2011. január 27., csütörtök

Erdélyi Konyha Kalendárium


Mi tagadás, igencsak sokat kellett rá várnom, de ma végre nekem is meghozta a postás a tiszteletpéldányokat ("a súlyzókat", ahogy ő mondta). Szerencsére csak a csomagolás volt meglehetősen viseltes, a lényeg, a tartalom sértetlen. Hat gyönyörű, színes, illatos könyv.

Még csak átlapozni volt időnk Istivel, de egyből megállapítottuk, hogy nagyon szép, színvonalas kiadvány, méltó utó-karácsonyi ajándék lesz a kiszemelteknek. Idén kalendárium, de utána is marad egy jól használható szakácskönyv.

Jó érzés így viszontlátni egy-egy saját receptemet, a képszerkesztő pedig valami csodát művelt némely eléggé bénácska fotómmal (három évvel ezelőtt nem gondoltam én még arra, hogy valaha nyomatásba kerül majd). Emellett már most láttam benne több olyat is, amit nem én küldtem, de illeszkedik az én "furcsa" elveimhez, vagyis vega, tojásmentes recept, nem is kell különösebben átalakítanom, amikor kipróbálom. Hagyományos ízlésű rokonaim, barátaim pedig így olyan könyvet kapnak tőlem, amiben bőségesen vannak nekik való receptek, de azért nekem is van hozzá némi közöm.

A recepteken kívül rengeteg egyéb érdekesség - kapcsolódó tipp, tudta-e hogy..., jeles napok, gasztrohoroszkóp - teszi tartalmas olvasmánnyá, valamint praktikus betűrendes receptmutató is került a végére.

Gratulálok az ötletgazdáknak és a megvalósítóknak, szép munkát végeztek! Örülök, hogy receptjeimmel én is hozzájárulhattam; kíváncsian várom, hogy milyen terveik vannak 2011-re.   
 

1 megjegyzés:

Alíz, Erdélyből írta...

Kedves Dulmina,

nagyon örülök, hogy végre megérkeztek a tiszteletpéldányok, annak még inkább, hogy tetszik is a közös munkánk. Mint már írtam az utóbbi bejegyzésemben, idén is lesz kalendárium és természetesen számítunk rád/rátok. Úgy kb. egy hónapon belül jelentkezem a részletekkel. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails