Sütőtökös keksz

Volt még itt egy kis maradék sült tök, abból próbáltam ki egy régebben kinézett receptet, a szokásos módon átszabva.

Lágy, de tiszta kézhez éppen nem ragadó tésztát készítettem az alábbiakból (kanállal dolgoztam össze):

• 1 és 1/2 bögre sült tök (a mennyiség úgy nagyjából értendő, ami volt, beleraktam, mérés nélkül), alaposan összetörve (villával megteszi, turmixot szerintem kár összepiszkolni emiatt)
• 1 bögre teljes kiőrlésű búzaliszt
• 1 bögre zabpehelyliszt
• 1 teáskanál szódabikarbóna
• 2 teáskanál őrölt fahéj
• 1 teáskanál őrölt gyömbér
• 1/4 teáskanál őrölt szegfűszeg
• 2 csipet só
• szűk 1 dl étolaj (úgy szemre)
  
• 1 evőkanál lágy, sötétbarna nádcukor (nem szemcsés!) (a töktől és ízléstől függően lehet jobban is édesíteni, nekem elég volt ennyi)
  
• 2 teáskanál vanília kivonat
• + még teljes kiőrlésű liszt a megfelelő állaghoz (nekem most kb. 1 bögrényi kellett még)

Keksznyomóba töltöttem, és kikent sütőlemezre nyomtam. Nem a legkönnyebben kezelhető tészta ebben a műfajban, de azért sikerült megoldanom. Mindenképpen megjegyzem, hogy összeállítás után nem érdemes állni hagyni, mert egyre nehezebb formázni.

180 fokon 15 perc sütés kellett egy adagnak. Két tepsire fért rá, 66 darab lett. A csökkentett zsiradékmennyiség ellenére sem ragadt oda a tepsihez picit sem.

Frissen lágy, kihűlve enyhén ropogós, kellemesen fűszeres csemege. Maradék sült tök felhasználásához ideális. (Szerintem sütve jobban kijön az íze, mint párolva, viszont ilyen kis mennyiséget nem érdemes külön sütögetni.)

Januári gondolatok

Avagy milyen is volt ez a hónap a konyhámban?

A hideg idő beköszöntével megjött a kedvem az igazi téli ételekhez - amiket elvileg karácsony előttre meg az ünnepekre kellett volna időzíteni amúgy... Mindegy, jobb később, mint soha :) Sokat használtam a pataki tálat meg a mázas cseréptálat, és kekszeket is gyakrabban készítettem a megszokottnál.

Nagyon nem kívánom az olajos-zsíros dolgokat, úgyhogy erősen csökkentem mindenben a mennyiséget, vagy akár ki is hagyom. A bő zsiradékban sütött ételek pedig egyelőre felejtőek (lehet, hogy szégyenszemre az idei fánkevés is elmarad). Süteményekbe a vaj meg a margarin helyett inkább étolajat használok újabban - eddig bevált.

Az aszalt gyümölcsök sem bizonyultak túl nyerőnek, pláne beáztatva. Aztán volt pár nap, mikor elkezdtem kívánni a mazsolát. Csak úgy, magában, natúr. A másik, amit hosszú szünet után ismét nagyon kívánok, a fekete tea, különösen az Earl Grey. Természetesen a szálas változat, és natúr fogyasztva.

Észrevehetően kevesebb sót használok, egy csomó dolgot pedig egyáltalán nem sózok meg. Vegyeszöldséges fűszersóból is lényegesen kevesebb fogy, mert inkább sima tengeri sót használok - valahogy nem kívánom az ételekbe azt az általános zöldség-ízt, ha azoknak saját maguktól (a fő hozzávalójuktól) karakteres ízük van.

A hűtőm szinte kong az ürességtől. Na nem azért, mert nincs mit ennem, hanem mert sokkal kevesebb olyan dolog fordul meg nálam, amit hűteni kell. A nem tejes-tojásos ételek maradékát (ha van egyáltalán, mert nagyon sokszor csak egy adagot készítek - ha az étel jellege olyan) nem teszem hűtőbe, hanem így konyha-hidegen simán megeszem őket (a hűtőhideg dolgokkal már régóta ki lehet kergetni a világból - nyáron is a halálom a 'jól behűtve tálaljuk' című felvonás), illetve amiben főztem, abban meg is tudom melegíteni a gázon. A hónap elején nyugdíjaztam a mikrohullámú sütőmet - eddig egyáltalán nem hiányzik (a felszabadult hely viszont nagyon jól jött!).

Fagyasztó-leolvasztás is volt (közben a tartalmát kitettem a teraszra; mindezt egy fagyos napon, úgyhogy semmi bajuk nem lett). Szerencsére könnyen ment, pedig ez a hűtő még nem is volt leolvasztva (és már több, mint 2 éves). Megállapítottam, hogy nálam végképp nem nyerő se készételek, se előkészített alapanyagok parkoltatására. Mert amíg van más, friss, addig nem kell a fagyasztott, és nagyon nem forog benne a készlet. Egyedül a kapor meg a vegafasírtok miatt jó. Nemrég félkész szilvás gombócot is tettem el, meg korábban a szamósza jó volt így, de ennyi. Amit felhasználáskor jó előre ki kell venni, az nem igazán megy - olvasztás és melegítés helyett akkor már inkább összedobok valami frisset.

Nagyon finomak a nyáron eltett befőttek, az utóbbi hetekben igen rájártam a készletre. Ami kevés nyers gyümölcs akad, azt viszont csakis nyersen eszem. Ez főleg alma, igaz, abból több fajta is. Egy kis déligyümölcs (narancs, mandarin, citrancs és banán) is volt - jólesett a hosszú kihagyás után, de mikor elfogyott, nem rohantam újabb adagért. Életemben először ízlett az érett banán.

Egész hónapban kétszer voltam vásárolni, egyszer a közértben és egyszer a piacon. A közértes kör nem volt még létkérdés, csak útba esett. Piacra viszont muszáj volt kimenni krumpliért, hogy legyen a sok csicsókához meg pasztinákhoz. Jövőre több krumplival kell nekivágni a télnek. Amúgy igen kicsi piac volt (pedig vasárnap voltam, és akkor a legnagyobb). Krumplin kívül zöldalmát is vettem, így kilóra megvolt a cucc :)

Jövőre jobban oda kell figyelni, és tartós fagyok előtt szedni fel csicsókát meg pasztinákot bőségesen. Amúgy nem lett bajuk az átfagyott földben, csak elég rossz érzés, hogy ott van jó sok, csak épp hozzáférni nem lehet. Az 1-2 fokos sufniban egyáltalán nem fonnyad, bár ez a hőmérséklet mellett a páratartalomnak is köszönhető. Bent a spájzban nem bírja olyan jól, főleg, amelyik nem zacskóban van.

A kakukkfű nagyon jól bírja a fagyokat, és simán lehet vágni most is, ha kell. A többi évelő fűszernövényem sajnos nincs ilyen jó bőrben (azért remélem, tavasszal megújulnak). A virágládásakat bemenekítettem a sufniba - ott is hideg van, de legalább nem fagypont alatt. Az első fagyok előtt virágcserépbe menekített paprikákból nem lett idebent semmi.

Visszatértek a konyhámba a tejtermékek egy kis joghurt meg sajt erejéig. Úgy tűnik, nincs összefüggés a tejtermékfogyasztás és enyhe krákogásom között. A füstölt parenyica kifejezetten jólesik a szünet után. Nagy tejfogyasztó persze ezentúl se leszek, de ételekben időnként elő fog fordulni valamennyi joghurt, kefír, sajt (ha megszűnik a zsiradéknemkívánásom, akkor vaj és esetleg tejszín is).

Nagyon beválni látszik a karácsony előtt vett csíráztató tál. Rendszeresen sikerül benne a különféle magok csíráztatása (egyelőre napraforgó, retek, tönkölybúza). A csírákat nyersen eszegetem, közvetlenül a tálból; mindig kicsipegetem a nagyját. Ha már nyersen ehető zöldség nem nagyon van, legalább ennyi kényeztetés legyen :)

Idén is etetem a madarakat, az ünnepek óta folyamatosan (előtte nem akartam ideszoktatni őket, mert tudtam, hogy jó darabig távol leszek). Most is cinege van legtöbb, bár úgy tűnik, hogy kevesebb, mint tavaly. Még mindig a diódarabkákat tartalmazó dióhéj és a héjas, natúr napraforgómag a legnépszerűbb eledel.

Tejszínes rakott csicsóka

Hosszas halogatás után végül csak rászántam magam, hogy valamiféle tejszínes körítéssel süssek csicsókát. A receptet itt találtam, én annyit módosítottam rajta, hogy a csicsóka egy része helyett krumplit tettem bele, és vajjal már nem súlyosbítottam. Személy szerint így is határesetnek éreztem: jó, jó, de nem lesz egyhamar ismétlés (ez persze nem a recept hibája, hanem nekem nem mennek a "zsíros" dolgok az utóbbi időben). Ezzel avattam fel a karácsonyra kapott kerámia sütőtálamat - azt hiszem, rendszeresen elő fog kerülni a jövőben.

Krumplit és csicsókát hámoztam, majd kb. fél centi vastag szeletekre vágtam, és a sütőtálba raktam. (A csicsókát alapvetően nem szoktam hámozni, ez most elég régi szedésből volt, azért láttam jobbnak mégis. Szerencsére ezek már a nagyobb, nem göcsörtös példányok voltak, amiket nem nehezebb megtisztítani, mint a krumplit.) Időnként megszórtam köménymaggal és rozmaringgal. Végül leöntöttem 2 dl tejszínnel, és a hideg sütőbe raktam. 180 fokra kapcsoltam, és jó fél óráig sütöttem, majd mikor már kezdett pirulni a teteje, elzártam a sütőt, de még benne hagytam az ételt egy időre.

Ízletes egytálétel lett a jutalmam. A só és a bors szándékosan maradt ki, és hogy őszinte legyek, nekem nem is hiányzott. A csicsóka jellegzetes íze nagyon jól kijött még így is, hogy csak fele részben volt jelen. A teteje pirosra sült, az alján viszont krémes, szószos állagú.

"Pizza" with Sunchokes and Smoked Cheese (BBD#16)

I love pizzas and pizza-style breads because they're quick and easy to prepare, and the topping can be changed according to my mood or the contents of the fridge. Sometimes I make it with the classic tomato sauce, but I also like this white variety with cream cheese and yoghurt, or sour cream. Originally, it was topped with scraps of bacon, but since I became vegetarian, I've made it with pieces of smoked cheese instead. I often use parenyica, which is a special Hungarian cheese. It is kneaded and rolled up, and has a delicious flavour.

Now I'm going to share my old recipe, as well as a variation on it, which I've prepared specifically for BBD #16 Bread with Cheese.

* * *

White "Pizza"

Ingredients:

For the dough:

• 2 cups whole wheat flour
• 7 g active dry yeast
• 1 tsp salt
• 1 Tsp olive oil
• 1 tsp honey or unrefined cane sugar
• cca. 200 ml lukewarm water

For the topping:

• 200 g cream cheese + 175 g yoghurt (375 g thick sour cream is also fine)
  
• 200 g smoked cheese (I use parenyica, but it works with almost any kind of cheese)
• Provance herb mix (or oregano, basil, rosemary, thyme - dried or fresh)
  

Preparation:

1. Knead a soft dough from the ingredients (by hand or with the help of a bread-maker). Cover it and put to a warm place.
2. Prepare the topping. Mix the cream cheese and the yoghurt (or the sour cream) with the herbs. Cut the cheese to small pieces.
   
3. Grease a large baking sheet (I use a rectangular one, and cut the baked "pizza" to four smaller rectangles).
4. Roll out the dough and put to the baking sheet. Spread the topping on it, then arrange the pieces of cheese.
5. Bake for cca. 20 minutes at 180 degrees Celsius. It's ready when the edges pull apart from the baking sheet and the cheese gets a bit roast.
6. Cut into slices and serve immediately. Since the cheese is a bit salty, I don't put extra salt into the topping. However, you can put a little salt on it on your plate if desired.

* * *

"Pizza" with Sunchokes and Smoked Cheese
(White "Pizza" - Winter Edition :)

This time I prepared a variation on this recipe, and I think this way it was even more delicious. For the dough, I made the one for Pogácsa with Sunchokes, and for the topping I unrolled the parenyica, to get swirls. I spread only 175 g yoghurt on the dough, and sprinkled it generously with the dried herbs. It took cca. 30 minutes at 180 degrees Celsius to bake it. I think the sunchokes and the smoked cheese is a very good combination. I drank a glass of red wine afterwards. (Unfortunately, sunchokes aren't available all the year, so this is kind of a "Winter Edition" of the dish.)

Sajtos stangli

Nagy kedvencem volt ez a Tesco-ban, még mikor egyetemista koromban oda jártam bevásárolni. Főleg, mikor frissen hozták ki, és olyan forró volt, hogy szinte alig lehetett megfogni, hogy berakjam a papírzacskóba. Mire kijutottam, épp ehetőre hűlt, úgyhogy gyorsan leültem egy padra elfalatozni. Majd hátizsákba pakoltam a többi vásárolt dolgot, és úgy indultam haza.

Most valami hasonlót sütöttem, csak persze reformosan:

A tésztához fél bögre langyos vízben egy kis méz társaságában felfuttattam 2 deka élesztőt. Egy nagy tálba szitáltam 25 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet meg ugyanennyi teljes kiőrlésű rozslisztet. Hozzáadtam 2 teáskanál sót és szűk 1 deci étolajat, majd a felfuttatott élesztőt, és még vizet, hogy lágy, de a tiszta kezemhez éppen nem ragadós tésztát kapjak (most még bő 1 bögre víz kellett ehhez, de lisztfüggő). Letakartam, és langyos helyen duplájára kelesztettem. Kicsit átgyúrtam, majd 8 részre osztottam, és ezeket enyhén lisztezett deszkán egyesével oválisra nyújtottam. Megszórtam egy kis reszelt sajttal, majd a hosszabbik oldal felől feltekertem, és kikent tepsire sorakoztattam őket. Itt is hagytam még kelni, majd mikor már majdnem összeértek, megszórtam a tetejüket is reszelt sajttal (összesen kb. 20 dkg sajt fogyott, én most is a megszokott füstölt parenyicát használtam). 180 fokon kb. fél óra alatt megsütöttem (előmelegítés nélkül). Utána azon melegében jót ettem belőle. A többit meg lefényképeztem:

A Tesco-ba stangliért már rég nem járok, ezután meg főleg nem fogok :) Maradok a Graham lisztjüknél, amiből viszont jó minőségű és kedvező árú a sajátmárkásuk (és a Komáromi Malom készíti, úgyhogy magyar termék).

Pirított pasztinák fahéjjal

Ez finom volt, úgyhogy gyorsan leírom:

Pasztinákot egyfalatos hasábokra vágtam, a kemény, rostos közepét kikerülve (a nagyok újabban ilyenek). Vastag aljú serpenyőben kevés olívaolajat forrósítottam, rádobtam a pasztinákot, és egy falapáttal időnként megkeverve puhulásig pirítottam. A tűzről levéve megszórtam egy kis őrölt fahéjjal, és jól elkevertem. Az egész nem volt több tíz percnél, és egy különleges, ízletes vacsora lett a jutalmam.

Az alapötlet ez a recept volt, csak mivel tudtam, hogy a pasztinák hamar megpuhul, úgy gondoltam, nem éri meg felfűteni neki a sütőt. Az alapból édeskés pasztinák mellé én a mézet kapásból nem kívántam; a sót kíváncsiságból kipróbáltam a tányér szélén, de nem jött be, mert eléggé elfedte a pasztinák jellegzetes ízét (amit én nagyon kedvelek). A csipetnyi fahéj viszont kiváló ötlet, sokat dob a natúr pasztinákon.

Vörös lencse és bulgur

Főzelék? Egytál? Nem tudom, minek kellene nevezni... Mindenesetre gyakran készítek ilyet, ha gyors, egyszerű vacsoráról van szó.

Az egyszemélyes adaghoz 1/2 dl vörös lencsét és 1/2 dl bulgurt használok. Szűrőben megmosom őket, majd 2 dl vízben felteszem főni. Mikor már csak épphogy van leve, elzárom alatta a lángot, és lefedve állni hagyom. Ekkor még picit rágós a lencse és a bulgur is, de a fedő alatt kellemesen haraphatóra puhulnak, és így nem fő szét a lencse. Kb. 15 perc az egész. Kevés tengeri sóval ízesítem. Más fűszert én nem kívánok bele, mert a vörös lencsének elég karakteres íze van.

Rakott kel - nagyon másképp

Természetesen nincs benne hús. Meg húspótló sem. Nem kell az abba. A kelkáposzta mellett van benne rizs, meg egy narancsos-mustáros öntet. Az egész egy pataki tálban összesütve. A káposzta cikkekre vágva, így 'valami + köret' formátumban is lehet tálalni a hagyományosabb formát kedvelő népeknek. A tartalom úgyis rendhagyó. Minden bizodalmam az illatában :)

Gyakran főzök úgy, hogy beáztatom a pataki tálat, és ekkor még nem tudom, hogy mi kerül majd bele. De utána kimegyek a sufniba (ami amolyan 'házi zöldségbolt'), szétnézek, berakom a zsákomba, amit gondolok, aztán bejövök előkészíteni az alapanyagokat, és közben azt is kikombinálom, hogy mi kerüljön még melléjük a tálba.

Ezúttal két receptből, ebből és ebből kiindulva lett egy harmadik, az épp fellelhető hozzávalókhoz és az aktuális hangulatomhoz igazítva:

Egy kelkáposzta kicsi (szűk arasznyi átmérőjű), de tömör belsejét (a külsejéből főzelék volt korábban) cikkekre vágtam úgy, hogy a torzsa összetartsa az egyes darabokat.

Kifacsartam egy narancs levét, majd hozzáadtam 4 evőkanálnyi olívaolajat és 2 kiskanál mustárt. Kézi habverővel alaposan elkevertem. (A narancs rostjai is benne voltak a facsaróból, ezért nem lett sima, de amúgy jól elvegyültek a hozzávalók.)

A tál aljából kiöntöttem az áztatóvizet (egy vödörbe, hogy majd másra még tudjam használni), majd elterítettem benne 1 bögre megmosott rizst. Pontosabban ezúttal rizskeveréket, amiben előgőzölt rizs, barna rizs és vad rizs van. Ráöntöttem 1 és 1/2 bögre vizet, majd rásorakoztattam a káposztacikkeket, és meglocsoltam a narancsos öntettel. Nekem most annyi volt, hogy utána még újabb réteg káposzta következett és újabb adag öntet. Rászórtam a szeleteléskor lehullott káposztadarabokat is.

Rátettem a tál fedelét, majd az egészet be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsoltam, és 50 percig sütöttem, majd még kb. negyed óráig az elzárt sütőben hagytam. Ezalatt megsült a káposzta (sőt, a teteje és a széle meg is pirult kicsit), és a rizs is megpárolódott alatta.

Tálaláskor a káposztacikkekből raktam körbe a tányérra, majd középre az apró, lehullott káposztacsíkokkal összekevert rizsből. Az összeállításkor szándékosan nem sóztam, de legnagyobb meglepetésemre ennek fogyasztáskor sem éreztem hiányát. Nem kiabál belőle egyik összetevő íze sem, és szerintem kifejezetten kellemes az összhatás. A vad rizs nagyon feldobta. A színkavalkád helyett helyett ezúttal a meleg, sárgás-barnás árnyalatok gondoskodnak a látványról. Méltó kísérője egy kis pohár fehérbor.

* * *

Úgy látom, ma van a határidő! Akkor ezt az egytálétel-receptet küldöm az aktuális VKF! fordulóra.

Az egyszerűség rajongójaként gyakran készítek egytálételeket, elég csak megnézni, mennyi ilyen szerepel itt a blogomon :) Nem vagyok leveses, ezért alkalomadtán lé nélkülire veszem a figurát, ha az összetétel egyébként szimpatikus. Őszi-téli időszakban szinte el se rakom a mázas cseréptálat és a pataki tálat, de sokszor alkotok a vastag aljú, mély serpenyőmben is. Rendszerint egyetlen egytálételből áll nálam egy ebéd vagy vacsora, némi innivalóval kiegészítve. Nehéz lett volna egyetlen kedvencet kiválasztani - lett hát az, amit épp ma készítettem. Ha ezt túl merésznek érzed, akkor válassz ezek közül kedvedre valót!

Kókuszos keksz

Tegnap olvastam JD-nél, ma pedig már meg is sütöttem. Közben pedig nem csak aludtam egyet, hanem azt is kitaláltam, hogy hogyan lesz ez vegán. Meg... aki ismer, tudja, hogy még egy mániám van, ha kekszről van szó :)

Ez lett hát nálam a receptből:

Lágy, de nem ragadós tésztát készítettem a következőkből:

• 3 bögre teljes kiőrlésű búzaliszt
• 1 bögre kókuszreszelék, kávédarálóban finomra darálva
• 1 evőkanál őrölt lenmag (ezt is a kávédarálóval állítottam elő)
• 1 csomag sütőpor
• 3 evőkanál lágy, sötétbarna nádcukor (finom szemcséjű!)
• 1 dl étolaj, úgy szemre
  
• bő 1 bögre víz

Kikent tepsire kekszeket formáztam belőle a keksznyomó segítségével (ezért a gondos darálás). Tetejükre aszalt áfonyát, illetve amikor az elfogyott, pici étcsokidarabokat raktam (emiatt is vettem vissza a tészta édességéből). 180 fokon 10-15 perc sütés kellett nekik (amikor a szélük láthatóan barnul, akkor jó). Ez most a megszokottakhoz képest kb. dupla mennyiség volt, 126 darab keksz lett belőle.

Nagyon finom, enyhén ropogós kekszek; nekem természetesen az áfonyás ízlik jobban :)

Csicsókás lepény füstölt parenyicával

Az aktuális BBD forduló témája (kenyerek sajttal) miatt kerestem elő nemrégiben ezt a receptet. Aztán ma találtam egy adag régebbi csicsókát, amit leginkább héjában megfőzve bírtam elképzelni. Ez most nem volt annyi, hogy pürének elég legyen (meg annyira nem is akartam most ismétlést ebből), pogácsába viszont épp megfelelt.

Végül nem csak a tésztát, hanem a "fehér pizza" és a pogácsa receptjét is összegyúrtam, és ezt sütöttem ki belőle:

Készítettem egy adagot a csicsókás pogácsa tésztájából, olvasztott vaj helyett most szűk 1 dl étolajjal (tehát 1 dkg élesztő, 1 dl víz, egy kis méz, 25 dkg főtt csicsóka, 30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 dl étolaj, 1 evőkanál őrölt lenmag és másfél teáskanál tengeri só került bele). Elég lágy lett, de mivel nem szándékoztam nyújtani és szaggatni, így hagytam.

Mikor megkelt, kiolajozott tepsibe egyengettem kézzel (így nem kell nyújtódeszkát és nyújtófát mosogatni utána, nem kell bűvészkedni a tepsibe emeléssel, és nincs leeső tésztaszél sem). Rákentem egy kis doboz (175 g) natúr joghurtot (a krémsajt jó ideje felejtő nálam, tejföl meg nem volt itthon - de a joghurt is tökéletesnek bizonyult), megszórtam egy kis zöldfűszer-keverékkel (szárított oregánó, bazsalikom, rozmaring és kakukkfű volt benne), majd kiraktam 1 guriga (kb. 20 dkg szokott lenni) füstölt parenyicából vágott csigákkal. (Előbb letekertem a sajtot, aztán ismét fel, és úgy vágtam szeletekre; aztán azokat húztam szét laza csigákká. Az egybe sajtból vágott szeleteket egyesével szerintem nehezebb épségben letekerni - még nekem is, aki világéletében úgy ette a kakaós csigát, hogy szépen letekergette :)

Nálam 180 fokos sütőben 30 perc kellett neki, hogy az alja enyhén barna legyen, és a sajt is megpiruljon a tetején. (Ezúttal az előmelegítés is megvolt, mert tököt sütöttem előtte.)

Szép is lett, meg finom is. Soha rosszabb véget a fonnyadó csicsókáknak! :)

Egy kis pohár vörösbor is jólesett utána.

Lencse-árpagyöngy egytál pasztinákkal

Jó úton voltam egy "Ne vásárolj semmit!" hónap (!) felé, de úgy esett, hogy tegnap el kellett mennem a postára. Akkor meg már csak benéztem a szomszédos közértbe is, titkon egy kis akciós déligyümölcsben reménykedve. Bár ha az nincs, képes vagyok beérni a betervezett dolgokkal, ami jelen esetben 1 kocka friss élesztő volt (nem létkérdés, mert van itthon szárított, de ha már ott vagyok...), az ingyen szemlegeltetés mellett persze. Végül úgy alakult, hogy ezt vettem még az élesztőn kívül:

Csak semmi dizájn, nulla reklám - de hát amennyivel olcsóbb volt, annyiért nem is várok el ilyesmit :)

Ma pedig megnéztem, milyen tartalmat rejt a minimál külcsín (azért bontott a csomag a fenti képen):

Ezt a receptet használtam, némi módosítással: az olajat kihagytam (ami nem megy, ne erőltessük), a hozzávalók pedig úgy alakultak, hogy 1 bögre barna lencse, 1 bögre árpagyöngy, 1 üveg (720 ml-es) hámozottparadicsom-befőtt, 1 bögre víz, zeller helyett pasztinákdarabok (ezúttal a kicsiket meg a nagyok vékonyát aprítottam össze - a vastagabb részekkel más tervem van), ízesítésnek kevés só és szárított petrezselyemzöld bőségesen. Nagyon finom lett a pasztinákkal, és a paradicsombefőtt is fantasztikusan átütő ízű (kiváló alapanyagból nem csoda - nem csak a téli paradicsomokat, hanem a bolti paradicsomkonzervet is lazán veri!). Ez a mennyiség 3 tisztes adag.

A kóstolóba vett árpagyöngy hozta a megszokott minőséget, úgyhogy ha lehet, máskor is ezt választom. Mégiscsak egy környékbeli vállalkozót támogatok vele - amellett, hogy én is jól járok :) Remélem, a bolt is sokáig partner lesz ebben.

Meggyszósz krumplival

Hogy ne mindig csak zöldségből legyen főzelék, készítettem egyet gyümölcsből. Befőttet használtam hozzá, azt sűrítettem be a szokásos módon. Közben a krumpli is megfőtt.

Először a krumplit hámoztam meg, cikkeztem fel, és engedtem rá annyi vizet, ami épp ellepte. Kicsit sóztam, majd lefedve felraktam főni. Felbontottam egy üveg (800 ml-es) magozott meggyet (természetesen házi eltevésű, cukormentes darab volt), és egy nagyobb lábasba öntöttem. Elkezdtem melegíteni, majd egy jó kanálnyi kukoricaliszttel megszórtam, elkevertem. Elég kevés leve volt, úgyhogy vízzel pótoltam. Én kevés és viszonylag sűrű kötőanyaggal szeretem az ilyesmiket, ezért ennyi elég is volt - ízlés szerint lehet ismételni a liszttel megszórás, összekeverés, vízzel felöntés műveletsort (két menet között érdemes várni egy kicsit, mert nem azonnal köt). A kukoricaliszt szerencsére nem hajlamos úgy összecsomósodni, mint a búzaliszt. Hirtelen ötlettől vezérelve egy pici őrölt szegfűszeggel ízesítettem még, összefőztem, és kész is volt. Közben a krumpli is megfőtt, így már csak a tálalás és az elfogyasztás volt hátra. Ja, meg a kettő között pár fotó - hátha ízleni fog a dolog és írni akarok róla ide :) (Igaz, ez most 2 adag lett, de "maradékot" nem szeretek fényképezni.)

Aztán rájöttem, hogy nem a meggyhez, hanem a cseresznyéhez mondta tavaly az egyik néni a piacon, hogy szegfűszeggel igen finom... Jelentem, a meggy sem volt rossz ezzel a kis csavarral.

Búzadarás-almás csemege

Már foglalkoztat egy ideje valamiféle búzadarás desszert készítése - ami nem is túl édes, nem is durván tejes, ráadásul nem is nagyon zsíros (igen, fogalmam sincs, hogy lesz így meg az éves "kötelező" fánkevés - egyszerűen nem kívánom a nagyobb mennyiségű zsiradékot mostanság).

Ma a tettek mezejére léptem, és ez lett az eredmény:

Kevés olajon odatettem pirulni 1 bögre teljes kiőrlésű tönkölydarát, egy másik edénybe pedig 3 bögre vizet lefedve, forrni. A darát folyamatosan kevergetve megpirítottam. A végén kevés sót és jó sok őrölt fahéjat szórtam bele, majd felöntöttem a vízzel (habzik, de bátran kell önteni, és akkor hamar elcsendesedik), és így is főztem még egy kicsit. Lefedtem, elzártam alatta a lángot, és állni hagytam. Közben megtisztítottam (csak mert ez most vastag héjú volt, amúgy elég a magházát kivágni) és apró darabokra vágtam 3 almát, késsel durvára aprítottam egy fél marék diót, meg hozzáraktam még egy fél marék mazsolát is. Megvártam, míg a dara langyosra hűlt, akkor hozzákevertem mindezeket, meg egy kis mézet is. Nem túl látványos, de igen finom.

Dió helyett mogyoróval is el tudom képzelni, a pirítást viszont mellőzném a többi belevaló hőkezelésével együtt (a darát nyilván muszáj megfőzni, a többit viszont inkább élvezem nyersen - ezért a langyosan összekeverés). A méz mennyisége ízlés szerinti, édesszájúaknak inkább külön odaadnám hozzá a mézesüveget, rájuk bízva az adagolást. Más friss gyümölcsökkel is jó lehet, nekem most csak alma volt itthon. A késsel darabolás jó ötletnek bizonyult, így rágható maradt minden. Látványosabb tálaláshoz a belevalókból tennék félre, és azzal díszíteném a tetejét.

(Az ihletet ebből a receptből merítettem.)

Téli rakottas pasztinákkal

A tegnapi enyhe időben végre sikerült kiásnom a hosszúra nőtt pasztinákok alsó felét is (a múltkor elvágott feleket is, is meg egészeket is). Adott volt hát a feladat: készíteni valami pasztinákosat. Tegnap akartam is egy krumplilepényt így, aztán annyira megízlett a lereszelt pasztinák nyersen, hogy ejtettem a témát. Ma viszont előkerült a mázas cseréptál, s bele a pasztinák, némi krumpli és savanyú káposzta társaságában:

Fogtam a megmosott krumplit és pasztinákot, és kb. fél centi vastag szeletekre vágtam (a hámozást szándékosan mellőztem, a krumplinak kifejezetten más íze van így). A tál aljára raktam a krumplikarikákat, rá a pasztinákot, végül beborítottam az egészet házi savanyú káposztával (ez nem nagyon savanyú és nem is túl fűszeres, így egyszerűen csak kiszedtem a léből egy tiszta villával - ami lé megy vele, az pont kell is). Az arány úgy alakult, hogy kb. 2 rész krumpli + 1 rész pasztinák + 2 rész káposzta (nem akartam, hogy a pasztinák édeskés íze domináljon). Csorgattam rá egy nagyon kevés étolajat, majd lefedve betettem a hideg sütőbe. 200 fokon 1 órán át sütöttem, mivel eléggé teli volt a tál. Akkor van kész, mikor a krumpli puha az alján. A tálaláskor aztán kicsit összekeveredtek a rétegek.

Egyszerű, ízletes ebédem lett belőle. Nekem a káposzta sótartalma elég volt az egészhez, és az arányokon sem változtatnék.

Gombás-paprikás rizs

Ma ebédre készítettem a következőt, felhasználva a tegnapi csicsókánál kimaradt fél üveg gombabefőttet:

Kevés olívaolajon kicsit átpirítottam 1 bögre barna rizst, majd felöntöttem 2 bögre vízzel. Felforraltam, majd kis lángon, lefedve puhára pároltam (kb. 25-30 perc). Hozzáöntöttem a levétől lecsepegtetett szeletelt gombát (egy 720 ml-es üvegnek kb. a fele volt), meg egy pici üveg (220 ml-es) paradicsompaprikát (levestül), és összemelegítettem. Kakukkfűleveleket tépkedtem bele bőségesen, meg egy kis sózást is kívánt a végén. Ez a mennyiség 2 tisztességes adag. A paprika nagyon kellemes ízt adott neki.

Baracklekváros sütemény

Tavaly már volt egy próbálkozásom ezzel a sütivel: ízre finom volt, viszont rosszul nézett ki, ráadásul sületlennek is éreztem a közepét (miközben a széle már enyhén túl is sült). Aztán most úgy alakult, hogy vágytam az ízére, hát kapott még egy esélyt. Az állagával most sem voltam elégedett, bár a korábbi esetből tanulva most nem egyben, tepsiben, hanem kis adagokban, muffinformában sütöttem meg. Most is szépen feljött, majd lejjebb esett (pedig nem nyitogattam rá a sütőajtót), és némileg lágy a közepe (igaz, legalább nem sületlen). Most már kénytelen vagyok azt hinni, hogy (1) ennek ilyennek kell lennie, vagy (2) a reformosítás teszi ilyenné (de reformosítás nélkül meg garantáltan nem enném meg). A kiindulási alapként használt recept itt olvasható (csak erős idegzetűeknek - az a cukormennyiség nem kispályás a lekvár mellé!), én meg így csináltam:

Egy tálban összekevertem a következőket:

• 6 evőkanál házi sárgabaracklekvár
• 1 evőkanál étolaj (tavaly még 2,5 dkg puha vajjal csináltam)
  
• 1 evőkanál őrölt lenmag + 1/2 dl víz (tavaly még 1 tojás volt inkább)
  
• 1 csipet só
• 1/2 teáskanál szódabikarbóna
• 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
• bő 1 dl szódavíz a megfelelő állaghoz

Kikent muffinforma mélyedéseibe kanalaztam, majd durvára aprított diót szórtam a tetejére. 170 fokon kb. 25-30 percig sütöttem (tavaly megfutottam az eredetiben írt 200 fokon 5 perc, majd 170 fok című kört, minek következtében kérgesre sült, lágy középpel - ez most a saját fejem után volt). Ekkor már láthatóan sült volt a külseje (alul-fölül, tehát a letakarás sem játszott már), bár a tűpróba még nem mutatta egészen késznek. Az íze most sem okozott csalódást, az állagát majd próbálom finomítani még (ha ugyan lesz további kísérlet - nem mostanában).

Krumplis csicsókapüré gombával

Volt még itt pár szottyadni kezdő csicsóka a korábbi szedésből, amit se héjasan megenni, se nyersen meghámozni nem akarózott. Így aztán megfőztem (néhány krumpli társaságában), minek folyományaként könnyedén le lehetett húzni a héját. Pogácsába sok lett volna, így végül az alábbi egytálételben végezte:

Körülbelül egyforma mennyiségű (térfogatra) csicsókát és apró krumplit megmostam, majd annyi vizet engedtem rá, hogy ellepje, sóztam, és puhára főztem. A levét leöntve hűlni hagytam, majd langyosan lehúztam a héját, és késsel nagyjából összedaraboltam. Utána krumplinyomóval összetörtem. Kevés étolajat raktam hozzá, meg gombabefőttet (szeleteltet, természetesen a leve nélkül) bőségesen. Friss kakukkfűlevelekkel és némi sóval ízesítettem, és melegítéssel egybekötve jól elkevertem. Finom ebédem lett belőle.

Gomba helyett más zöldséggel is el bírom képzelni, akár úgy, hogy azt az összekeverés előtt enyhén megpárolom, akár úgy, hogy csak megfelelően összeaprítom, és nyersen kerül bele (nekem muszáj, hogy legyen benne valami rágható, különben "ettem is meg nem is" érzésem van). Több zsiradék (és olaj helyett mondjuk vaj vagy tejszín) hozzáadásával biztos még krémesebb lett volna, én ezt mostanában nem kívánom. A csicsóka elég karakteres ízű, ezért nem igényel erős fűszerezést, illetve erőteljes ízű kiegészítő hozzávalókat.

Áfonyás-narancsos muffin

Amikor elolvastam Renáta receptjét, egyből tudtam, hogy ezt ki fogom próbálni. S mivel minden volt itthon egy fél adaghoz, gyorsan sort is kerítettem rá. Nem bántam meg!

Kicsit persze alakítottam a recepten: kihagytam a turmixolást, a külön kevergetést, meg az aszalt áfonya melletti plusz édesítést, és muffinformában sütöttem meg.

Fél csomag (5 dkg) aszalt áfonyát deszkára öntöttem, és késsel nagyjából összevágtam. Beleöntöttem egy nagy tálba. Kifacsartam 1 narancs levét, és ráöntöttem az áfonyára. A végén a rostokat is idekapartam a facsaróról (a héjat meg feltettem a cserépkályhára száradni). Hozzáraktam 16 dkg (8 púpozott evőkanál) teljes kiőrlésű búzalisztet, 1 evőkanál keményítőt, 1 evőkanál étolajat, csipet sót, 1/2 csomag sütőport és 5 dkg darált mogyorót. Összekevertem, és vízzel kialakítottam a megfelelő állagot (nekem most bő 1 dl kellett még hozzá, de a szükséges mennyiség nyilván erősen függ a felhasznált narancstól). Kikent muffinforma mélyedéseibe kanalaztam. A tetejére szórtam egy kis barnacukrot (mintegy 3 mokkáskanálnyit a 12 darabra), díszítésnek. 180 fokon tűpróbáig sütöttem (ez nálam előmelegítés nélkül kb. 20 perc volt).

Ízletes sütemény lett a jutalmam. Nekem a narancs, az áfonya és a mogyoró mellé egyáltalán nem hiányzik az édes - de persze ez ízlés dolga. A rászórt barnacukor nagyon finom aromát ad, de elég is ennyi. A muffinosítást pedig azért kedvelem, mert így nem kell szeletelni, és hamarabb meg is sül.

Spagetti pasztinákos szósszal

Tegnap nem csak csicsókát, hanem pasztinákot is szedtem fel valamennyit a kertben. A pasztinákból ma ezt a tésztaételt alkottam. Igen, már megint tészta - de idejét se tudom, mikor ettem rövid időn belül kétszer ugyanolyat: hiszen mindig csak egy adagot készítek, és a szószt folyton variálom. Így aztán nem unom meg. Ezt a mai adagot eredetileg csak pasztinákból és paradicsomléből akartam összehozni, de aztán közben úgy éreztem, hogy az édeskés pasztinák mellé valami sós is kellene bele: mondjuk olívabogyó (szerencsére ez most nem volt túl sós :)

A pasztinákot alaposan megmostam, így eltekintettem a hámozástól, csak felkockáztam. Kevés olívaolajon pirítgattam egy kicsit, majd felöntöttem egy kis üveg házi paradicsomlével. Rozmaringgal ízesítettem. Felbontottam egy kis üveg olívabogyót, a levét leöntöttem, a bogyókat pedig vízzel leöblítettem, és belekarikáztam a szószba. A végén még egy kis sózást kívánt. Közben kifőztem egy adag durumbúzás spagettit, és azzal tálaltam.

Sárgaborsófőzelék

Ez volt az egyik nagyon nemszeretem étel (jónéhány közül) a kollégiumi menzán: s. borsó főz. h. sült. A túl lisztes, és amúgy sem igazán vonzó színű főzelék csontos, inas, zsíros, hideg sült hússal volt súlyosbítva (akkoriban még ettem húst, de ez azért sok(k) volt!). Előfordult, hogy le se mentünk vacsorázni a szobatársaimmal, mikor ez volt. Vagyis lementünk: kenyérért, hogy egy kis hazaival kiegészítve lakomázzunk aztán odafent a szobában :)

Namármost az jutott eszembe, hogy ha egy csomó más nemszeretem dolognál az általam korábban ismert elkészítési mód volt a ludas, akkor hátha ezt is lehetne (számomra) ehetőre készíteni. Merthogy ebben a hideg időben a zöldségek helyett inkább kívánom a gabonákat és a hüvelyeseket. A változatosság jegyében megpróbáltam hát a sárgaborsót:

1 dl sárgaborsót megmostam, majd 2 dl vízben feltettem főni. Felforralás után lefedtem és kicsire vettem alatta a lángot. Időnként megkevertem, meg a vége felé kellett még öntenem hozzá egy kis vizet. Addig főztem, míg a borsó kellően megpuhult, de azért még csak egy kis része főtt csak szét (kb. 15-20 perc lehetett) - s mivel óvatosan adagoltam a vizet, így a sűrítéssel sem kellett külön bajlódnom, jó volt a saját leve a belefőtt borsóval. Egy kis vegyeszöldséges fűszersóval ízesítettem, meg szárított petrezselyemzöldet morzsoltam bele.

Feltét nélkül ettem. Egész jó volt, így ezentúl nem mindig vörös lencsével kell beérnem, ha gyors főzeléket akarok valami magból.

Kakukkfüves sült csicsóka

Végre enyhült annyit az idő, hogy ismét tudjak csicsókát szedni. Igaz, nem kis munka volt a félig fagyott földben kutakodni, és a szokásosnál némileg több gumót sikerült elvágnom az ásóval. Azokból lett aztán az ebéd:

A csicsókát alaposan megmostam, és kb. fél centi vastag szeletekre vágtam. Kakukkfüvet tépkedtem rá (jól bírja itt a ház előtt a friss, úgyhogy abból), megcsorgattam egy kis étolajjal, majd az egészet összeforgattam a mázas cseréptálban. Rátettem a fedelét, majd hideg sütőben indítva 200 fokon szűk 1 órát sütöttem (közben egyszer megnéztem, de akkor még nagyon "ropogós" volt). Így a csicsóka finoman megpuhult, és egyszerűsége ellenére igen ízletes egytálétel lett belőle. Próbaképp egy keveset enyhén megsóztam a tányéromon, de szerintem nem lett jobb vele. El bírom képzelni krumplival felesben is, ahhoz viszont valószínűleg kell a só a végén.

Több helyen is olvastam ilyesmit mustárral, tejszínnel - én most se a fűszereset, se az olyan nagy mennyiségű zsiradékot nem kívántam. Talán majd máskor...

Lencse-rizs egytál majorannával

Kipróbálásra kinézett receptjeim között már régóta szerepel egy "Lencsehurka" nevű. Nem mintha annyira hiányozna bármiféle hús, hogy imitálni akarnám - sőt, az utóbbi időben kifejezetten kellemetlen szagúnak érzek mindenféle húst, akár nyersen, akár elkészítve. Na meg a hurkát ugye készítéskor abálják (főzik), aztán meg fogyasztás előtt megsütik. Én ennél most maradtam a főzésnél, és annyi (csak kivételesen rendkívüli esetben fordul elő nálam a főzés, majd sütés című többfelvonásos móka). A hurkához legfeljebb annyi köze lett a dolognak, hogy a lencse mellé rizst tettem (a hurkába is szoktak, bár nem barnát), és majorannával fűszereztem (mifelénk azzal szokták a hurkát - a friss majoranna-ültetvényemet viccesen "hurka-fűnek" is neveztem, mert tényleg olyan illata volt). Ja, és az eredetileg kinézett lencsehurka recepthez se sok köze van az általam alkotott változatnak (de mint név jó kiindulópont volt):

Éjszakára beáztattam 1 bögre barna lencsét. Ma kevés olajon átpirítottam 1 bögre barna rizst, majd hozzáraktam a lencsét (az áztatóvizét leöntöttem persze), és felöntöttem 3 bögre vízzel (így főzelék állagú lett, aki szereti, több víz hozzáadásával csinálhatja levesesre). Felforraltam, majd kis lángon, lefedve főztem, amíg felszívta a vizet és minden megpuhult (kb. 20 perc). Sóval és morzsolt majorannával ízesítettem. Ízletes, kiadós ebédem lett belőle, meg még maradt is egy másik adag (ami esetleg két kis adag is lehet).

Spagetti olívabogyós paradicsomszósszal

Ma megint tészta-ehetnékem volt. Készítettem hát egy adagot:

A napokban a hűtőpakoláskor került egy csomag olívabogyó, gondoltam, ebben jó helye lesz. Felbontottam, leöntöttem a levét, megkóstoltam - irgalmatlan sós volt! Lehet persze, hogy csak az én ízlésem nem normális ebben sem, mindenesetre így egyáltalán nem akartam beletenni semmibe. Aztán kitaláltam, hogy felkarikázom, bő vízben felfőzöm, azt leöntöm róla, majd újabb kóstolás, és ha azon átmegy, akkor főzöm össze a paradicsomlével. Így is történt. Egy kis szárított bazsalikommal ízesítettem még a szószt, és természetesen a tészta (negyed csomag durumbúzás spagetti, szokás szerint) főzővizéből is hanyagoltam a sót.

Az előzmények ellenére egész jó lett a végeredmény, bár ilyen fajta olívabogyót biztos nem veszek többet.

Olvasmányaim 2008-ban

Citromfű és Napmátka érdeklődött, miket olvastam 2008-ban.

Én nem állítanám magamról, hogy szeretek olvasni. Persze az sem igaz teljes mértékben, hogy nem. Mondjuk inkább úgy, hogy nagyon megválogatom, hogy mit olvasok - azt viszont utána kivenni nem lehet a kezemből. Épp ezért nekem nyugodt körülmények kellenek az olvasáshoz - nem vagyok az a "van 5 percem a buszon, előkapom a könyvet" típus. Leginkább itthon ülök neki, és akkor 1-2-3 óra biztosan elszalad így. Ami viszont valamiért nem jön be, ahhoz vagy hozzá se fogok, vagy igenis leteszem, mikor látom, hogy reménytelenül érdektelen számomra - legalábbis amióta nem kötelező olvasmányokon élek. (Az iskola egyébként kezdettől fogva hatékonyan utáltatta meg velem az olvasást mint olyat, de ennek részletezésébe inkább nem mennék bele.)

S hogy miket olvastam 2008-ban?

Lugosi Dóra: Sors, genetika vagy választás... az életed? ... az egészséged?
Dóráról a neten olvastam először, meg aztán hallottam vele egy interjút Govindának a Kanál forradalma című műsorában (Civil Rádiós műsor, de a neten is meg lehet hallgatni az adásokat - érdemes!). Ennyi már elég volt ahhoz, hogy határozottan érdekeljen a könyv. Nem is csalódtam: szinte alig bírtam letenni - utána pedig jó sokáig foglalkoztattak még az olvasottak. Nagyon megérintett az ő személyes története, a stílusa, a felfogása.

Schobert Norbert: Vallomás
Nem titok, hogy engem Norbi indított el a tudatosabb táplálkozás útján - az ő írásai hatására száműztem a cukor után a fehér lisztet is a konyhámból, meg akkoriban kezdtem odafigyelni a rejtett cukor elkerülésére (a nyílt cukrozás helyett akkor már édesítőszereket használtam). Az már egy más kérdés, hogy nem álltam meg itt, hanem utána búcsúztam a félkész dolgoktól is (adalékanyagostul), meg a hústól, tojástól... - sok dologban szigorúbbra véve a figurát, mint Norbi, sok dologban meg lazábbra. Ez a könyv már nem volt annyira nagy hatással rám, mint a korábbiak, de azért nem bántam meg, hogy kézbe vettem.

Kahlil Gibran: A próféta
Egy barátom ajánlotta a figyelmembe ezt az olvasmányt. Nem az a könnyed, haladós műfaj - sokkal inkább gondolkodtató, újra és újra olvasgatós. Sok megszívlelendő dolgot találtam benne, örülök, hogy ezzel az olvasmányélménnyel is gazdagodtam.

Sean Astin: Csavardi Samu története
Nagy rajongója vagyok J.R.R. Tolkien műveinek és világának. Már a filmek előtt is az voltam. A gyűrűk urából készült filmek is lenyűgöznek, bár természetesen van, amit nagyon nem úgy képzeltem el. Ennek ellenére minden tiszteletem a készítőknek, le a kalappal a hatalmas munka előtt, amit végeztek. Sean Astin Samut játszotta a filmben, de nem csak erről ír, hanem az odáig vezető útjáról is. Jó volt így bepillantani a kulisszák mögé, és megismerni a színészt mint embert is.

Kis zöldfűszerlexikon
Tudom, hogy a lexikont nem igazán szokták olvasni a szó klasszikus értelmében. Ezt azonban annyit forgattam már, hogy nyugodt szívvel állíthatom: olvastam, szinte végig. Persze nem elejétől a végéig, hanem lapozgatva, s mindig kiválasztva pár növényt, ami igazán érdekel (meg amiről még nem olvastam benne korábban). Szép és hasznos könyv, képekkel, leírásokkal, receptekkel.

A könyveken túl persze sokkal többet olvasok elektronikus formában: rengeteg blogot, receptet, cikket. Ha valamilyen ismeretlen dologról szeretnék tájékozódni, szinte mindig a neten keresek rá először. Ez aztán természetesen egészen más jellegű olvasmány: kiválasztani, hogy melyik forrás kellően hiteles, részletes, és valóban megadja a választ a felmerült kérdéseimre.

Szépirodalmi jellegű olvasmányaim között pedig mindenképpen meg kell említeni néhány barátom írásait is (főleg novellákat), amiket szívesen, érdeklődéssel forgatok. Nekem ez is nagy élmény tud lenni. Ezzel kapcsolatban még egy kellemes emlék 2008-ból: magam is kedvet kaptam az íráshoz, két novellát pedig egy szerzőtárssal közösen alkottunk (ez több téren is saját korlátaim legyőzése, ezért óriási dolog számomra).

Tejszínes kalács

Sokáig szinte elmaradhatatlan volt nálunk ez a sütemény karácsonykor, esetleg pár nappal utána. Merthogy az egésznek az elkészítését rá lehet bízni a kenyérsütő gépre, és a befektetett munkához képest igen kiváló a végeredmény. Ha pedig kézzel gyúrom a tésztát és "rendes" sütőben sütöm meg, akkor még annál is jobb :) A tejszínt meghagytam benne (gondolom, növényi tejszínnel is működne), a tojást viszont lecseréltem őrölt lenmagra és egy kis plusz folyadékra.

Előszöris beáztattam egy fél marék mazsolát egy kis rumba. (Mostanság nem kívánom úgy, mint tavaly ilyenkor, azért az erősen csökkentett mennyiség. A citrushéjak pedig végképp nem mennek most.)

Lágy, de nem ragadós tésztát gyúrtam az alábbiakból:

• 2 dl tejszín
• 1 evőkanál őrölt lenmag
• a mazsola által fel nem szívott rum
• 30 dkg Graham liszt
• 2 evőkanál méz
• 1 teáskanál őrölt fahéj
• 1 csomag (7 g) szárított élesztő
• a beáztatott mazsola

Hengert formáztam belőle, püspökkenyérformába raktam, és langyos helyen, letakarva a duplájára kelesztettem. Sütés előtt bevagdaltam a tetejét, majd 200 fokon jó fél óráig sütöttem (előmelegítés nélkül), meg még 10 percig bent hagytam az elzárt sütőben. Rácsra borítva hagytam hűlni.

Én így natúr ettem, de természetesen ízlés szerint lehet vajazni, dzsemezni, stb. Még másnap is finom puha.

(A kép minőségéért elnézést, a mostani benti fényviszonyok mellett, egy szál fényképezőgéppel több kísérletből is csak ennyire futotta nagyon amatőr fotósként. Az a helyzet, hogy nem szoktam különösebb felhajtást csinálni a fényképezésből - inkább készítek egy újabb finomságot :)

Kívül-belül fekete :)

És itt van róla egy kép:

Szóval ez szilvalekváros gombóc, mákba forgatva.

A tésztáját pedig ezúttal főtt krumpli és csicsóka keverékéből kiindulva készítettem. Meghámoztam és vékony karikákra vágtam 6 kis krumplit meg kb. ugyanakkora térfogatú csicsókát (persze a kevésbé göcsörtöseket válogattam, hogy könnyű legyen megtisztítani), engedtem rá annyi vizet, hogy ellepje, enyhén sóztam, és puhára főztem. Leöntöttem a levét, és krumplinyomóval összetörtem. Ha bírnám a püré-műfajt, akkor már itt megettem volna, annyira ízletes és jó állagú volt így natúr (sokkal jobb, mint külön lenne akár a csicsóka, akár a krumpli). No de nem akartam úgy járni, mint a mesében, hogy ettem is meg nem is (a nem rágható étel számomra valahogy ez a kategória), úgyhogy öntöttem hozzá egy kis olajat, meg Graham lisztet, és lágy tésztává gyúrtam (a mennyiség nagyban függ a hozzávalók minőségétől, nekem kb. 20 dkg liszt kellett).

Kettévettem, és lisztezett munkalapon kinyújtottam. Tenyérnyi darabokat vágtam belőle, és egy-egy evőkanál házi szilvalekvárral megtöltöttem. 21 gombócom lett, ebből 10-et forró, sós vízben kifőztem, a többit pedig egyelőre eltettem a fagyasztóba.

A főzésnél miután feljöttek a víz tetejére, még főztem őket 5-6 percig. Örömmel tapasztaltam, hogy egy sem főtt szét. Közben mákot daráltam, és abba forgattam a megfőtt gombócokat.

A kész gombócban már nem kifejezetten érezhető a csicsóka íze (enyhén azért van egy kis beütése). Összességében sokkal kímélőbb így a gombóc, mint krumplival, fehér liszttel, zsemlemorzsával, és esetleg ráadásként még porcukorral súlyosbítva. (Nálam természetesen a felhasznált szilvalekvár is házi készítésű, cukormentes darab volt.)

Nyáron már volt előzménye a dolognak, arról itt írtam.

Sajtos keksz

Ezúttal egy sós ízvilágú kekszet készítettem, a jól bevált keksznyomóval formázva:

Lágy, de éppen nem ragadós tésztát gyúrtam az alábbiakból:

• kb. 15 dkg reszelt sajt (egy füstölt parenyicának leszedtem a külső, keményebb részét (és megettem :), a többit a reszelő apró lyukán lereszeltem)
• 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
• 1 teáskanál só
• 1 teáskanál sütőpor
• 2 evőkanál egész mák
  
• kb. 1 dl étolaj
• bő 1 dl víz

Kikent sütőlemezre nyomtam. Nálam 180 fokon 12 perc alatt sült meg (amikor pirul a széle, akkor jó). Kb. 90 darab lett ebből a tésztamennyiségből. Kisülés után kicsit állni hagytam, majd késsel megmozdítottam őket a tepsin. A sajt miatt picit odatapadtak, de így könnyedén és épségben lejött mind. Frissen puha, kihűlve enyhén ropogós - és átütő sajt-ízű.

A kiindulási alapként szolgáló receptet itt olvastam, ezt alakítottam reformos-tojásmentesre, és a keksznyomóval formázhatóra. Így nem volt szükséges megkenni a tetejét, a rávalót meg inkább belegyúrtam a tésztába. Szezámmaggal is működne (más kekszben próbáltam már), köménymaggal viszont csak úgy, hogy az őrölt formában kerül bele. Az is fontos, hogy a sajtban a reszeléskor ne maradjanak nagyobb darabkák.

Sósat mindig teljesen külön sütök, nem az édesekkel együtt. Azoknál nem okoz gondot, ha közben nem mosogatom el a keksznyomót és a tepsiket az egyes fajták között (a tepsit csak kitörlöm egy konyhai papírtörlővel, majd kihűlés után újra kikenem - a papírtörlő remek gyújtós utána), az édes és a sós keveredése viszont nem vonz igazán.

Spagetti vörös lencsés szósszal

A napokban olvastam ezt a receptet, aztán alkottam én is egy hasonlót. Természetesen hús és hagyma nélkül :)

Mivel a vörös lencsének kell egy negyed óra, hogy megfőjön, így a szószt tettem fel előbb: 1 dl megmosott vörös lencsére ráöntöttem egy kis üveg (330 ml) paradicsomlevet, meg egy kis vízzel kiöblítettem az üveget, és még azt is hozzáadtam. Felforraltam, majd kis lángon főztem tovább. Közben kifőztem egy negyed csomag (12,5 dkg) durumbúzás spagettit is. A mártást időnként megkevertem, picit sóztam és szárított lestyánt morzsoltam bele (más zöldfűszer - oregánó, bazsalikom, zeller, stb. - is lehetett volna, most épp ehhez volt kedvem). A vége felé érdemes odafigyelni, hogy ne főjön szét a lencse, csak megpuhuljon (elég hirtelen a váltás a két állag között). Tányérra raktam a lecsepegtetett tésztát, majd rá a lencsés szószt. (A szósz 2 adag tésztához is elég lett volna, így erre az egyre nagyon bőségesen jutott. Kiadós ebéd volt így, de egyéb fogások nem voltak előtte/utána.)

Befőttek ideje

Ez is eljött: most már nem készítem, hanem fogyasztom őket - elég jó ütemben. Merthogy igen ízletesre sikerültek: eddig cseresznye, meggy, őszibarack, kopaszbarack, szilva és vegyes (körte + szilva + szőlő, fahéjrúddal) volt, ma este következik a vegyesből az a fajta, amelyikben az előbbieken túl bodzabogyó is van még. Átható gyümölcsízük van, merthogy nem is került más az üvegbe, csak érett, ízletes gyümölcs (ezzel a módszerrel tettem el mindegyiket, meg még paradicsomot is). Az egy évvel korábbi őszibarackokból is találtam még két üveggel, azoknak sincs semmi bajuk (pedig már akkor is hanyagoltam a tartósítót). A rumos változatok igen "ütősek", hiszen a jó zárás miatt nem tudott hova párologni belőlük az alkohol.

A mustok (fehér és piros) is finomak, és egy sem forrt meg. Örülök, hogy be mertem vállalni a hőkezelés nélküli eltevést, és inkább egy kis nátrium-benzoátot kevertem bele, meg persze jó helyen tároltam. Így most sem főzöm bele semmibe (mert akkor ugyanott lennék, mintha főzve raktam volna el), inkább megiszogatom natúr, üdítőként. Jövőre is készítek, ha sikerül megfelelő szőlőt szerezni hozzá.

A dzsemek is jól sikerültek, csak az nem akkora újság, mert a betöltéskor általában marad darab üveg, ami egyben kóstoló is. Meg azokat már korábban elkezdtem felbontogatni, mikor melyikhez volt kedvem, vagy kellett valamilyen étel kiegészítőjének (emiatt aztán általában több bontott üveg is sorakozik a hűtőmben).

Az ivóleveket is folyamatosan fogyasztom, szinte az adott gyümölcs szezonjának elmúltával kezdve. Ezekben sincs tartósító, tehát teljesen olyan, mintha friss kompótot turmixolnék össze. Kis mennyiséggel, külön azt úgyse csinálom, nagyban viszont elmegy. Paradicsomszószt is csak addig eszek házi léből, amíg meg nem jelennek a normális, napérlelte, ízletes paradicsomok a piacon. Akkor megint eljön a friss, nyers gyümölcs ideje.

Tündérkarikák

Úgy látszik, nekem a hideg idő hozza meg a karácsonyi hangulatot :) Persze valahol tudtam én azt, hogy nem normális dolog, hogy december elején még biciklivel voltam Szegeden a karácsonyi vásárban (pedig hosszú túrára hidegben nem megyek). Mindenesetre a napokban megint olyat sütöttem, ami simán elment volna karácsonyi aprósüteménynek, sőt, akár még a fára aggatva is. Kellemesen fűszeres, ropogós, és nagyon könnyű elkészíteni.

A recept eredetijét Sylvia blogjában olvastam, 'Fairings' néven. Én tudok angolul, ennek ellenére nem szívesen tűzdelem angol szavakkal az amúgy magyar nyelvű írásaimat. Így hát a recept reformosítása mellett azon is elgondolkodtam, hogy hogyan is nevezném ezt magyarul. Nem szó szerinti fordításra véve a dolgot beugrott, hogy az eredeti megnevezés akár a 'fairy' meg a 'rings' szó összetolása is lehetne, annak a magyarítása meg még illik is ide ;) No és persze akkor már egy ennek megfelelő formát választottam :)

Az átalakítás után nálam ez lett a tésztából:

• 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt (utólagos kiegészítés: fele zabpehelyliszttel sokkal jobb állagú lesz mind a nyers tészta, mind a kisült keksz, tehát inkább 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt és 10 dkg zabpehelyliszt legyen)
  
• 1 teáskanál sütőpor
• 1 teáskanál őrölt fahéj
• 1 teáskanál őrölt gyömbér
• 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
• 2 evőkanál lágy sötétbarna nádcukor (édesszájúaknak ízlés szerint több; a formázás miatt pedig fontos, hogy minél apróbb kristályok legyenek)
  
• 1 dl étolaj (úgy szemre)
  
• 2 evőkanál rum (kihagyható, csak akkor több víz kell)
  
• kb. 1 dl víz, hogy lágy, de éppen nem ragadós tészta legyen belőle
  

Kikent sütőlemezre nyomtam a keksznyomó segítségével. Nekem 180 fokon 12 perc alatt sült meg (amikor kezd barnulni a széle, akkor már jó; kihűlve valamivel sötétebb lesz az egész, tehát nem kell aggódni, ha még sületlennek néz ki). Kb. 60 darab lett ebből a tésztamennyiségből.

Nagyon mogyorós, nagyon finom

A mákos változat sikerére való tekintettel már akkor elhatároztam, hogy alkalomadtán a mogyorósat is kipróbálom. Szerencsére jó mogyorótermésből gazdálkodhatok, úgyhogy beszerzési probléma sem volt. Kicsit persze alakítottam a recepten: az olajos mag mellé nem tettem annyi zsiradékot (azt is ezúttal nem margarint, hanem étolajat használtam), inkább vízzel egészítettem ki a megfelelő állaghoz a tésztát. Így persze nem lett annyira omlós, de nem is kemény; inkább kellemesen ropogós - nekem épp jó. És áthatóan mogyoróillatú és -ízű!

Lágy, de éppen nem ragadós tésztát gyúrtam az alábbiakból:

• 25 dkg liszt (teljes kiőrlésű búzaliszt és zabpehelyliszt felesben)
• 10 dkg darált bokormogyoró (én a diódarálón szoktam áthajtani ezt is)
  
• 1 teáskanál sütőpor
• 1 evőkanál vanília kivonat
• 2 evőkanál méz
• 1 dl étolaj (úgy szemre)
  
• kb. 1 dl víz

Kikent sütőlemezre nyomtam a keksznyomó segítségével. Nekem 180 fokon 15 perc alatt sült meg (amikor láthatóan barnul a széle, akkor jó). Kb. 90 darab lett ebből a tésztamennyiségből.

Gondoltad volna?

Néhány érdekesség rólam és erről a blogról:

• Ruháim tanúsága szerint elég szépen fogytam a blog indítása óta. Pedig meg szoktam enni, amit készítettem! Sőt, legtöbbször egyedül teszem mindezt. (Észrevétlenül lement az a plusz, ami volt rajtam - nem is bánom.)
  

• 2007. november 5-e óta van számláló a blogomon, szerintem elképesztően nagy számot mutat ahhoz képest, hogy ez egy (majdnem teljesen, de mára már nagyon is) vegetáriánus blog, nagyon nem a közízlésnek megfelelő receptekkel, szemlélettel.

• A kajapénz legnagyobb részét a piacon költöm el: kb. 1500-2000 Forintból megvan a heti (idény jellegű) zöldség-gyümölcs adag, néha trükköznöm kell, hogy biciklivel haza tudjam hozni. Nyáron azért megyek többször a piacra, hogy befőzéshez is vásároljak alapanyagokat. Boltban sokkal ritkábban fordulok meg, és kizárólag célzottan, listával. A multiknál nemigen vásárolok, és nem is hiányzik.

• Ha semmit sem vennék egy darabig, akkor is hetekig (akár pár hónapig is) elélnék azon, ami van itthon. Ráadásul túlzottan egyhangú sem lenne a menü emiatt, legfeljebb a vége felé korlátozna egyes alapanyagok hiánya abban, hogy tényleg olyat készítsek, ami aktuálisan jólesne. Meg hát sóvárognék a friss, szezonális dolgokra. (Remélem, nem tart addig ez a kemény téli idő, hogy ki is próbáljam mindezt :)
  

• A látszat ellenére nem töltök túl sok időt a konyhában, mert gyorsan, de legalábbis kevés munkával elkészíthető ételeket készítek. Nem hátrány, ha mindeközben mosatlan se sok keletkezik.

• Egy elég kicsi, 1,5 m x 2,5 m-es konyhában követem el mindazt, ami felkerül ide a blogra. Itt van a tűzhely, a mosogató és egy kis polc, az asztal pedig már csak kívül fér el, de legalább így az ablak alatt van. Nyáron sok előkészítő munkát kint, a teraszon végzek inkább.

• Szinte mindenhová biciklivel megyek, így közel 1000 km-t tekerek egy évben. Ennek túlnyomó része célirányos út (zömmel vásárlás, ügyintézés).

• Főzés közben támadnak a legjobb ötleteim - és nem csak főzéssel kapcsolatban! Így aztán mindig van kéznél papír és ceruza (a hűtő elejére mágnesezve, illetve a tetején), hogy címszavakban lefirkanthassam őket, mielőtt elfelejteném.
  

Ünnepi kenyerek szerte a világból

Nemrég zárult a 15. BBD forduló, melynek házigazdája, Annarasa ünnepi kenyereket kért. A három részes összefoglaló itt, itt és itt olvasható. Jómagam a reform bejglim receptjét küldtem be, az angol nyelvű bejegyzésem itt olvasható (korábban pedig magyarul itt írtam róla).

A következő fordulóban sajttal kell kenyeret sütni. Most, hogy a füstölt parenyica visszaszivárgott a konyhámba, nem kizárt, hogy elkap az ihlet és alkotok valamit :)

Ki szeretne csicsókát a kertjébe?

Úgy látom, vissza-visszatérő dolog a megjegyzések között, hogy tetszenek a csicsókás receptjeim, csak épp alapanyag nincs hozzá. Ezért most játékot hirdetek. A nyerteseknek pedig a saját csicsóka-ültetvényemből küldök vetni való gumókat márciusban, amikor Bálint gazda szerint a legoptimálisabb ültetni ezt a növényt.

Ha részt akarsz venni a játékban, nincs más dolgod, mint hagyni itt egy megjegyzést ehhez a bejegyzéshez, és e-mailben megírni nekem (dulmina_kukac_citromail_pont_hu) a neved és a címed, ahová majd küldhetem a gumókat. Kisszámú jelentkezés esetén mindenki kap, sok esetén kénytelen leszek sorsolni (hiszen csak a készlet erejéig adományozhatok én is :)

Cserébe azt kérem, hogy ha sikeres lesz a telepítés és ősszel termőre fordul az ültetvényed, akkor írd meg a blogodba (ha még nincs, addigra legyen :), miket készítettél a csicsókából. Mert kipróbált és bevált receptekből sosem elég.

-------

Utólagos kiegészítés:
Beszámoló a megvalósításról (folyamatosan frissítem)

Sült alma helyett

Nyers. Kockázva. Édes és savanykás vegyesen. Magában, vagy esetleg mandarinnal vagy naranccsal. De csak semmi öntet! Számomra natúr az igazi. Minden nap megeszek egy-egy hasonló adagot:

A befőtt - igaz, nem alma - úgyis hőkezelt gyümölcs. Sok van, és finomak. De akkor ami van itthon friss gyümölcs, legalább azt nyersen eszegetem.

Nem volt ez mindig így. Pár éve nagy kedvencem volt ez a fajta sült alma. Meg ez is finom, bár mai ízlésemnek túl édes.

Mindez csak arról jutott eszembe, hogy a keresőkifejezések között az utóbbi időben nagyon megszaporodott a "sült alma". Szerintem azért érdemes megkóstolni nyersen is!

Aszaltparadicsomos-sajtos muffin

Tegnap rendezgettem egy kicsit a könyvjelzőimet. Nem is volt közöttük annyi kinézett recept, mint gondoltam. Főleg, miután a durván tojásosakat töröltem, mert nem valószínű, hogy különösebben kívánni fogom ezt a jövőben. A tejtermékek - különös tekintettel a füstölt parenyicára és egy kis joghurtra - viszont valamelyest visszatértek a konyhámba. A sajt kifejezetten jólesik a hosszú kihagyás után. Ebbe a muffinba is azt tettem, habár egy jó feta inkább illett volna hozzá (majd máskor - ilyen hidegben nem megyek vásárolni, ha nem muszáj). Ez a recept is a könyvjelzők között volt, nálam meg ez lett belőle:

Egy tálban összekevertem az alábbiakat:

• 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
• 10 dkg rozspehely (ez volt bontott, amúgy bármilyen gabonapehely mehet)
• 1/2 csomag sütőpor
• 3/4 teáskanál só
• 1 evőkanál rizsliszt
• 2 marék szárított paradicsom, összevágva (ez nekem ollóval ment legkönnyebben)
• 10 dkg reszelt sajt
• 1/2 dl olívaolaj
• 3 dl víz
  

Kiolajozott muffinformában tűpróbáig sütöttem, ez nálam 180 fokon 20 perc volt előmelegítés nélkül.

Evés közben jutott eszembe, hogy egy kis zöldfűszer (mondjuk rozmaring, oregánó, bazsalikom közül valamelyik) még dobott volna rajta...

Sajtos tészta

Nem, nem csak annyi, hogy a kifőtt tésztára rászórjuk a reszelt sajtot :)

Kolbászos-tejfölös alappal olvastam ezt valahol, valamikor régen. Ebből nekem csak a kolbász és a tejföl nem oké (kolbászt nem eszek, tejföl meg épp nincs itthon), amúgy az ötlet jó. Különösen, ha ilyen érdekes alakú tészta az alap. Kaptam jópár csomaggal. Alighanem akciós volt valahol, anyukám spájzolt, csak aztán nem igazán tudott mit kezdeni vele. Aztán most a maga részéről megoldotta a problémát :)

A másikat meg a napokban én: A szezámszószos tészta szószába ezúttal nem szezámmagot kevertem, hanem sót, őrölt paprikát és őrölt köménymagot (mennyiség megállapítása kóstolgatással). Ebbe forgattam bele a kifőzött tésztát, végül, immár a tányéron, füstölt parenyicát reszeltem a tetejére.

Egytálétel a borscs nyomán

Hiába van tél és hideg, nálam most sem megy a leves-műfaj. Biztos azért, mert azt alapvetően melegen szokták enni (ilyenkor főleg), és azt én annyira nem bírom. A teát is inkább jó langyosan, mint igazán melegen iszom. Azt viszont sokat, szóval a folyadékbevitel megvan.

Úgyhogy ez a szegény borscs is az egytálételesítés sorsára jutott, akárcsak a múltkor a bableves. Meg annyira megízlett a sült savanyú káposzta tegnap, hogy ehhez is azt használtam (citrom úgysem volt itthon a savanyításhoz). S mivel a finom, ízletes hozzávalók mind adottak voltak, a fűszerezéstől eltekintettem. Nem vált hátrányára, mert a cékla (saját termés: három darab volt összesen, azokból az egyik), a répa, a petrezselyem, a krumpli és a csicsóka, no meg a házi savanyú káposzta mind hozzátette a magáét, hogy egy ízletes fogás kerüljön az asztalomra.

Egyszerűen csak fogtam a mázas cseréptálat, és belerétegeztem az összevágott zöldségeket, morzsoltam rá egy kis szárított petrezselyemzöldet, majd beborítottam az egészet káposztával (ezt kimosni se kell, mert nem túl savanyú, nem túl fűszeres - erről személyesen gondoskodom). Rátettem a tál fedelét, és 200 fokon 1 órát sütöttem (ezúttal eléggé tele volt a tál, azért nem csak 45-50 percig, mint máskor). Hideg sütőben indítottam, hiszen a tálat szándékomban áll máskor is használni még :)

A végére kicsit megpirult a káposzta, és megpuhultak alatta a zöldségek. Gyönyörű lé lett az alján, de mivel a cékla volt legalul, nem lett egy álló piros minden. A lével persze ezt lehetett némileg orvosolni, illetve az összekeverés is hatékony színező, ha valaki erre vágyik.

Nekem most kicsit eltolódott az arány a zöldségek javára, de legközelebb úgy csinálnám, hogy kb. 1/4 rész cékla, 1/4 rész egyéb zöldség és 1/2 rész savanyú káposzta, vagy maximum 1/3-1/3 részben ez a három. Nekem a káposztából jövő só elég volt, de persze a tányérján sózhatja ki-ki ízlése szerint.

Téli rakott

Nem állítanám, hogy krumpli, bár az ötletadó recept az volt. Nálam meg ez lett belőle:

Krumpliból vékony, sima héjú szemeket válogattam, és a csicsókához hasonlóan jó alaposan megmostam őket. Szerintem héjasan megsütve más íze van, mint hámozva, és én most vágytam erre a héjas ízre. Fogtam a mázas cseréptálamat, és az aljára raktam a kb. fél centi vastag karikákra vágott krumplit. Aztán az egészet beborítottam házi savanyú káposztával (még december elején csináltam egy ötliteres üveggel). Ez csak kellemesen savanyú, így nem szükséges kimosni, kifacsarni, és hasonlók. Ami lé megy vele a villázáskor, az pont kell is. Aztán a krumplival megegyező módon előkészített csicsókaszeleteket raktam a tetejére. Végül megszórtam az egészet 10 dekányi füstölt parenyicával, amit lereszeltem a tökreszelőn. Ráraktam a tál fedelét, majd be a hideg sütőbe. 200 fokra kapcsoltam, és bő 50 percig sütöttem (ez a tálam kisebb, mint a pataki tál, azért elég kevesebb idő is, hogy átsüljön a tartalma - amúgy a krumplit érdemes vizsgálni: ha az jó, akkor van kész az egész). Nem jöttem még rá, hogy pontosan miért, de ebben a tálban lefedve is szépen rápirul a sajt a tetejére.

Szándékosan nem fűszereztem közben, mert úgy gondoltam, hogy a hozzávalók önmagukban is ízletesek, és ezt hagyom érvényesülni. A sósságot pedig a káposzta készítésekor felhasznált só és kisebb mértékben a ráreszelt sajt biztosítja. Jó is volt az elképzelés, ízletes egytálétel lett belőle. A káposzta engedett valamennyi levet, amiben szépen megpuhult a krumpli. A csicsókát pedig azért tettem inkább a tetejére, hogy ne lágy, krémes legyen, hanem kicsit keményebb. Az arány tetszőleges, nálam kb. a fele rész volt a káposzta, és negyed-negyed rész a krumpli, illetve csicsóka - ez szerintem jó is volt.