Hamar a kedvenceim közé került ez a recept, hiszen egyszerű és jól tárolható hozzávalókból, kevés ráfordítással ízletes és tartalmas ebédet vagy vacsorát eredményez. Paradicsombefőzéskor föltétlen számolok majd vele!
Diódarálón áthajtok 1 bögre hántolt napraforgómagot (vagy diót) és 1 bögre zabpelyhet (vagy más gabonapelyhet) - nem baj, ha nem őrli maradéktalanul apróra. Fűszerezem: natúr vegamix, só, bazsalikom (vagy tetszés szerint, a mediterrán vonalon). Meg kerül még bele 3 evőkanál búzadara vagy búzacsíra. (Eddig előre összekészíthető.) Kevés olaj és víz keverékén üvegesre párolok egy fej apróra vágott vöröshagymát, esetleg kiegészítve egy-egy reszelt répával, gyökérrel. Hozzáadom a poralakú összetevőket, és összedolgozom annyi langyos vízzel, amennyit felvesz (kb. 2 dl). Kicsit állni hagyom, majd egy közepes méretű, kiolajozott tepsibe szaggatom evőkanállal. Nem kell szabályos gombócoknak lenniük és sok hely ne maradjon közöttük, meg csak egy rétegben helyezkedjenek el. Ráöntök minimum fél liter - de inkább több - paszírozott paradicsomot, és közepes tűznél addig sütöm, amíg jól átforrósodik az egész és besűrűsödik rajta a szósz (kb. fél óra). Közben spagettit főzök hozzá vagy kenyérrel kínálom, azon melegében. 3-4 adag.
Alapötlet: Magvas szakácskönyv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése