2009. január 18., vasárnap

Krumplis csicsókapüré gombával

Volt még itt pár szottyadni kezdő csicsóka a korábbi szedésből, amit se héjasan megenni, se nyersen meghámozni nem akarózott. Így aztán megfőztem (néhány krumpli társaságában), minek folyományaként könnyedén le lehetett húzni a héját. Pogácsába sok lett volna, így végül az alábbi egytálételben végezte:

Körülbelül egyforma mennyiségű (térfogatra) csicsókát és apró krumplit megmostam, majd annyi vizet engedtem rá, hogy ellepje, sóztam, és puhára főztem. A levét leöntve hűlni hagytam, majd langyosan lehúztam a héját, és késsel nagyjából összedaraboltam. Utána krumplinyomóval összetörtem. Kevés étolajat raktam hozzá, meg gombabefőttet (szeleteltet, természetesen a leve nélkül) bőségesen. Friss kakukkfűlevelekkel és némi sóval ízesítettem, és melegítéssel egybekötve jól elkevertem. Finom ebédem lett belőle.

Gomba helyett más zöldséggel is el bírom képzelni, akár úgy, hogy azt az összekeverés előtt enyhén megpárolom, akár úgy, hogy csak megfelelően összeaprítom, és nyersen kerül bele (nekem muszáj, hogy legyen benne valami rágható, különben "ettem is meg nem is" érzésem van). Több zsiradék (és olaj helyett mondjuk vaj vagy tejszín) hozzáadásával biztos még krémesebb lett volna, én ezt mostanában nem kívánom. A csicsóka elég karakteres ízű, ezért nem igényel erős fűszerezést, illetve erőteljes ízű kiegészítő hozzávalókat.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails