam belőle. Az íze és a puhasága így is megmaradt, a kinézete lett más (így a tojásos változatot ismerőknek sajnos nem lehet hihetően előadni, hogy ez ugyanaz).

Elővettem azt a tálat, amiben majd kényelmesen össze tudom állítani a tésztát. Beleraktam 25 dkg mézet (vegyes virágméz) és 5 dkg margarint. A teavíz-melegítő lábasba bemértem egy bögre vizet, rátettem a tálat, és az egésznek alágyújtottam. Így a gőz fölött megolvadt a méz és a margarin.

Közben egy bögrében összekevertem 1,5 dl vizet, 3 evőkanál őrölt lenmagot, 1 evőkanál őrölt fahéjat, 1 teáskanál őrölt szegfűszeget és 2 dkg szalalkálit. Előkészítettem továbbá egy fél kilónyi Graham lisztet (ehelyett teljes kiőrlésű búzaliszttel is jó).

A felforrt vízbe teafüvet áztattam (ez nem a tészta része, csak mellékes hasznosítás), s közben összeállítottam a mézes tésztáját. Előbb a mézes és a lenmagos folyadékot elegyítettem, majd kisebb adagokban kevertem hozzá a lisztet egy fakanál segítségével. Érdemes gyorsan csinálni, mert kihűlve már nehezebb keverni. Akkor jó, ha fakanállal még keverhető, de száraz kézzel hozzányúlva éppen nem ragad (kb. 45 dkg Graham vagy teljes kiőrlésű liszt szokott kelleni ehhez, most is maradt egy kicsi a fél kilóból). Összeigazítottam egy csomóba, és letakarva félretettem. Közben elkészült a teám, amit elkortyolgattam.

Ma pedig megsütöttem a mézest. A tésztát átgyúrtam (sokat keményedik a majdnem egy napnyi pihentetés során), majd a száraztészta-készítő gépen áttekerve kinyújtottam (1-es fokozaton; 3-4 mm vastagra). Természetesen deszkán, nyújtófával is lehet mindezt, csak akkor picit lisztezni kell alá. Célszerű azonban minél kevesebb plusz lisztet használni, hogy még a szaggatás után összegyúrt "vakarcs" se legyen kemény. A kiszaggatott darabokat margarinnal megkent sütőpapírra raktam, nem túl közel egymáshoz. Tetejüket megkentem vízzel elkevert mézzel, majd belenyomott olajos magvakkal díszítettem. 190 fokos sütőben barnára sütöttem (6-7 perc kellett neki, érdemes odafigyelni, mert a végén elég hirtelen megéghet). (Gázsütőben a legnagyobb fokozaton sütöttem pár éve; az előmelegítést pedig valami ilyet nem igénylő étel készítésével oldom meg, ha lehet.)

Ebből az adagból 6 nagy gáztepsivel szokott lenni. Nagyobb mennyiség készítésénél sütőpapírra el szoktam készíteni előre, hogy aztán két tepsin felváltva folyamatosan süthessem. Így a következő adagot egyszerűen csak papírostul rá kell húzni a tepsire. Később a papírok másik oldalán is lehet még sütni valamit, utána meg a cserépkályhába gyújtósnak kiváló.

Sütés közben eléggé megnőttek (lehet, hogy következő lépésként csökkentenem kellene a szalalkáli mennyiségét?), de az az előnyös tulajdonságuk megmaradt, hogy a kisütés után kihűlve rögtön puhák. Nekem most az egyik tepsivel kicsit túlsült, azok ropogósak is némileg, de nem kemények. Ahhoz túl kellett volna adagolni a lisztet :) A díszítéshez használt dió és mogyoró remekül megpirult a tetejükön.

Egy szakértő lélekbúvár biztos meg tudná mondani azt is, hogy a klasszikus karácsonyi formák mellett miért vágyom pillangó alakút is sütni minden évben :)

(A bejegyzés korábban a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

Mákos csiga és bejgli

A reformos bejgli nálam a korábbi években mindig a "ronda, de finom" kategóriába tartozott. Nemrégiben sikerült alkotnom egy olyan változatot, ami a jó íze mellett jól is néz ki. A Vegán karácsony című blogban már írtam róla, most ide is felteszem. Hamarosan pedig nem csak kísérleti mennyiségben, hanem élesben is elkészítem, és a mákos mellett diós is lesz. Arra ugyan nem mernék megesküdni, hogy ez is olyan hosszú ideig eláll, mint a hagyományos bejgli, mert annál sokkal hamarabb elfogyott, mintsem ezt megláthattam volna. Remélem, hogy a családnak is ízleni fog - és azt se fogom bánni, ha emiatt megint meghiúsul a tartóssági teszt :)


Egy jól bevált alaptésztát készítettem el ezúttal egy ünnepi hangulatú töltelékkel, amibe azért tettem egy kis csavart: a megszokott citromhéjas-mazsolás ízesítés helyett hecsedli lekvárt és szárított csipkebogyót használtam hozzá (ezekről itt írtam korábban). A bejgliforma most csak próba volt, de kiválóan vizsgázott, úgyhogy fogom alkalmazni máskor is.

Először is összeaprítottam fél maréknyi szárított csipkebogyót, és beáztattam annyi vízbe, amennyi jól ellepte.

Lágy, de nem ragadós tésztát gyúrtam az alábbiakból: 50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, ½ csomag sütőpor, 1 csomag (7 g) szárított élesztő, 2 evőkanál nádcukor, 2 csipet só, 1 evőkanál őrölt lenmag, 1,5 dl étolaj (napraforgó), kb. 2,5 dl víz. Letakarva félretettem langyos helyre.

A töltelékhez ledaráltam 20 dkg mákot, majd hozzákevertem egy kis üveg (kb. 2 dl) hecsedli lekvárt. Hozzáadtam a beáztatott csipkebogyót, meg az áztatólevéből még annyit, hogy könnyen kenhető, de azért nem nagyon híg masszát kapjak. Ízlés szerint lehet édesíteni is, én most nem tartottam ezt szükségesnek (nyilván erősen függ a dolog a használt lekvár édességétől).

A tésztát megfeleztem, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Téglalap alakúra nyújtottam, majd eloszlattam rajta a töltelék felét, csak a hosszabb oldalánál az egyik szélén hagytam egy kis üres sávot. Nem túl szorosan feltekertem, az üres tésztasávnál összeillesztettem. Az egyiket így egészben emeltem a vékonyan kiolajozott tepsire, a másikból csigákat vágtam. Ehhez a formához cikkcakkban szeletelem fel úgy, hogy a keskeny oldala felől is egyben maradjon a tészta, majd a széles oldalára állítom, és lenyomom a tetejét. Így a töltelék nem ér közvetlenül a tepsihez, és nem ég oda. Maradt még egy kicsi a csipkebogyó áztatóvizéből, ehhez kevertem egy kis mézet, és megkentem vele a bejglirúd tetejét. (A hagyományos bejgliről ismert repedezett mintát sajnos nem sikerült előállítanom, viszont gyönyörűen megpirult így.)

180 fokon 20 percig sütöttem előmelegítés nélkül. Ekkor a csigákat leszedtem egy tányérra, a bejglirudat megkentem újból a mézes keverékkel, és visszatettem még 5 percre sülni. Utána az elzárt sütőben is állt még pár percig. Szépen megkelt, és nem repedt ki. Miután hűlt egy kicsit, szépen lehetett szeletelni.

Nekem nagyon bejött ez a töltelék, külön élvezem benne a savanykás csipkebogyó-darabokat. Karácsonyra majd diósat is készítek. Ennél sárgabarack dzsemmel fogom ugyanígy összekeverni a darált diót, és szárított barackdarabokat fogok még rakni bele.

(A bejegyzés korábban a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

Párolt vöröskáposzta almával

Mai ebédem volt ez a gyors, egyszerű finomság, de jobban belegondolva, akár az ünnepi asztalra is el bírom képzelni, ráadásul a húsevő szakasz számára könnyedén köretté alakítható.

Egy kis fej vöröskáposztát késsel feldaraboltam: előbb kettévágtam, majd "elfaragtam", a torzsáját kikerülve. Vastag aljú, mély serpenyőben kevés olajat melegítettem, majd ráraktam a káposztát, és időnként megkeverve párolni kezdtem. Én szeretem, ha még harapható, úgyhogy nem vittem túlzásba (szükség esetén egy kis vizet lehet önteni alá, de ne ússzon a lében). Kóstolás után pedig azt is eldöntöttem, hogy jó lesz így natúr, igazán kár lenne fűszerekbe fojtani a saját ízét. Közben felkockáztam a torzsáját, meg pár szem almát, aminek a magházát kivágtam, a hámozástól viszont eltekintettem. Előbb a káposztát szedtem a tányérra, majd ráhalmoztam az almát, és már kész is volt. Jólesett utána egy kis pohár vörösbor.

Vega módozatban a fentiek szerint készíteném, húsevő módozatban meg kevesebb almával (esetleg alma nélkül), köretként. Meg persze aki akarja, fűszerezze a tányérján (a sót meg az ecetet szerintem kérni fogják hozzá; illetve az almás változatot egy kis fahéj biztos nem rontja el).

(A bejegyzés a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

Csomagolás

Nem, nem tartok még itt az ajándékokkal, de úgy érzem, érdemes ejteni pár szót a témáról.

Álljon itt pár tündéres megoldás:

"– Van számodra egy kis meglepetésem! – mondom neki, mélyen a szemébe nézve.
Visszaültetem a székre, én meg megállok mögötte. Egyik kezemmel eltakarom a szemét, a másikkal pedig a kezébe adom a kis ékszeres dobozkát.
– Kitalálod, mi ez? – hívom játékra.
Ügyelek rá, hogy ne lesekedjen, s figyelem, ahogy bontogatja. Közben megérkezik a pincér is, kezében a lantommal. Intek neki, hogy tegye le, s egy bólintással megköszönöm. Dulmina közben kiszabadította a doboz tartalmát, s kezében forgatja.
– Fülbevaló – állapítja meg.
Most már elveszem a kezem, hogy megnézhesse. Föláll, s felém fordul. Ahogy ölelem, látom, hogy boldogság csillog a szemében.
– Ez gyönyörű! Köszönöm!
Segítek neki berakni a fülébe, aztán bezsebelek egy jól megérdemelt csókot.
– Van még itt más is, de ehhez foglalj helyet! – ültetem le, kicsit távolabb az asztaltól.
Behúzom az ajtót, aztán letérdelek elé, és kezembe veszem a lantom. Szívem szinte a torkomban dobog, kezem kissé remeg. Fölnézek Dulminára, mosolya bátorít. Megcsillan a fülbevalója, eszembe juttatva a művészt, aki alkotta. Most rajtam a sor, hogy tudásom legjavát adjam, igaz, valami egészen másban.
A dal elejébe talán pár hamis hang is vegyült, de aztán ahogy kezdek lenyugodni, egyre szebben szól. Neki írtam, s most csak Neki játszom, Neki énekelem, beleadva apait-anyait." *

És néhány e világ-beli:

• Az év során kapott ajándékok díszzacskóját, papírját nem dobom ki, hanem újra felhasználom. Lehetőleg persze nem ugyanannak adom vissza, akitől kaptam :)
• Használt csomagolópapírokból mozaikot is készítettem már. Ami túl kicsi lenne önmagában, az jó alapanyag ilyenhez. Szükség esetén darabolom, meg persze arra ügyelek, hogy a színek összeillőek legyenek.
• Használt papír hátuljára nyomdáztam is már. Félbevágott krumpliból faragtam ki hozzá a megfelelő mintát.
• Pár éve sikerült vennem plüss mikulászacskókat. Szépek, tartósak és újratölthetőek. (Akár varrni is lehet, akkor alkalmi vétel volt.)
• Az egyre terjedő vászon bevásárlótáska sem rossz ötlet: az ünnepek elmúltával még sokáig használhatja a megajándékozott (míg a nejlon nem is olyan szép és nem is olyan tartós).
  
• A sütiporos csatos üveget is szívesen utántöltöm, ha a megajándékozott szeretné (kap persze mást is, de ezt a kérést is teljesítem). Első alkalommal csomagolásként a leírás szolgál - ha nem is takar teljesen, ahhoz épp eléggé, hogy meglegyen a meglepetés.
• Gyakran a dzsemes üvegeket is úgy "szerzem vissza", hogy hajlandóságot mutatok a megtöltésre (ugyanazzal vagy mással).
  
• Ha valamilyen keksz az ajándék, a tárolásra szolgáló fémdoboz egyben a csomagolás is. Legtöbbször ez is visszakerül aztán utántöltésre.
• Kisebb méretű ajándékot papír helyett remekül takar valami természetes dísz a kertből, például tuja-ág (csak ami úgyis "útban van", ilyenkor csinosítom meg) vagy tobozok. Tavaly a narancshéj-figuráknak is sikerük volt.
• A piacon láttam a hétvégén a mézeskalácsosnál mindenféle méretű dobozokat mézesből (meg mézeskalács házikót, betlehemet, egyre csökkenő méretű csillagokból összerakott fenyőfát, és persze egyszerű kis figurákat is). Házilag sem egy nagy ördöngősség ilyen ehető csomagolást készíteni valami kisebb méretű tárgynak.
• Egyik évben olyan is előfordult nálunk, hogy fizikailag az ajándék máshol volt, a fa alá csak egy "utalvány" került, melyet néhány napon belül a megadott helyen a megadott személytől át lehetett venni. (Persze volt azonnali ajándék is, de így a nagy méretű, nehéz, szabálytalan alakú, vagy valami miatt körülményesen csomagolható dolgok csomagolása elmaradt).
• Utalványokból ez a gyűjtemény is szimpatikus, bár másféle ajándékokat rejt.
• Olyan ajándékozást is csináltam már, hogy a hátizsákomban voltak az ajándékok, és csak az átadáskor vettem elő. A meglepetéshez ragaszkodókat meg lehet kérni, hogy csukják be egy kicsit a szemüket (vagy hátulról eltakarni ;)
  

A téma egyébként nem csak engem foglalkoztat, további ötletek itt (és beküldeni is lehet - én is mindjárt postázom a fentieket). S aki kedvet érez, bátorítom, hogy akár ide megjegyzésbe, akár a saját blogjába írja meg az ötleteit.

* A novella, amiből az idézet való, részben saját alkotás, és itt olvasható végig: Dulmina és Sendiel: Küzdelem

Kerti munka nyers ebéddel

Kihasználtam az enyhe időt, dolgozgattam egy kicsit a kertben: gereblyéztem az avart, hordtam az olyan növényekre, amiknek jól jön a takarás, meg aztán a komposztba is, mert ott meg kell a gallyak közé "katalizátornak".

Így az ebédem is egy gyors, egyszerű fogás lett:

Falatnyi darabokra vágtam a zöldségeket, és egy tuskón ülve kézzel eleszegettem. A karfiol nagyon finom nyersen (ha így folytatom, nem marad belőle sütni :), a paprika és a vöröskáposzta inkább díszítő értékével emelte a színvonalat. Utóbbinak egyébként meglepő módon a levélerei voltak a legjobbak így natúr.

Úgy tűnik, most, hogy kiiktattam az öntetet, a fűszerezést meg a behűtést, kifejezetten ízlenek ezek a zöldségsaláták. Apropó saláta: egy fej salátát is megettem tízóraira - kelkáposztalevélen edződve (még ha belsők is azok a levelek) ez igazi kis lágy csemege volt.

Sütiporok üvegben

Egyszer egy barátomtól egy csomag origami-papírt kaptam ajándékba. Pár héttel előtte ugyanis megcsodáltam az alkotásait, különös tekintettel egy színes virágokból összerakott gömbre. No, egy ilyennek az alapanyagát tartottam a kezemben. Leírás is volt a csomagban, de meg is mutatta nekem, hogy hogyan kell meghajtogatni a szirmokat, amikből aztán össze lehet rakni a gömböt. Mi tagadás, magányos estéken jól elszórakoztam, mire szép apránként meglett... S közben mindig eszembe jutott ő, meg hogy milyen jó lesz majd eldicsekedni neki az alkotásommal, aminek persze az elkészítését is nagyon élveztem.

Konyhai témában ilyen ajándéknak érzem az üvegbe csomagolt sütiporokat, amikből nagyon egyszerűen lehet finomságokat alkotni.

Ehhez a recept kiválasztásánál mindenképpen figyelembe veszem a következőket:

• A por alakú összetevők jól nézzenek ki rétegezve (a liszt után érdemes ujjal körbetörölni az üveg falát, hogy ne legyen "ködös", a nagyobb szemű hozzávalókat meg a tetejére rakni, hogy ne folyjon közé a ráöntött por, amúgy tetszés szerinti a sorrend)
  
• Az összes port egyszerre kelljen hozzáadni, összekeverni
  
• Jól elálló összetevők kerüljenek az üvegbe (pl. darált mák hamar avasodik)
  
• Kevés féle, egyszerű hozzávalót kelljen még hozzátenni (pl. csak víz, vagy esetleg tej, vaj, joghurt, tojás, stb, ami elvárható, hogy kéznél van)
  
• A formázás, sütés ne legyen bonyolult, ne igényeljen különleges eszközt (vagy ha igen, akkor az is az ajándék része - így rögtön fel is lehet avatni)
  
• Illeszkedjen a megajándékozott ízléséhez (édességben, fűszerezésben, hozzávalókban)
• Kipróbált, bevált recept legyen (kár kockáztatni, vagy a megajándékozott lélekjelenlétében bízni)
  

Továbbá veszem a fáradságot a leírás megalkotásához (a megajándékozott stílusában), és mindezt lehetőleg kézzel vetem papírra. A végén mindenképpen odaírom azt is, hogy mi van az üvegben - hiszen nem titok, meg így ha megtetszett, máskor is el tudja készíteni magának. A kép mellékelése megint csak a megajándékozottól függ (van, aki kapható a meglepetésre, de van olyan is, akinek a képtől indul be a lelkesedése).

Amúgy bátran választok reformos receptet, akár olyat is, amit egy-két nem szokványos hozzávaló miatt nem készítene a megajándékozott, de az üvegben ott van a szükséges mennyiség.

A következők nekem beváltak:

• Karácsonyi muffin
  A muffinok egyébként kifejezetten alkalmasak erre, hiszen mindegyik arra a kaptafára megy, hogy keverjük össze külön a száraz meg külön a nedves hozzávalókat. Tehát elő a kedvenc muffinrecepttel!
• Tönkölyplecsni (a díszítésnek szánt diót külön teszem a tetejére a csoki alufóliájába csomagolva)
• Bögrés mákos süti (mivel a darált mák hamar avasodik, csak előző nap készítem el, és felhívom rá a megajándékozott figyelmét, hogy ne tartogassa)
• Mákos süti (mákra ugyanaz vonatkozik, mint fent; édesítést, gyümölcs hozzáadását a megajándékozottra bízom, csak támpontot adok hozzá)
  
• Müzliszelet (csak a datolyát meg a lenmagot külön kell csomagolni, mondjuk egy-egy darab folpackba)

Egyébként magamnak is szoktam olyat csinálni, hogy ráérő időmben előkészítem a betervezett sütemények hozzávalóit (pl. aszalt gyümölcs aprítása, magok pirítása). Ekkor persze nem rétegezem be üvegbe, csak egy tálba öntögetem össze, hogy sütéskor már ne ezekkel az egyébként elég időigényes műveletekkel kelljen foglalkozni.

Jutka néni mézese

Érdekes dolog időnként megnézegetni mindazokat a honlapokat, ahonnan a látogatóim eljutottak hozzám. Tegnap egy ilyen akció keretében jutottam el az egyik nlcafé-s fórumra, és nem csak a blogomra mutató hivatkozást találtam meg ott, hanem egy ígéretes receptet is (2. hozzászólás). Már eleve reformos volt, ráadásul kiiktatni való alkotóelemet (tej, tojás) sem tartalmazott. Így mindössze a formázáson módosítottam.

Először is rumba áztattam egy bögre felezett aszalt szilvát. Ezt apró szemű, savanykás szilvából csináltam a nyáron, és túl száraznak éreztem ahhoz, hogy még 10-15 perc sütést is kapjon. (Rum helyett természetesen valami alkoholmentes folyadék is használható. Habár a sütéskor elillan belőle az alkohol.)

A tésztához egy tálban összekevertem a következőket:

• 13 dkg méz (vegyes virágméz)
• 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt (utólagos kiegészítés: fele zabpehelyliszttel készítve könnyebben formázható a tészta)
  
• 2 kávéskanál őrölt fahéj
• 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg
• 2 kávéskanál szódabikarbóna
• 1 dl víz + még egy kicsi

Az 1 dl vízzel lágy lett volna a nyújtáshoz, viszont ígéretesnek láttam a tésztát a keksznyomóhoz, így inkább még tettem hozzá egy kis vizet, hogy ahhoz megfelelő legyen (tiszta, száraz kézzel hozzányúlva éppen nem ragad, de amúgy elég lágy).

Félretettem, csináltam közben mást (2 másik adag keksznyomós sütit.)

A tésztát kikent tepsire nyomtam (csillag alakúra; nem túl közel egymáshoz, mert sütés közben megnőnek; érdemes jól kikenni, hogy a zsiradékmentes tészta ne ragadjon oda), majd a lecsepegtetett aszalt szilvából tettem egy-egy darabot a tetejükre. Kicsit be is nyomtam, hogy sütés után se hulljon le. (Az eredeti receptben szereplő diót most kihagytam, mert a másik két süti közül az egyik kifejezetten diós volt. Gondoltam, akkor a változatosság jegyében ez meg legyen csak szilvás. Persze ha véletlenül alábecsültük a szükséges szilvamennyiséget, akkor dióval remekül ki lehet pótolni, hogy mindegyik keksznek legyen a tetején valami.)

180 fokos sütőben 15 perc alatt sültek készre. Ez egy fél adag volt, így is 65 darab lett belőle.

Kihűlve enyhén ropogós, de nem ehetetlenül kemény. Nem is túl édes, és a szilva is nagyon illik hozzá (ami szerencsére el se áztatta, és meg se égett). Egyszerű, de nagyszerű karácsonyi sütemény. Ismeretlenül is meg fogom emlegetni róla Jutka nénit! :)

Utólagos kiegészítés: Fémdobozban tárolva néhány napig eltartható, utána lassan de biztosan keményre szárad.

(A recept a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

Variációk egy tésztára

A pár hete már kipróbált recepten alakítottam, így lett belőle összesen 4 féle keksz (meg számos "keverék" változat, mert közben nem takarítottam ki a keksznyomót, csak mindig beraktam a következő fajta tésztát - egyébként nekem ezek a tarkák tetszenek legjobban).

Ezúttal a folyadék egy része helyett egy evőkanálnyi birslikőrt öntöttem bele (ennek hiányában vanília kivonatot vagy rumot használnék, de akár el is hagyható).

Lett a jól bevált mogyorós, simán és kakaóval, meg aztán ugyanez mogyoró helyett dióval is. A tetejére nyomott díszítésről lehet tudni, hogy éppen melyik tészta van alatta (ha el nem tévesztettem közben :)

Egyszerű, gyors, de mutatós keksz, egy része már biztosan megmarad karácsonyra. 1 adag tésztából 60-65 darab van, és kihűlés után fémdobozban jól eláll.

(A recept a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

Ünnepi készülődés

Tavaly így készültem a karácsonyra. Arról jutott eszembe, hogy megkeressem ezt az írást, hogy a minap előkerült az érte kapott csomag, nevezetesen a zsák meg a gyertya. A legtöbb dologban most is így gondolkodom, hiába próbálnak mást sulykolni belém.

Idén kisebb volt a lelkesedésem, és még most sem érzem azt az igazi ünnepi hangulatot. (Tavaly kiemelkedően sokat készültem apránként, utólag megállapítottam, hogy nem érte meg a befektetést.)

Díszítésből még csak a kapukoszorú van meg, és a kinti kis fenyőn a világítás, amit az adventi vasárnapokon bekapcsoltam egy-egy kis időre (egész éjszakára legfeljebb tényleg az ünnep napjain fogom, utána meg újra "csökkentett mód" lesz).

Süteményből két előzetes kísérlet volt, a bejgli meg a tojásmentesített mézes. A bejgli nem csak finom, hanem igazán szép is lett - aztán remélem, élesben sem lesz ez máshogy (habár ha az íze jó, akkor el szokott fogyni, bármilyen csúnya is). A mézesnek sincs baj az ízével, csak a kinézete más, mint a tojásos változatának. (Nem akarok vitát miatta, lehet, hogy élesben marad a tojásos.)

Ma elkészítettem néhány fajta keksznyomós aprósütit, ezekből már fog maradni az ünnepekre is. (Holnap jönnek a receptek, ma már nem voltak megfelelőek a fényviszonyok a fotóhoz, mire minden kész lett. Természetesen tej- és tojásmentes mind, de ezt majd nem verem nagydobra.) Dugdosni nem fogom, ha nagyon fogy, legfeljebb készítek még valamit.

A birsalmasajt is már kiszaggatva várja az ünnepeket. A szaggatáskor kimaradt köztes elemeket eszegettem, de még az sem fogyott el mind. Lehet, hogy valami kavart tésztába kellene sütnöm egy részét. Csak valahogy a nyers dolgok előretörése óta érezhetően kevesebbet sütök.

A szaloncukor-témáról idén letettem, mert annyira nem mennek mostanság az édességek, a reformosat meg ugye főleg én enném (vagyis most már én sem). Legfeljebb látványelemként készítek párat, amúgy a kis natúr csemegéket sokkal vonzóbbnak érzem.

Az egyéb menü a kemény dió, mert csak én vagyok vega a családban. Ráadásul egyre kevésbé bírom a húsos dolgoknak a látványát és az illatát. Tudatos szinten persze toleráns vagyok, meg minden, csak amikor ott van előttem, és legszívesebben befognám az orrom, és akkor jó étvágyat! Még ha enni nem is kell belőle, arra pont elég, hogy ne essen jól más sem.

Eddig annyi biztos, hogy valamilyen csicsókás étel lesz, meg zöldséges ételekből olyan, ami nekem egytálétel, a többieknek meg köret. Elvi megállapodás van, hogy nem kell sok meg bonyolult étel, kíváncsi vagyok, hogy végül a megvalósítás mennyire felel majd meg ennek (korábbi években mindig felülmúltuk az előzetes terveket).

A sufniban tárolt mustok remekül bírták, úgyhogy innivalónak mindenképp előkerülnek majd. Egy adag karácsonyi teát is összeraktam még idejében, lassan kezdhetem iszogatni is.

Az ígéretesen hangzó ünnepi recepteket pedig alighanem apránként fogom megvalósítani az elkövetkező időkben, nem a nagy napra időzítve, és nem társasági esemény keretében. Azt hiszem, jobb lesz ez így. Amúgy hiába folyik pár hónapja a csapból is karácsony, arányában nagyon kevés olyan dolgot találok, ami tényleg megmozgatja a fantáziámat.

A legtöbb hozzávaló már megvan, ami lehet, az a piacról. A déligyümölcsök iránt sem lelkesedem túlságosan, sokkal inkább a különféle almák mennek, na és a naspolya (ha minden jól megy, a keményebbek karácsony körül lesznek épp fogyaszthatók). A boltba menést kétszer is meggondolom - számomra elég lehangoló és kiábrándító tud ez lenni, ilyenkortájt főleg.

Tudom, hogy nagyon másképp gondolkodom, mint a többség. Bizonyos dolgok érdekesek így kívülről nézve - néha örülök, hogy én csak kívülről szemlélődöm, néha viszont elég kellemetlen ugyanez. Van, amiben nem akarok, nem fogok alkalmazkodni, visszalépni. Tudom, hogy ha megtenném, az sem hozná meg a hangulatot, és úgy se jutna igazibb élmény.

Nyers kosárkák (Karácsonyi receptverseny 2008)

Egy könnyed, jól variálható desszerttel nevezek a Nemisbéka által meghirdetett karácsonyi receptversenyre. (Bár némely vegetáriánus irányzatok követői számára ez nem feltétlenül a desszert - igaz, ők a megszokott fogásokat sem eszik végig oly módon.)

Igen, nem tévedés az elnevezés: ennek valóban minden része nyers, de így lesz igazán tápláló és egészséges (van, akinek ez szempont még ilyenkor is). Kiváló ötlet lehet arra az esetre is, ha olyan vendégnek szeretnénk készíteni valamit, akinek a szokásos ünnepi étkek valamilyen okból nem megfelelőek, például vegán az illető (tehát a hús mellőzésén túl tejet, tojást sem fogyaszt), cukorbeteg (a fogyasztható szénhidrátmennyiség erősen korlátozott, és a minőség sem mindegy), allergiás valamely gyakori "normál" hozzávalóra (liszt, tej, tojás), vagy egész egyszerűen csak tudatosabban táplálkozik, és ezt a hozzáállását az ünnepekre való tekintettel sem szünetelteti. De az ilyen speciális igényekkel nem rendelkezőknek is finom csemege.

Magukat a kosárkákat előre el lehet készíteni, hiszen egy szárított masszáról (nyers "kenyérről") van szó. A száraz belevalók is előkészíthetők, egyedül a friss gyümölcsös töltelékeket és a berakást kell a tálalás előtt megcsinálni, de ez sem egy hosszadalmas művelet - és annyira egyszerű, hogy akár a gyerekekre is rá lehet bízni.

A kosárkák:

3 db (kb. 30 dkg) édes almát (nálam most Golden) négybe vágtam, magházát eltávolítottam, majd a reszelő kis lyukán lereszeltem (a kivágott magház felől szoktam indulni, így a végén szépen megmarad a héj, és még hámozni se kell). Hozzákevertem 20 dkg őrölt lenmagot (DM-ben veszem így, de szükség esetén egészet is őröltem már kávédarálóban) és kb. 1 dl vizet, hogy egy jól kenhető massza legyen. Őrölt fahéjjal ízesítettem. Kicsit állni hagytam, majd egy-egy púpozott evőkanálnyi mennyiséget muffinforma mélyedéseibe raktam, kézzel eligazítottam, és így szárítottam egy napig a felfűtött cserépkályha tetején (de radiátoron is működik; ne legyen nagyon forró, vagy ha az, akkor ne közvetlenül tegyük rá, hanem pl. vastag vágódeszkát, felfordított mély tepsit, stb. közbeiktatva). Ennyi idő alatt eléggé megszilárdultak, de még rugalmasak voltak annyira, hogy egy mokkáskanállal óvatosan alájuk nyúlva kiemeljem őket (szilikonos muffinformából biztos könnyebb lenne kiszedni, de nekem fém van; azért nem volt vészes így sem, mind kijött egészben). Így a külsejüket is megszárítottam (még egy nap - tehát 2 nap szárítás összesen). Ez a mennyiség kb. 20-25 darabhoz elegendő, a használt muffinforma méretétől függően (ha nincs annyi formánk, akkor a kimaradó masszából ilyen csemege is lehet). Ezeket előre el lehet készíteni, mert szellős helyen elállnak.

A töltelékek:

Tetszés szerint variálható. Lehet száraz, ami kézzel elcsemegézhető belőle, vagy lehet krémes, kanalazható. Előbbi esetben a kosárka ropogós, utóbbi esetben a nedvességtől megpuhul, de tartóként úgy is megállja a helyét (vagyis nem mállik szét). Beleépíthető a hagyományos dió, mák, alma, aszalt szilva, de akár déligyümölcs vagy egyéb különlegesség is kerülhet bele. Remekül igazítható a célközönség igényeihez, illetve változatossá tehető, hogy mindenki találjon kedvére valót.

Pár gyakorlati tipp, ha nem közvetlen családtagjainknak készítjük: Mogyoróval óvatosan, mert van, aki allergiás rá. Cukorbetegekre gondolva savanykás gyümölcs is legyen a kínálatban. Alapvetően natúr érdemes betenni a töltelékeket, és mézet kínálni hozzá külön, ha valaki mindenképp édesre vágyik (az ízlésbeli megfontoláson túl azért is célszerű ezt külön, mert vannak olyan vegánok, akik mézet sem fogyasztanak).

Száraz csemegék például:

• natúr olajos magvak
• aszalt gyümölcsök
• a kettő keveréke ("tündércsemege" :)
• formára szaggatott nyers "kenyér" (lehet ugyanolyan is, mint a kosárkák anyaga, vagy tetszőleges más kombináció)
  

Kevésbé száraz tartalom:

• felkockázott gyümölcs ízlés szerint
  
• natúr gyümölcssaláta (egy savanykás meg egy édeskés gyümölcs kimondottan jó páros)
  

Krémes műfaj:

• reszelt alma + darált dió / mazsola
• reszelt alma + más gyümölcsből kis darabok
• naspolya belseje
• darált mák + beáztatott szárított csipkebogyó keveréke
  
• egy éjszakára beáztatott egész mák + méz keveréke (ötlet innen)

Ráadás ötlet:

Nyers kenyérből nem csak ezt az almásat készítettem, hanem egy zellereset is (kb. 30 dkg zeller apróra reszelve, 20 dkg őrölt lenmag, 2 dl víz). Most csak lapban szárítottam meg, de el bírom képzelni ilyen kosárkáknak is. (Meg persze a zeller helyett tetszőleges olyan zöldséggel, amit amúgy jól lehet aszalni: sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, cékla, stb.) Ebbe pedig leginkább csíráztatott magokat tennék (bár az aszalt paradicsom se megvetendő). Ez már nem kifejezetten ünnepi jellegű, de igen tápláló fogás lehet.

Kakaós-körtés muffin

Egy jó régen kinézett recept megvalósítása, némi átalakítással:

Egy nagy marék aszalt körtét kis darabokra vágtam, és beáztattam 1 bögre (2,5 dl) vízbe.

Kikentem egy 12-es muffinforma mélyedéseit.

Bekapcsoltam a sütőt 175 fokra.

Egy nagy tálba beleraktam a következőket, és a méréshez használt evőkanállal összekevertem:

• 1,5 bögre teljes kiőrlésű búzaliszt
• 1 teáskanálnyi szódabikarbóna (szemre az evőkanállal)
• 1 csipet só
• 1 evőkanál rizsliszt
• 3 evőkanál holland kakaópor (természetesen cukormentes)

A kanállal kiszedtem a körtét az áztatóvízből, és hozzákevertem a porokhoz, biztosítva, hogy ne legyenek összeragadt csomók.

Hozzáadtam még ezeket is, és összekevertem:

• 5 evőkanál étolaj (napraforgó)
• 1 teáskanálnyi vanília kivonat (csak úgy szemre)
• a körte áztatóvize, 2-3 részletben
• 1 evőkanálnyi ecet (10 %-os sima ecet; nem érződik a kész sütiben, ahhoz kell, hogy a szódabikarbónától feljöjjön a tészta)
  

A keverőkanalat átminősítettem adagolóvá (így igen kevés mosatlannal megúsztam az ügyet), és szétosztottam a tésztát a forma mélyedéseibe.

Betettem a sütőbe (nem melegedett még fel teljesen). Kicsit több, mint 15 perc alatt átsült, tűpróbával ellenőriztem.

Könnyedén ki lehetett szedni a formából, és nagyon ízlett. Az édesítést szándékosan hanyagoltam, nekem elég volt az aszalt körte erre a célra. Még másnap is finom puha (meg kellett mentenem néhányat a fotóhoz ;)

Mustos körteleves

Pár szem illatos, közepesen érett téli körtét meghámoztam, felkockáztam, piros mustot öntöttem rá, és már kész is volt.

Akár az ünnepi asztalra is el bírom képzelni ezt az ízletes, könnyed fogást. Titka a jó alapanyagokban rejlik, melyeken bármiféle fűszerezés és főzés csak rontana.

(A bejegyzés a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

Édességek

Nemrégiben az egyik fémdoboz alján találtam pár darabot az egyik tavalyi karácsonyi süteményből. Nem volt semmi baja, így megettem... volna, ha nem érzem borzasztó édesnek. De csak nem hagyott nyugodni a dolog, hiszen már akkor is csökkentett mód volt édesítésből. Ezek szerint azóta még tovább mentem a leszokás útján (és lassan már nem lesz hova :)

A másik furcsa dolog, hogy mostanában nem vonzanak már annyira azok a receptek sem, amikben édesítésnek inkább jó sok mazsola vagy valamilyen aszalt gyümölcs van. Az aszalt gyümölcs + cukor (vagy méz, bármilyen édesítő) kombinációnak meg már a gondolatától is rosszul vagyok. Ugyanígy az aszalt gyümölcstől tömény dolgokat sem szívesen enném, ünnep ide vagy oda.

Az észrevétlenül halmozódó csokikészletemet meg ne is említsem. Pedig én tényleg nem vettem ilyet már évek óta. A tavaly felbontott narancsos After Eight fele még megvan. A másik felének is egy részét elkínálgattam. Ízlik nekem is, de valahogy ritkán kerül rá sor, mert mindig van helyette más csemege. A 99 %-os Lindt viszont bejön (= egy hónap alatt egy fél tábla elfogyott, és én ettem meg). Talán mert az már tényleg tömény, de nem édes.

Mindezek tükrében a szaloncukor sem hoz annyira lázba. Hisz a házilag készített reformos változatot úgyis zömmel én enném. Ha meg én se, akkor kár nagyon belemerülni a készítésbe.

A birsalmasajt is megvan még. A szaggatáskor kimaradt köztes részeket eszegettem, de az se fogyott még el mind (persze nem is volt kevés, mert összesen legalább 4 kiló birsalmából készítettem ilyen csemegét).

Mézkészleteimben pedig a mézessüti fogja a legnagyobb kárt tenni, nem én annak a néhány teáskanálnyinak az elfogyasztásával időnként. Az viszont jólesik olykor.

Az aszalt szilvából néha megeszek pár darabot. Ízlik, de nem esik nehezemre megállni tíz darab alatt (az ugye 5 szem szilva, amennyit frissen is gond nélkül megennék egyszerre). Utána viszont úgy érzem, innom kell. (Az előzetes áztatás valahogy nem megy; nem tervezem én ezt meg ennyire előre.)

Lassan már nem merek saját készítésű süteményt, kekszet és hasonlókat feltálalni másoknak, mert komolyan fennáll a veszély, hogy én ugyan finomnak érzem mindezeket, az ő mércéjükkel viszont egyáltalán nem azok. Mint nekem az üres tea volt valamikor.

Ilyen háttérrel érdekes lesz a karácsony. Ha én magam nem is járulok hozzá az édességhalmokhoz, nyilván nem kerülhetem el őket mindenhol. Ráadásul úgy érzem, ezt még nehezebb elfogadtatni, mint a húsnemevést. Talán mert utóbbira van címke (vegetáriánus), olyat viszont senki se hallott még, hogy valaki ne szeresse az édességet. Legfeljebb olyat, hogy ilyen-olyan okból nem lehet, és hú, de nehéz megállni; az ünnepre való tekintettel viszont lehetne kivétel - szerintük.

Egy kép a sufniból

Az egész polc sajnos nem fért rá a képre, mint ahogy az összes befőtt sem a polcra...

Nyersek mostanság

Nem túl látványos, de annál finomabb a nemrég beszerzett naspolya. Szétválogattam a puhákat meg a keményebbeket - utóbbiak is megérnek majd álltukban, úgyhogy egy időre megvan a napi csemegém. Kíváncsiságból azért kerestem naspolyás recepteket, de semmi olyat nem találtam, amit mindenképpen ki akarnék próbálni. Nincs kétségem felőle, hogy a csak úgy magában megevéssel járok legjobban.

Az almákat sem szoktam megfőzni az utóbbi időben. Egyszerűen csak megtörölgetem, kivágom a magházát és felkockázom. A naspolyával ellentétben ezt szerencsére rágni is kell. (Ha meg főtt gyümölcs a szívem vágya, akkor inkább egy befőttet választok).

Természetesen a hétvégi piacoláskor vett friss retket sem főztem meg. Csak felkockáztam (nyolcadokba a gömböket), és elropogtattam. Finom volt így magában.

A kelkáposztának is szeretem a belső leveleit nyersen enni. A külső, zöld levelek elég erősek még (azokat inkább összevágom főzelékbe), a közepe viszont vetekszik egy jó salátával.

Tegnap karfiolt akartam sütni. Aztán rájöttem, hogy ez nyersen is igen ízletes. Egész sokat elrágcsáltam belőle, csak úgy magában. (Egy részét azért valószínűleg mégiscsak megsütöm majd, mert elég nagy fej volt.)

Vékonyra szeletelt répa is volt a napokban, kuszkusszal. Kellett hozzá, mert úgy éreztem, hogy külön a kuszkusz, amin nincs túl sok rágnivaló, olyan, mintha ennék is meg nem is. A nyers répa határozottan helyretette.

A gabonás körítés néha továbbra is jólesik a nyers zöldekhez. Ami viszont nem, nem és nem, az a salátaöntet, vagy ilyesmi. Egyszerűen nem kívánok rá se savanykás (ecetes, citromleves, joghurtos, kefíres, stb.), se olajos (vagy majonéz-félés), se fűszeres valamit. Élvezem, hogy sokkal jobban érzem az ízeket, mint régebben. Még egy dolog, ami nem megy: a túlzott aprítás. Falatnyi darabokra felvágom, mert azt igazán jó eleszegetni, akár kézzel is. Reszelni, turmixolni, facsarni, szűrni viszont nem akarom. Elvenné az alapos rágás szükségességét, és így az élvezet jó részét is. Persze értem én, hogy ha csak nyerseken élnék, akkor nem érnék rá annyit rágni, de így, hogy napjában legalább egy főtt valami is kerül az asztalomra, ez simán belefér.

A héten bevásároltam csíráztatni való magokból. Tavaly is voltak próbálkozásaim a témában, több-kevesebb sikerrel. Remélem, idén sikerül tökélyre fejleszteni a módszert, no és hogy jól fognak esni a különféle csírák. Megint csak nyersen, natúr.

Végképp elmúlt a friss szőlő ideje. Lassan nem csak nézegetni kellene a sufniban a mustokat (ezt meg ezt a fajtát), hanem inni is belőlük. Úgy néz ki, hogy egyik üveggel sem forrt meg - a többit meg majd meglátjuk. Természetesen ha már hőkezelés nélkül tettem el, akkor most sem fogom megmelegíteni.

Egyelőre ennyi és így esik jól nyersen. Teljes nyers napra eddig még nem éreztem késztetést, a tavalyi év ezen időszakához képest viszont ez is nagy változás.

Aktuálisan pedig arra vonatkozóan is gyűjtöm az ötleteket, hogy hogyan kerülhetne pár nyers dolog az ünnepi asztalra is.

Padlizsános-paradicsomos spagetti

Gyors, kiadós ebéd volt ma az alábbi:

Kifőztem egy negyed csomag (12,5 dkg) durumbúzás spagettit, al dente állagúra.

Közben elkészítettem a szószt: Felkockáztam egy padlizsánt, és kevés felforrósított olajon pirítgattam egy kicsit, időnként megkeverve (az olaj tényleg ne legyen sok, mert szivacsként magába szedi a padlizsán). Felöntöttem egy kis üveg (0,33 l) házi paradicsomlével. Vegyeszöldséges fűszersóval és friss oregánóval ízesítettem, majd a kifőtt tésztára halmoztam. A szósz így igen bőségesen volt, akár két adag tésztára is el lehetett volna osztani.

Cseréptálban sült fűszeres krumpli

A múltkori finomságon felbuzdulva ezúttal a következőt alkottam a mázas cseréptálban:

A krumplikat alaposan megmostam, lecsepegtettem, majd héjastól felszeleteltem kb. fél centi vastagra, és a tál aljába raktam. Zabpehelylisztet és pirospaprikát szórtam rá, és alaposan összekevertem, hogy ezek jól bevonják a krumpliszeleteket. Megcsorgattam az egészet egy kis étolajjal, meg sóval és folyékony füsttel ízesítettem. Öntöttem rá annyi vizet, hogy kb. egy ujjnyi magasan legyen a tál alján. Ráraktam a fedelét, majd az egészet be a hideg sütőbe. 200 fokra kapcsoltam, és egy órát sütöttem (50 percnél már elzártam a sütőt, de még nem vettem ki az ételt). A krumpli finom puhára sült, a zabpehelyliszt a nedvességgel szósszá alakult, és ráadásként a teteje enyhén meg is pirult. Nagyon ízlett a héjában sült krumpli ezzel a fűszerezéssel (kívántam már a paprikát). Ez persze nem jelenti azt, hogy legközelebb, ha krumpli-ehetnékem lesz, nem valami mással fogom készíteni inkább :)

Heti betevő zöld-adag

Avagy ma sem hiába mentem a piacra :) A naspolyának örültem legjobban, de a többi is jól fog esni: friss, harmatos kelkáposzta, tavaszt idéző retek, ízletes zeller, illatos alma...

Adventi kapukoszorú

Ma ezt is összeraktam, a tavaly fűzfagallyból készített alapok egyikét újrafelhasználva. A tuját meg a bogyókat a kertben vágtam. Az egészet egy hosszú drót tartja össze, meg a felfüggesztés is abból van. Az alaphoz az összemarkolt gallyakat tekergettem körbe-körbe spirálisan a dróttal, majd a hármasával-négyesével rárakosgatott kis tuja-ágacskák alkották a következő kört. Ezeket úgy rendeztem, hogy a következő csomó mindig eltakarja az előzőt tartó drótot. A végén egyszerűen beletűztem a bogyós ágakat.

A bogyókat alighanem le fogják enni a madarak, a tuja viszont kifejezetten jól bírja, főleg odakint. Januárban a zöldeket le lehet majd szedni róla a komposztba, az alap viszont újrahasznosítható.

Krumplis-csicsókás rakottas szejtánnal

Mai ebédem volt ez az újabb egyszerű finomság:

Mázas cserépedényben sütöttem, aminek fedele is van. Alaposan megmosott krumplit és csicsókát úgy fél centi vastag szeletekre vágtam, meg a szejtán-virsli még meglévő részével is ezt tettem, majd a tálba rétegeztem őket. Körülbelül egyforma mennyiségben volt mind a három, de persze ez a körülményektől és ízléstől függően változhat. Időnként megcsorgattam étolajjal, meg friss majoranna-leveleket tépkedtem közé. A hideg sütőbe raktam, majd 200 fokra bekapcsoltam a sütőt, és kb. 1 órát sütöttem lefedve.

Érdekes módon sózni egyáltalán nem kívántam, készen sem. Régebben biztos sütöttem volna még egy kis sajtot a tetejére, most ez elmaradt. Ízlett így minden nélkül az édeskés, puha csicsóka, a héjában sült krumpli és a fűszeres szejtán egyvelege.

Lélekmelengető

VKOrsitól kaptam a kérdést, s gyorsan meg is válaszolom. Mi nekem az az egyszemélyes étel, ami olyan szívet-lelket melengető, amitől azonnal jobban érzem magam?

Ha nem következik enni, akkor nem is étel, csak egy bögre finom tea. Tea alatt én szálas zöld (egyre ritkábban fekete) teát vagy darabos gyümölcsteát értek (véletlenül sem filtereset), tűzhelyen forralt vízzel (igaz, így már szinte semmire se használom a mikrót, csak porfogásra :), mindenféle hozzáadott ízesítés nélkül. Amíg ihatóra hűl (nem bírom nagyon melegen), addig megmelengetem rajta a kezem és kiélvezem az illatát.

Ha étkezésnek is elmegy, akkor valami a sufniból: egy finom befőtt, hangulattól függ, hogy pontosan milyen (elég nagy a választék ;) De ha a befőttért menve meglátok valami finom frisset a "házi zöldségboltban", akkor simán elrágcsálom azt.

De evés-ivás helyett gyakran inkább valamilyen mozgás, például egy kis kerti munka vagy biciklizés esik jól.

Akiknek továbbadom a kérdést: Napmátka és Kismaruszja.

Egyszerű finomság

2-3 szem, konyharuhával fényesre törölt alma falatnyi darabokra kockázva, magház nélkül.
Az egésznek a titka az illatos, ízletes, hazai alapanyag.

Szezámszószos tészta

Gyors ebédem volt a minap az alábbi:

Tésztát főztem: ezúttal durumbúzás fusilli került a forró vízbe, a jól bevált negyed csomagnyi mennyiségben (12,5 dkg).
Közben egy mély serpenyőben kevés olajat melegítettem, majd rászórtam 2 evőkanál kukoricalisztet, és állandóan kevergetve pirítgattam egy kicsit. Utána felöntöttem vízzel, és simára kevertem. További víz hozzáadásával ezt addig csináltam, míg megfelelőnek éreztem az állagát (besűrűsödött, de azért nem túl masszív, mint egy tésztaszósz :). Ekkor elzártam alatta a lángot, és hántolatlan szezámmagot kevertem bele, jó sokat. Kevés sóval ízesítettem, majd hozzákevertem a lecsepegtetett tésztát is.

Finom és kiadós étel volt. Nem fogyott el mind, de a maradék hidegen is ízlett.

Árpagyöngyös-babos egytál

A kiinduló ötletet Vera adta ezzel a recepttel. Hagymamentesítve, leegyszerűsítve, a kipróbálásra váró szejtán-virslit beleépítve ez lett belőle nálam:

Még tegnap este beáztattam 1 bögre babot meg 1 bögre árpagyöngyöt, külön edényben. A szejtán főzővizét még nem öntöttem ki, így az lett az alap. Persze nem mind, mert nem levesre vágytam, csak annyi, ami jó egy ujjnyira ellepte a babot. Kis lángon addig főztem, amíg puhulni kezdett. Akkor hozzáadtam az árpagyöngyöt is - így még mindig kényelmesen ellepte a lé - és együtt főztem tovább. Mire minden megpuhult, a leve se volt sok. A végén felszeletelt szejtán-virslit kevertem hozzá, de ezzel már csak összemelegítettem. Kevés sóval ízesítettem, majd tányérra szedve szárított petrezselyemzöldet morzsoltam a tetejére.

Finom, kiadós ebédem lett belőle, meg maradt is még egy jó adagnyi.

Szejtán-virsli

Vagy valami olyasmi kinézet és állag, kolbászos fűszerezéssel :)

Ezúttal nem lisztből készítettem a szejtánt, hanem a boltban kapható sikérporból. Még szárazon kevertem hozzá pirospaprikát, őrölt köménymagot és sót (utóbbi kivételével mehet jó bőven). (Aki bírja a hagymát, tehet bele, nálam az felejtő.) Utána adtam hozzá vizet, nem sajnálva, hogy inkább puha legyen (kicsit túlzásba is vittem, utána sikérporral kellett visszaszilárdítanom a masszát). Nem túl vastag henger alakúra formáztam, mintha tésztát sodornék. Forró, enyhén sós vízben, amibe egy kis étolajat is öntöttem, kb. 20 percig főztem, majd tányérra kiszedve hűlni hagytam.

Így magában is megkóstoltam pár szeletet (mert nagyon szépen szeletelhető ám!), nem rossz, de nagyon el vagyok már szokva a felvágottaktól, kolbászoktól és ilyesmiktől. Más ételekbe építve gondoltam a felhasználást; egyet ma meg is csináltam, és igen kiváló volt bele (itt írtam róla, meg abban a bejegyzésben kép is van).

Az adventi hangulat nyomában

Az idén valahogy egyáltalán nem érzem, hogy közeledne az ünnep. Pedig a közértben már a nemzeti ünnep előtt bőszen pakolták a szaloncukrot, és a halottak napi mécsesek mellett is jól megfértek a csokimikulások az akciós részlegben. A százforintosban a koszorúk helyén legutóbb már karácsonyi díszek kellették magukat, s bár napvilágon jártam a városban, azért észrevettem, hogy már fel van rakva mindenhová az ünnepi díszkivilágítás. Tévét ugyan nem nézek, de szerintem netezéssel megvan a napi tájékozódás-adagom a világ dolgairól, és itt igazából már szeptember óta nem lehet kikerülni a témát még akkor sem, ha nem tudatosan keresem.

De gondoltam, majd eljön ennek is az ideje. A birsalmasajtot ünnepi formájúra szaggattam, és novemberben azért már elkezdtem ötletelni, szigorúan csak a gyűjtögetés szintjén. Épp jókor érkezett a felkérés, hogy legyek a Vegán Karácsony című blog társszerzője. A receptolvasgatás kapcsán érzett nagy reménytelenségemet jól oldotta, mikor rádöbbentem, hogy eddig is számos vegán dolgot műveltem a témában a majdnem-vegetáriánus halmazon belül, és jópár régebbi kedvencem könnyedén átalakítható ilyenné.

Aztán a hétvégén előszedtem a koszorúk, asztali és egyéb díszek kellékeit, és el is kezdtem összeállítani belőlük az idei dekorációt. Szerencsére az alapok mind megvoltak szépen, zöldeket meg vágtam/vágok a kertből (ezért nem csinosítottam meg korábban a tujáimat, hiszen ilyenkor fel tudom használni a levágott részeket). Fenyőtobozokat és egyéb terméseket is gyűjtögettem folyamatosan, most csak válogatni kell őket. De valami még mindig hiányzott... Nem volt kedvem mézest sütni (kedv nélkül meg nem akartam "letudni" a dolgot), így idén sem mézeskalács-koszorúm van.

Ma ellátogattam az adventi vásárokba, a szokatlanul jó időre való tekintettel busz helyett biciklivel. Gondoltam, szétnézek, tájékozódom, a kézművesektől esetleg ellesek egy-két ötletet, amit aztán én is meg tudok valósítani magam, beszívom azt a kürtőskalácsos-forraltboros illatot, megnézem a város fenyőfáját meg adventi koszorúját, amiről olvastam az újságban, aztán hátha ez volt a hiányzó darab.

Nagyon jót tekertem, találtam új kerékpárutat a belvárosban, jót nézelődtem a vásárban, meg utána jól bevásároltam a Reformházban (a vett hozzávalók egy részéből karácsonyi süti lesz :). Már egész besötétedett, mire hazaértem, így hát beüzemeltem egy kicsit az állandó karácsonyfai kinevezést kapott fenyőfám díszkivilágítását, és csodáltam az ablakból. Tavaly benti karácsonyfa volt a kis fenyő, aztán tavasszal én kertembe került a ház elé, és szerencsére meg is maradt. Egy egyszerű, sima fehér égősor van rajta, az díszlik csinos fenyő-formában a nagy sötétségben. (Hazafelé jövet azt is láttam, hogy ettől sokkal harsányabb fények vannak a környék házainál, meg egyéb érdekes kinti dekorációk. De nem verseny, nálam ennyi lesz, ez egyben a karácsonyfa is; legfeljebb akkor majd hosszabb időre bekapcsolom a fényeit. Szerintem nem fog tiltakozni a fa, hogy ezentúl kint marad :)

De valami még mindig hiányzik... Lehet, hogy ebben is annyira külön utat járok már, hogy ezek a külsőségek ilyen visszafogott hatással vannak rám? Pedig most is itt illatozik a ma beszerzett ánizs meg fahéj, és a birsalmasajt kiszaggatásakor megmaradt apró darabkákból csemegézek épp...

No nem baj, akkor keresgélek tovább...

A nyersevésről

Az utóbbi időben elég gyakran fogyasztok nyers gyümölcsöket, zöldségeket mindenféle fűszerezés, öntet meg egyebek nélkül, egyszerűen csak felaprítva (arra meg már korábban rászoktam, hogy csak kivételesen indokolt esetben meghámozva). Legtöbbször persze valamilyen főtt vagy sült "körítés" mellett, bár egyre inkább a nyersek javára eltolva az arányt.

Ami nagyon szembetűnő, hogy ezeket a nyerseket bizony nem lehet csak úgy hipp-hopp bekapni, hanem komoly rágásteljesítményt igényelnek. Lehetne persze reszelni, facsarni, turmixolni, stb., de ahogyan a főttek pépesítése távol áll tőlem, úgy valahogy ettől is idegenkedem. Szóval továbbra sem áhítozom profi turmixgépre meg gyümölcscentrifugára, jó ez darabolva, majd rágva, még az én egyáltalán nem tökéletes fogaimmal is.

Kellemesen jól is tudok lakni velük, ha megfelelő mennyiséget elrágcsálok. Ez egy nagy tányérnyi, csomójára attól valamivel több, mint amennyit főttekből jóízűen megeszek egyszerre; tudva persze, hogy bizonyos alapanyagokból az összevágott darabok térfogata igencsak csalós (pl. káposzta). Gabonás körettel (pl. kifőtt tészta, kuszkusz) megtámogatva egész sokáig bírom utána éhség nélkül, csak zöldségnél ez az idő kevesebb.

Télnek megyünk, de azért szerencsére most is akadnak olyan gyümölcsök, zöldségek, amik ízletesek nyersen is (sőt, bizonyosakat most már "sajnálok" megfőzni), úgyhogy szándékomban áll rendszeressé tenni az ilyen ételek fogyasztását. Mert jólesnek.

És ugyanezen okból helyük van itt is, még ha botrányosan egyszerűek is, és általuk sajátos értelmezését valósítom meg nemcsak a főzésnek, hanem a gasztroblognak is.