2012. december 3., hétfő

Töltött fekete retek (vegán)

Sokáig nemigen vettem fekete retket, mert nyersen nem kedvelem erős ízét. Megfőzve vagy megsütve azonban sokat „szelídül”. Állagában a karalábéra emlékeztet így, ízre azonban sokkal karakteresebb, ezért önmagukban jellegtelenebb hozzávalókat érdemes mellétenni. Ebbe a töltött változatba gabonapehely és kenyérmorzsa került, a retekhez illő, magyaros jellegű fűszerezéssel. A hagyományos vonalra hajazó, de egészen különleges fogás kerekedett belőle, melyet vegetáriánusok és mindenevők egyaránt jóízűen fogyaszthatnak. A töltelékből fasírtot is süthetünk.

Ezzel a recepttel nyertem meg A tél ízei című vegán receptpályázatot 2010-ben, és így az azonos című szakácskönyvben jelent meg először.


Hozzávalók 2 személyre
  • 4 nagy (8-10 cm átmérőjű) fekete retek
  • 2 dl gabonapehely (zab-, búza-, árpa- vagy rozspehely tetszés szerint, lehet vegyesen is)
  • 3 dl víz
  • 1 kávéskanál tengeri só
  • 1 kávéskanál őrölt köménymag
  • 1 teáskanál őrölt csemegepaprika
  • 1 evőkanál morzsolt majoránna
  • 2 dl kenyérmorzsa (maradék barna kenyér megszárítva és húsdarálón áthajtva)
  • 2-3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolaj

Meghámozzuk és vízszintesen megfelezzük a retket, majd egyenesre vágjuk a darabok alját, hogy ne billegjenek. Ezután karalábévájóval kifaragjuk a közepüket úgy, hogy körülbelül 1/2 cm vastag faluk maradjon.

A töltelékhez pici vízen megpároljuk a retek leeső részeit, és villával vagy botmixerrel összezúzzuk. Megfőzzük a gabonapelyhet a fűszerekkel ízesített vízben, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a retekpürét, a morzsát és az olajat.

A kivájt retkekbe kanalazzuk a tölteléket, majd vékonyan kiolajozott vagy szilikon sütőlappal bélelt tepsire sorakoztatjuk őket. A töltelék lehet jó púposan, illetve ha marad ki, azt megsüthetjük fasírtnak úgy, hogy evőkanálnyi kupacokat rakunk belőle a töltött retkek mellé.

200 fokon 30-40 percig sütjük; nem szükséges előzetesen fölmelegíteni a sütőt. Akkor kész, amikor láthatóan pirul a teteje; eddigre a retek is roppanós-puhára sült az alján.
 

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails