Csicsóka bundában

Külön nem sül szépen a csicsóka olajban, az 1/3 rész csicsóka + 2/3 rész krumpli hasábra vágva viszont nagyon kiváló ily módon. De csak izgatta a fantáziámat, hogy hogyan lehetne mégiscsak megsütni valahogy a csicsókát krumpli nélkül. Mondjuk bundában?

Ugyanúgy csináltam, mint a rántott pasztinákot: sárgaborsóliszt és teljes kiőrlésű liszt feles keverékéből készítettem vízzel egy sűrű palacsintatésztát, picit sóztam, majd abba mártogatva sütöttem ki a csicsókaszeleteket. A teljes kiőrlésű liszt ezúttal vegyesen volt búza meg rozs, mert egy kanálnyi hiányzóért nem akartam most felbontani egy egész kilót a búzából. Az alaposan megmosott, majd megszárított csicsókát kb. fél centi vastag szeletekre vágtam (frissen szedettből nem ment volna, ez néhány napos volt már). Előfőzés nélkül is megpuhult, mire a bundája készre sült a forró olajban. Az a jellegzetes csicsóka-íze is megvolt, a natúr bunda remekül hagyta érvényesülni.

Szakácskönyveim

Vannak. Számukat tekintve ugyan valószínűleg erősen alulról közelítem a gasztroblogger-átlagot, ha meg még azt is hozzáteszem, hogy többségük a bő 1 évvel ezelőtti költözés óta dobozok mélyén leledzik (mert igazán sajnálnám, ha lepné őket a por a polcon :), akkor ezzel elég jól jellemeztem hozzájuk fűződő viszonyomat.

Persze nem volt ez mindig így. Azért is van ennyi (nagyságrendileg úgy 20-30 darab). Vannak képesek, meg képek nélküliek; süteményesek felülreprezentálva, húsételesek meg alul. Kisebbek, nagyobbak, mindenesek, tematikusak, puhafedelűek, elegánsak... Egy részüket én magam vettem, igen gyakran olcsó könyves bazárban turkálva kincsekért, másokat kaptam. Vásárláskor nálam fő szempont, hogy belelapozva kapásból találjak legalább négy-öt olyan receptet, amit viszonylag kevés átalakítással szívesen kipróbálnék, és ennek gyakorlati esélyét is látom (tehát nem siklik meg a dolog mondjuk a hozzávalók beszerezhetőségén, eszközigényen, stb.). Ha ez nincs meg, akkor hiába minden, szívfájdalom nélkül visszateszem. Aztán ha nincs szerencsém, kapok ilyet ajándékba.

Régebben nyilván egyszerűbb volt használható szakirodalmat találnom, mert kevesebb dologban tértem el ennyire a közízléstől. Meg a netezős és gasztroblog-olvasós korszak előtt inkább szükségem volt arra, hogy nyomtatott formában szerezzek új recepteket. Az újságok nem vonzanak, életemben 1, azaz egy alkalommal vettem kifejezettem gasztroújságot, de "női újságokat" is csak a fodrásznál lapozgatok, évente 1, legfeljebb 2 alkalommal.

Az utóbbi időben egyébként a receptnézegetés sem kapcsol már ki úgy, mint akár csak egy éve, vagy azelőtt, amikor rászoktam, hogy a megszokott ételek mellett időnként újdonságokat is kipróbálok. Mostanában inkább csak ötletekért olvasgatok, meg a gasztroblogokban a receptek mellett szereplő egyéb gondolatokért. Aztán a konyhában visszaemlékezve elvész mindaz, amit úgyis átalakítanék, és a bevált módszereimmel meg a pillanatnyi megérzéseimmel ötvözve kerül valami egészen más az asztalomra. Kétszer ugyanúgy pedig szinte soha (már ha egyáltalán van ismétlés) - valamit mindig alakítok, vagy az aktuális körülmények, vagy az aktuális vágyaim miatt.

Korábban azért voltak az életemben meghatározó szakácskönyvek, amiket rengeteget forgattam, és viszonylag be is tartottam a bennük szereplő recepteket. Ezekről itt írtam. Nem kimondottan szakácskönyv, de hasznos olvasmány ez a könyv is a fűszernövényekről.

Köszönöm Cukroskatának a körkérdést, én most nem adnám tovább kifejezetten, de ha van önként jelentkező, kérem, ne fogja vissza magát!

Nyers lecsó

Volt még itthon pár illatos, szabadföldi paprika meg paradicsom. Gondoltam, vétek lenne megfőzni, fűszerezni őket, az illatuk alapján annyira finomak így natúr. Ezért csak kisebb falatnyi darabokra vágtam őket, egyenesen a tányérra:

Aztán meg melléültem, és nyugodtan elfalatoztam. Kézzel csipegetve.

A zöld húsú paprika még savanykás volt, a piros viszont meglepően édes. Az állaguk is más volt, de az adott szemen belül is voltak picit eltérő ízű darabok. Jólesett elropogtatni őket egy-egy puha paradicsomszeletet is közbeiktatva időnként.

Meggyes-mákos csemege

Ami épp akadt itthon, abból alkottam tegnap este ezeket a golyókat:

1/4 bögre langyos vizet összekevertem 2 evőkanálnyi őrölt lenmaggal, és állni hagytam. Ledaráltam 4-5 dekányi mákot, és késsel apróra vágtam egy félmaréknyi aszalt meggyet. Az egészet összekevertem, így egy jól formázható masszát kaptam (szükség esetén víz, illetve darált mák hozzáadásával lehet igazítani az állagán). Kis golyókat formáztam belőle, majd pattogatott amarantmagba hempergettem őket. Nekem most 16 darab lett. Egy részét azonnal elcsemegéztem, néhányat azonban megmentettem a mai fotóhoz.

Gyors, egyszerű, ízletes. És állítólag még egészséges is :)

Krumpli-zeller főzelék

Ezúttal felkockázott krumpliból és zellerből készítettem a szokásos módon főzeléket:

1 közepes zeller és 5-6 kis krumpli került az egyszemélyes adagba (a tányéron "mértem ki"). A zöldségeket hosszában négybe, majd 3-4 mm vastag szeletekre vágtam, hogy viszonylag hamar megpuhuljanak. Ezúttal lefedés nélkül sütögettem őket az elején, ritkán megkeverve, hogy helyenként meg tudjon egy kicsit pirulni. Amikor a krumpli már nem volt recsegős, akkor tettem hozzá a kaprot (ezúttal a fagyasztóból), meg a zabpehelyliszt + víz kombinációt a kötőanyagnak. A végén kevés sóval ízesítettem még.

Az összeállítás nem saját találmány, tulajdonképpen ennek a levesnek a tejmentes főzelékesítéséről van szó.

Közben olyan ötletem is támadt, hogy a zöldségeket kicsit tovább pirítva, és kapor helyett mondjuk majorannával fűszerezve remek kis egytálétel (nem vegáknak köret) is lehetett volna belőle. No nem baj, majd legközelebb...

De mitől lesz karácsonyi?

Recepteket válogatva a Vegán Karácsony című közös blogunkba, no meg az akarva-akaratlanul mindenütt olvasható ünnepi tippeket látva fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy tulajdonképpen mi alapján mondjuk rá egy-egy ételre, hogy karácsonyi?

Talán a hozzávalók és a fűszerezés teszi? Mák, dió, aszalt gyümölcs, fahéj, szegfűszeg, gyömbér? Narancs, citrom? Méz? Dehát ezekből sokszor készítek olyat is, ami nem karácsonyi! Bár az is igaz, hogy a téli időszakban jobban mennek az ilyesmik. De tulajdonképpen ebben a néhány hónapban szinte végig olyasmiket készítek, ami akár karácsonykor is az asztalra kerülhetne.

Vagy az az (én mércémmel) irgalmatlan sok cukor és csoki? Bevallom, én sokszor már attól rosszul vagyok, hogy leírva olvasom, és inkább el se képzelem, milyen lenne, ha meg is kéne ennem. Persze tudom, hogy édesség-témában nagyon messze vagyok a közízléstől, szóval ezt senki se vegye a lelkére. Próbálom én is lazán venni, hogy nem vagyok normális :)

Vagy a különlegesség, az egzotikum? Legyen valami rendkívüli, mert az ünnep ürügyén megengedhetjük magunknak? Érdekes megközelítés. Aztán eszembe jut, hogy néha mekkora csalódás volt a mangó, az avokádó, stb., ha épp nem érettet sikerült kifogni. Azóta persze képeztem magam, hogy nagyjából el tudjam dönteni a boltban, az épp jó-e, másrészt meg megtanultam értékelni az olyan kis "pórias" dolgokat, mint a piaci alma (ami garantáltan jó, mert akitől veszem, rossz áruval nem áll ki a piacra).

Vagy a hosszadalmas, munkaigényes elkészítés? Főzzük/süssük órákon át, aprólékos lépésekkel tarkítva? Legyen sok fogás, és akár dolgozzunk előre néhány napot a konyhában? Azért sem vonz, mert jó eséllyel én lennék az, aki mindezt végigcsinálja, de azért sem, mert akarok én egy fáradt valakivel ünnepelni, aki végigcsinálta? Valahogy egyik oldalról sem vonz az ájultan lerogyunk a karácsonyfa mellé című történet.

S mi végre a mennyiség? Miért kellene a mértéktelen, vagy legalábbis a megszokottól több evésről szólnia az ünnepeknek? Ráadásul ugye igencsak tömény fogásokból? Aztán januárban meg jön a fogyókúra-pánik, mert hát ugye az ünnepi lakomák nyoma... Ha nem most tartok olvasási szünetet a töméntelen sok édesség miatt, akkor januárban a hős önsanyargatók sirámai miatt fogok. Nem is tudom, milyen jelzővel illessem, milyen ez kívülről. Érdekes, maradjunk annyiban.

Vagy egyszerűen csak valamikor megtanultuk, hogy ha karácsony, akkor: bejgli, töltött káposzta / halászlé / kacsasült / pulyka, szaloncukor, miegymás? Aztán az új családtagokkal esetleg ütközik mindez, meg néha az egyéni ízlésekkel is. Vagy épp mert az egyik a megszokottat, a másik az újat részesíti előnyben. S mert mindenkinek más elképzelései vannak az ideális karácsonyról.

Kelkáposztás tészta

Ez egy olyan étel, amit elfogyasztani sokkal több idő, mint elkészíteni :)

Merthogy a kifőtt tészta mellé nyersen került az összevágott kelkáposzta, meg egy kis paradicsompaprika. Ezúttal csak fél adag durumbúzás tésztát főztem al dente állagúra, és lecsepegtetés után összekevertem egy kis olajjal.

Ha így haladok, egyszer majd azon veszem észre magam, hogy tészta nélkül eszegetem ezeket a nyers zöldeket :) De nyúllá azért talán akkor sem változom :)))

Mustáros csicsóka

Amennyire ez ízlett, igazán megérdemelne valami flancosabb nevet, de végülis nem az a lényeg :)

Valami furcsa okból mustáros-ehetnékem volt. Aztán kitaláltam, hogy a szóba jöhető (itthon fellelhető) zöldségek közül csicsókával szeretném mindezt. Így hát fogtam az ásót, leballagtam a kert aljába szedni egy kis csicsókát; amit aztán alaposan megmostam, és kiválogattam a vágott darabokat. Azokból lett az ebéd, a többit kitettem a teraszra száradni. A gyors fogyasztásra szánt darabokat héjastul felkockáztam falatnyi darabokra. Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd ráöntöttem a tányérnyi csicsókát (1 adag - gyakran mérem ki úgy, hogy nyersen arra a tányérra rakom a zöldséget, amiről majd enni fogom). Időnként megkeverve pirítgattam. Aztán mikor puhulni kezdett, hozzátettem egy jó teáskanálnyi magos dijoni mustárt, meg közben beugrott, hogy egy kis fehérbor nem rontaná el. Nosza, öntöttem bele egy kicsit. Aztán időnként megkeverve addig sütögettem tovább, míg elpárolgott a leve, és a mustár finoman rásült a csicsókára. Ekkorra az állaga is megfelelő volt: épp roppanós, ahogy szeretem. A tűzről levéve friss majoránna-leveleket tépkedtem még rá, és összekevertem. Finom illata volt, de aztán - biztos, ami biztos - kóstolás alapján döntöttem el, hogy érdemes-e lefényképezni, mielőtt megenném.

(Megjegyzés: Az ilyesmik akkor sülnek szépen, ha nincsenek túl vastagon az edényben, ezért nagyobb mennyiséget inkább több kisebb adagban készítenék. Gyorsan megsül, tehát nem nagy fáradság, viszont a kész étel sokkal jobb lesz így.)

Lencsefőzelék szejtánpörkölttel

A minap készített szejtán egy részéből pörkölt lett: kevés olajat forrósítottam (a hagymás alap nálam továbbra sem nyerő), átpirítottam rajta a felkockázott szejtánt, majd felöntöttem egy kis vízzel. Őrölt pirospaprikával és egy kevés őrölt köménymaggal fűszereztem, és egy kicsit összefőztem.

A lencsefőzelékről itt írtam már, most tényleg megálltam a főzelék állapotnál.

Viszonylag gyors, de finom és kiadós vacsora lett belőle, meg a mai ebédre sem volt így gondom.

Gyümölcsös tészta

Az utóbbi időben nagyon bejönnek nekem ezek a különféle kifőtt tészta + valamilyen nyers feltét kombinációk. Ezúttal nem zöldségekkel, hanem gyümölcsökkel készítettem ilyet:

Ahogy a képen is látszik: a durumbúzás szélesmetéltre natúr felkockázott körte, leszemezett szőlő, egy kis összeaprított Camembert sajt és durvára vágott dió került. Ennyi.

Mogyorós csillag

Tegnap bukkantam erre a receptre, és nagyon megörültem, hogy se tej, se tojás nincs benne, amit én inkább mellőznék, csak a liszteket kell lecserélnem. Mivel volt is itthon megtört mogyoróm (a birsalmasajthoz törtem a szüleimtől kapott szállítmányból, csak aztán nem kellett mind), ma ki is próbáltam. Fél adagot akartam csak, meg közben egyéb ötleteim is támadtak, így szokás szerint egész más lett a vége.

Előszöris választottam egy megfelelő tálat a tészta összeállításához, és megolvasztottam benne 12 dkg margarint (egy mosatlan valamivel kevesebb). Közben a lisztes kancsómba kimértem a por alakú összetevőket: 10 dkg teljes kiőrlésű liszt (praktikusan 5 evőkanál), 2 evőkanál teljes kiőrlésű rozsliszt, 2 evőkanál étkezési keményítő, 20 szem mogyoró lereszelve (ennyiért inkább nem vettem elő a darálót, amúgy a diódarálóval szoktam ezt is), 1 teáskanál sütőpor (jónak láttam hozzátenni). Az 5 dkg cukor helyett egy kis mézet csurgattam bele. Nem igazán akart összeállni, úgyhogy bő 1/2 dl vizet is tettem még hozzá (gondolom, a teljes kiőrlésű lisztek miatt jártam így).

Így meg lágy lett (kissé ragadt), de nem akartam lisztezni, inkább kitaláltam, hogy keksznyomóval fogom formázni. Be is jött a dolog, simán ment azzal a kinyomóformával, amivel a keményebb tészták nem, mert jobban ragaszkodnak a kinyomóhoz, mint a tepsihez. Kikent tepsire nyomtam őket, és egyáltalán nem zavart, hogy némelyiknek csúnya lett a közepe, mert a végén egy-egy egész szem mogyorót tettem mindegyikre. Egy részét kinyomtam így, aztán gondoltam egyet, és a többihez egy teáskanál kakaót is kevertem még.

180 fokon kb. 15 percig sütöttem légkeverésen (így egyszerre megsült mind a két tepsivel), és nem volt még teljesen meleg a sütő, mikor beraktam.

A mogyoró megpirult a tetején, és a tészta is finom lett. 62 darabnak számoltam, pedig csak kísérleti fél adag volt. Ezek után nem vágyom kipróbálni, hogy víz nélkül, a kemény tészta milyen. Lehetett volna még vanília kivonattal vagy rummal bolondítani, és dióval is el bírom képzelni. Na, majd legközelebb. Akár karácsonyra is :)

Mustáros szejtánszeletek

Szeretem az ilyen egy edényben, egyszerre elkészíthető ételeket. Az alapötletet egy valamikori húsos étel adta, a rárakott körítés meg az "ami van itthon" jegyében került rá. Igen ízletes fogás kerekedett belőle!

A tepsit vékonyan kiolajoztam, majd kiparkettáztam az alját vékony szejtánszeletekkel (így készítettem házilag). Megkentem őket magos dijoni mustárral. Rácsíkoztam a paprikaeltevésből kimaradt kissé hibás paradicsompaprikák ehető részeit, aztán meg csicsókahasábokkal borítottam be a tetejét. 200 fokon 25 percig sütöttem, előmelegítés nélkül. Ekkor a csicsóka még nem volt teljesen puha, hanem épp roppanós, ahogy szeretem. Megcsorgattam kevés olajjal, paradicsomcikkeket és friss kakukkfűleveleket szórtam rá, majd visszatettem pár percre az elzárt sütőbe. Így a paradicsom meglangyosodott a tetején, és remek illata lett az egésznek a zöldfűszerrel.

Rántott pasztinák

Van a kertemben, de azért a minap a piacon is vettem egy adag pasztinákot. Piac utója volt már, vettem a nénitől mást is, és olyan aranyosan ajánlgatta, hogy nem volt szívem otthagyni. Különben igen szép példányok voltak, és nem is adta drágán. Megérte, na. (A saját ültetvényemet meg majd felszedem akkor, ha a hidegben nem lesz kedvem piacra menni.) És még elkészítési ötletet is kaptam hozzá: azt mondta a néni, hogy rántva igen finom!

Ő persze hagyományosan gondolta. Ezzel a móddal számomra csak az a baj, hogy elkészíteni se szeretem, meg igazából enni se. Meg végre elfogyott itthon a tojás, és a dolgok jelen állása mellett ezen az állapoton egyelőre nem is kívánok változtatni.

Na, de maga az ötlet attól még lehet jó! Megvalósítottam hát a magam módján: sárgaborsóliszt és teljes kiőrlésű búzaliszt fele-fele arányú keverékéből vízzel sűrű palacsintatészta állagú masszát kutyultam. Kevés sóval ízesítettem. Ebbe mártogattam meg a kb. fél centi vastag karikákra vágott pasztinákot, és forró olajban kisütöttem. A végén a maradék masszából üres plecsniket sütöttem még. (A tányéron látható mennyiséghez egy fél bögre lisztkeverékből készült masszát és egy nagy pasztinákot használtam.)

A pasztinák előfőzés nélkül is remekül átsült a bundában, és igen ízletes lett. Épp jó volt a natúr bundázómasszában. Ráadásul ilyenformán könnyen, gyorsan megvolt.

Igaza van a néninek, tényleg finom a rántott pasztinák!

Kelkáposzta-főzelék

Tudom, hogy írtam már változatokat a témára, de ezt a végletekig leegyszerűsített, vegán változatot kár lenne kihagyni, annyira ízletes volt.

Az apropót az adta, hogy hegyekben állt a gyönyörű, friss kelkáposzta a piacon a hétvégén, és aki a legkedvesebben ajánlgatta, azzal üzletet kötöttem egy szép, mosolygós példányra. Krumpli meg volt itthon. Meg köménymag és zabpehelyliszt is. Víz meg folyik a csapból. Más meg nem is kell hozzá.

Először a krumplit készítettem elő: meghámoztam, majd nem túl nagy darabokra vágtam, és egy nagy fazék aljára szórtam. Aztán jött a káposzta: a külső leveleit leszedtem, megmostam, eltávolítottam a vastag levéleret középről, és egymásra rakva kis négyzetekre vágtam. Ezzel majdnem tele raktam a fazekat. A káposzta főzés közben nagyon összeesik - amúgy arány ízlés szerint. Olyan tömör volt a káposzta, hogy nem kellett mind, a közepe megmaradt salátának. Kevés vizet öntöttem alá, egész köménymagot szórtam rá, és lefedve párolni kezdtem. A vizet időnként pótoltam, és az aljáról felhalászott krumplit vizsgálva állapítottam meg, hogy kell-e még főzni. Amikor már a krumpli majdnem puha volt, összekevertem az egészet (hamarabb nem érdemes, mert akkor szétfő a káposzta az alján, miközben fent még recsegős a krumpli), öntöttem rá még egy kis vizet, majd megszórtam kevés zabpehelyliszttel, és jól elkevertem. Ezt addig ismételtem, míg úgy nem éreztem, hogy már elegendő kötőanyaga van (én viszonylag kevéssel szeretem, de azért vonja be a krumplit meg a káposztát vékonyan). A végén sóval ízesítettem még. Fagyasztott lencsefasírtot pirítottam hozzá feltétnek.

100 % paradicsompaprika

Többféle paprikakrémmel/lekvárral kísérleteztem már az évek folyamán, amikor az első fagyok előtt leszedett paprikát szinte fillérekért árulják a piacon, és örülnek, ha elviszi valaki. Nem mondom, hogy nem ízlettek, de egyiket sem éreztem annyira átütően jónak, hogy azt mondjam rá: igen, ez megéri a fáradságot és az esetleg nem is annyira olcsó alapanyagot (az igazán ennek való, vastag húsú paprika, de különösen a paradicsompaprika az én lélektani határom fölött szokott lenni). Mert munka van ezzel bőven, mikor azt mondja, hogy süsd meg a paprikát, csumázd ki, hámozd meg, turmixold össze, aztán meg pár órát főzzed állandóan kevergetve. Az utóbbi időben amúgy is mindent egyszerűsítettem, és egy csomó dologról beláttam, hogy különben felesleges tiszteletkör. Így a hétvégén vett paradicsompaprikát (aprók voltak, de pirosak - legtöbbször sajnos csak zöld van ilyen utószezoni alkalmi vételben) minden sallangtól mentesen készítettem el a saját fejem után menve:

A paprikákat megmostam, felvágtam, eltávolítottam a csutkájukat, majd a legnagyobb fazekamba kockáztam őket. Majdnem teli lett, de egyszerre tettem fel, mert tudtam, hogy úgyis alaposan összeesik majd. Öntöttem alá egy nagyon pici vizet, hogy amíg a paprika saját levet enged, addig se süljön oda. Időnként megkeverve addig főztem, míg a saját leve majdnem ellepte, és a darabok megfőttek benne. Előkészített üvegekbe kanalaztam, celofánnal bélelt fedővel lezártam, majd pár perc fejreállítás után szárazdunsztba raktam kihűlni.

Kifejezetten tetszik, hogy darabos maradt, de azért a leve sem túl vékony. Szándékosan nem fűszereztem semmivel, mert így a felhasználáskor majd szabadon dönthetek erről, nem kell a meglévő ízesítéshez alkalmazkodni. Különben meg, mivel az alapanyagul szolgáló paprika igen ízletes volt, így magában is finom csemege.

4 kg volt a paprika, de tettem belőle félre friss fogyasztásra is néhányat. Ebből lett bő 2,5 liter készáru. Kicsi (dzsemes) üvegekbe raktam. Nagymama lekváros üvegre számolva a befektetés kb. 75 Ft, és közepesen sok munka.

----------

Utólagos kiegészítés:
Ezekhez az ételekhez használtam fel:

• Gombás-paprikás rizs
• Paprikás krumpli vegásan
• Karalábésaláta
• Krumplis-gombás egytál
  

Vanília

A reformosítás jegyében már jó régen száműztem a konyhámból a vaníliás cukrot meg a vanília aromát. Mivel azonban minden egyes vaníliát igénylő ételbe vaníliarúd belsejét kapargatni igen drága mulatság lenne (sokat sütök ám!), ezért egy kicsit gazdaságosabb házi megoldás után néztem. Még éppen van idő elkészíteni a nulláról is a karácsonyi sütéshez, hiszen legalább 2-3 hétig állnia kell:

Az egyik a házi vanília kivonat. Minél jobb minőségű vodkát próbálok szerezni hozzá, meg pár ugyancsak minőségi vaníliarudat. Csak annyi a teendő, hogy a vaníliarudat felhasítom, és így belerakom a vodkába. 2 dl-es vodkás üvegbe 2 db-ot szoktam tenni. Ezután visszacsavarom a kupakját, és hűvös, sötét helyen állni hagyom, időnként megforgatom. A vanília szép barnára színezi az alkoholt, és kioldódik az aromája. 1 csomag vaníliás cukor helyett inkább ebből teszek 1 teáskanálnyit a süteményekbe. Amikor elfogyott, a régi vaníliarudakat nem dobom ki, hanem teszek melléjük 1 újat, és utántöltöm a vodkát. (Valójában két ilyen üvegem van, tehát ilyenkor előveszem a másikat, ezt meg elteszem érni – minél tovább áll, annál jobb ugyanis).

A másik a vaníliás cukor szelídített változata: kristály-vanillin helyett ebben is igazi vaníliarúd adja az aromát, répacukor helyett pedig gyümölcscukor az alapja. Ez kellően semleges ízű, és kis mennyiségben használva nem is lesz tőle túl édes a sütemény (mert amúgy a gyümölcscukor édesebb a répacukornál). Barnacukorral is készíthető, de annak alapból van egy jellegzetes aromája. Mindössze annyi a teendő, hogy a felhasított vaníliarudat körbeöntöm cukorral (3-4 dl-es üvegbe 1 vaníliarudat szoktam tenni), lezárom, és állni hagyom (ez is minél tovább, annál jobb). Amikor lefogyott a cukor, ki szoktam kaparni a vaníliarúd belsejét a ráragadt cukorral együtt (frissen elég nedves, összecsomósodna tőle a cukor), és ezt hozzákeverem a következő adaghoz, meg persze kap egy új vaníliarudat is.

Mindkettő lehet akár ajándék is egy szép alakú üvegben. Mindenképpen mellékelném hozzá a leírást is, így ha bevált, akkor a megajándékozott utántöltheti magának. További figyelmességként az ízlésének megfelelő receptet is választanék hozzá, amit ha elkészít, rögtön ki is próbálhatja a kapott hozzávalót.

(Ezt a bejegyzést a Vegán karácsony című blogba írtam, de mivel itt még nem írtam külön az általam használt házi vanília kivonatról és vaníliás cukorról, itt is helye van.)

Blogajánló: Vegán karácsony

A karácsonyi készülődésből a megvalósítás még nem, de az ötletgyűjtés már mindenképpen nagyon aktuális. Így hát nem gondolkodtam sokat, hogy elfogadjam-e a felkérést, hogy egy vegán karácsonyi blog társszerzője legyek (Kata, Siccike és Vera mellett). Egyelőre még a korábbi alkotásaimból válogatok ide megfelelőeket, meg természetesen majd a témába vágó újdonságokat is megírom. Ide vegán, tehát tej-, tejtermék- és tojásmentes receptek kerülnek, reformos változatban, azaz fehér liszt és finomított cukor nélkül. A blog itt olvasható:

Vegán karácsony

Természetesen a Tündérkonyhában is lesznek újdonságok, de majd csak decemberben, amikor aktuális lesz a megvalósítás. Ide nem szigorúan vegán recepteket is (nekem nem a tej, nem a tojás hiányzik, hanem a méz!) és dekorációs ötleteket is tervezek. Addig meg itt vannak a korábbi írásaim a témában:

Karácsony címkés bejegyzéseim

Jó böngészést, sikeres gyűjtögetést!

Mi van a kert aljában?

Természetesen a csicsóka-ültetvényem. Ma ilyen bányász-szerencsém volt:

A legnagyobbon magam is meglepődtem, a többi átlagosnak mondható. (Viszonyításképp: 10*10 cm-es járólap van alatta.)

Persze nem volt semmi kitúrni mindezt a tarackosban:

Konditerembe se kell járnom, és megvan a testedzés :) Most, hogy a szárak már igencsak elszáradóban vannak, "átlagban" kezdtem szedni. Vagy legalábbis törekedni rá. Merthogy a tőnél van egy adag, meg körülötte még elég nagy területen szétszórva (ezt ugyan korábban már ritkítottam, amikor a töveket még nem akartam bántani). Próbáltam követni a gyökereket, és úgy szedni ezt a szórványt, de biztos maradt ott is. Tavasszal majd kiderül, hogy mennyire voltam alapos :) Különben nem baj, ha nem nagyon, mert így a vetés el van intézve (csak azért túl sűrűn se célszerű lennie).

A még álló példányok egy része a ködben:

Hamarosan levágom a szárakat, csak a hely jelzésére hagyok meg 30-40 centit. A többi jó lesz betakarni például a fügefákat.

Télire hagytam azt a részt, ahol egy kicsit lazább a talaj, tehát könnyebben szedhető a gumó. Ennyi könnyebbségem hadd legyen a hidegben. Mert ezt folyamatosan célszerű szedni, mivel elég rosszul tárolható. Én még szerencsésnek mondhatom magam a sufnival, ahol egyenletes a hőmérséklet és nem túl száraz a levegő, de bizony egy hét után már érzem, hogy fonnyadt a tárolt csicsóka (idebenn egy nap is elég neki ugyanehhez).

Kerti szezonzáró

Immár kinyílva (igen, ugyanaz, amelyiket itt már bemutattam :)

Ezek közül sajnos csak az egyik érett be igazán - pedig mindkettőt le kell szüretelnem hamarosan:

Paprikás-paradicsomos spagetti

Egy újabb főtt + nyers kombináció, abból, ami épp akadt itthon:

Kifőztem egy negyed csomag durumbúzás spagettit al dente állagúra. Közben kicsumáztam és felkockáztam 3 kis paradicsompaprikát meg felcikkeztem 3 paradicsomot (mindkettő kiskerti volt még - talán nem a legszebbek, de igazán ízletesek). Nagyot nőtt az oregánóm az utóbbi időben, úgyhogy azt téptem meg a fűszerezéshez.

Tányérra raktam a leszűrt spagettit, rá a paprikát, paradicsomot, oregánóleveleket (jól be is takarták a tésztát, de épp így szeretem). Rákockáztam egy kis darabka feta sajtot, végül megcsorgattam az egészet extra szűz olívaolajjal.

Az édeskés paprika és a sós sajt igazán kellemes kontrasztot adott. Nagyon élveztem ropogtatni a paprikák vastag húsát. Így lett ízletes és kiadós estebédem, amit elfogyasztani több idő volt, mint elkészíteni :) (Ezeket a nyerseket nem lehet ám csak úgy hipp-hopp befalni!)

Őszi színek

Fűszeres hajdinakrém nyers körítéssel

Az utóbbi időben egyre többször követek el olyat, hogy amit lehet, nyersen, mindenféle hőkezelés nélkül teszek a tányérra. Legtöbbször ez valami főtt + nyers kombinációt eredményez. Ez a mai ebéd is majdnem ilyen lett, de aztán végül maradt teljesen nyers. Nem állítom, hogy ezután nyersevő leszek, de ez határozottan jólesett.

Tegnap bukkantam erre a receptre, s mivel a múltkori hajdinás kaland közepette kóstoltam már áztatott, nyers hajdinát, egyből megmozgatta a fantáziámat. Ennyiért persze kár összepiszkolni a darálót, úgyhogy inkább szárazon daráltam le a hajdinát a kézimalommal, ezúttal tényleg durvára (fél szemek simán maradtak benne, teljesen épek viszont azért nem). Utána vízbe áztattam - emlékeztem rá, hogy sokat felvesz, úgyhogy mikor beszívta, akkor pótoltam (nagyon folyósra viszont nem akartam csinálni).

Fél nap áztatás után befűszereztem: kevés étolaj, pirospaprika, őrölt köménymag, frissen darált bors (a fokhagyma nálam felejtő). Kolbász-ízhez nem sok köze lett, meg amúgy is elég bizarrnak tartottam. Még úgy is, hogy elég sokára bontakozott ki az íze a számban (magyarul nem célszerű nyelni, mint kacsa a nokedlit).

Ezután úgy döntöttem, hogy inkább fasírtnak fogom megsütni. Tettem hát hozzá egy kis sót meg egy kis zabpehelylisztet + némi vizet (hogy egyben maradjon), forrósítottam neki a serpenyőt, aztán kis plecsniket raktam. De azért kíváncsiságból megkóstoltam nyersen is. Érdekes módon most már kezdett ízleni (talán a só miatt, vagy mert a zabpehelyliszttől krémesebb lett, vagy nem tudom), úgyhogy az első néhány fasírt kisülése után összevetettem a nyers meg a sült változatot. Eddigre a nyersben sem volt már feltűnő a zabpehelyliszt íze.

Nem voltam elájulva a sülttől, úgyhogy a nyers mellett döntöttem (valójában teljesen ugyanaz az íz; mivel nem sütöttem meg nagyon, az állag is hasonló, csak a hőfok más). Méltó körítésnek akkor már az itthon fellelhető friss zöldségekből daraboltam: felkarikáztam egy kis tököt (úgy arasznyi ha volt) meg felcikkeztem néhány szem paradicsomot, aztán az egészet elrendeztem egy tányéron. A tökszeletek megkenése nem vonzott igazán (mondjuk már gyerekkoromban sem igazán ettem meg a megkent kenyeret - az üres kenyeret és külön a kencét inkább volt esély), úgyhogy egy kis tálkába raktam inkább a krémet.

Lehet, hogy merész, de finom!

Sütőtökös-mákos pitetorta (vegán)

Tegnap a csíkos krumpli meg csicsóka mellett egy kisebb tököt is megsütöttem. Külön egyik se volt annyi, hogy szívesen égettem volna miatta a sütőt (még ha most már jól is jön egy kis mellékes konyhafűtés), így viszont szépen megsültek együtt. A tököt ezúttal csak puhulásig sütöttem, azt már nem vártam meg, hogy a teteje is megpiruljon.

Ehhez a pitéhez az alapötletet Ottis adta ezzel a recepttel. Persze én rögtön valami vegán, cukormentes alakításon kezdtem törni a fejem... Aztán nemrégiben készítettem ezt az almás pitét (itt meg Siccike volt az ötletadó), aminek igen egyszerű, könnyen kezelhető tésztája volt. Gondoltam, jó lesz az ehhez is. Közben ugyanennek a receptnek a nyomán beugrott, hogy ugyan miért sütném a darált mákkal együtt, jó lesz az úgy is, hogy csak a tököt sütöm meg, aztán hidegen összekeverem a tölteléket, ráteszem, és kész.

Így hát amíg sült a tök, összeállítottam a tésztát. Egy nagy tálba szitáltam 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztet meg 10 dkg zabpehelylisztet, hozzáadtam 1/2 kiskanál sót, 1 evőkanálnyi olajat, majd 1,5 dl vízzel lágy tésztát készítettem belőle. Szándékosan használtam most több vizet, hogy egy kicsit puhább legyen a tészta (úgy is lett, jó volt az elképzelés). Kikent piteformába igazítottam kézzel, és a szélén peremet csináltam neki. Végül villával megszurkáltam, hogy ne púposodjon fel sütés közben (bejött a dolog). A tök után 20 perc alatt ez is megsült a forró sütőben (azért visszavettem neki 180 fokra, és 15 percnél elzártam, csak még ajtónyitogatás nélkül bent hagytam).

Ledaráltam 20 dekányi mákot (érdemes frissen darálni, mert ledarálva gyorsan avasodik). Megvártam, míg langyosra hűlt a sült tök, utána egy szeletnek (egy fél töknek, de nem volt nagy) kikanalaztam a belsejét egy nagy tálba, és villával összetörtem. Hozzákevertem a mákot. Kóstolás után úgy döntöttem, hogy egy kis méz meg egy kis fahéj nem rontaná el. (A szükséges méz mennyisége a sütőtök édességétől és persze egyéni ízléstől függ.) A végére egy kellően sűrű, de azért kenhető masszát kell kapni (további tök, illetve darált mák hozzáadásával igazítható az állag; nálam most 20 dekányi mák és 30 dekányi sült tök + 1 evőkanálnyi méz került bele).

Közben észrevettem, hogy a tök összetörése után a keverést is a villával csináltam (avagy legyen minél kevesebb a mosatlan :), így a töltéshez se vettem elő már mást. A kihűlt tésztán eloszlattam a tölteléket, és közben rájöttem, hogy a villával a díszítés is könnyedén megoldható: előbb koncentrikus köröket húztam rá, majd sugárirányban nyolc (nyolcszor négy) csíkot (jó támpont a szeleteléshez). Aztán úgy szeleteltem, hogy egy-egy darabon mindkét irányú csíkozásból legyen.

Rögtön föl is vágtam, és megettem két kis szeletet. Még mindig ugyanazzal a villával :)

Most csak a kép kedvéért dobtam mellé azt a néhány csipkebogyót (hogy ne legyen annyira szürke), de egyébként jobban belegondolva, sült tök helyett hecsedli lekvárral is el bírom képzelni a tölteléket. Ezt is hidegen keverném össze a darált mákkal, és utólag tenném a megsült tésztára. Ezt a masszát alighanem még ízesíteni sem kellene különösebben.

Vegán leszek?

Tejet már jó régóta nem ittam (igazából simán a tejet sose szerettem), és tejtermékeket is egyre kevesebbet fogyasztottam az utóbbi hónapokban. De gondoltam, biztos a meleg miatt nem kívánom a joghurtot, kefírt és társait. Egy-két dobozzal azért mindig volt itthon, hogy ha kell valamilyen tésztába, akkor legyen. A múltkor már nagyon kényszerből fogyott el, azóta nem vettem (pedig már igazán nincs meleg). Továbbra is inkább a sajtok mentek (nevezetesen füstölt parenyica, egy kis feta, meg alkalomadtán egy Camembert), bár ezekből is jóval kevesebb, mint korábban. Akkor is valamilyen étel részeként, nem "csak úgy", magában, vagy legfeljebb valami nyers zöldséggel. S olyan is előfordult, hogy amit máskor sajttal készítettem, azt most időnként sajt nélkül (mikor nem akartam amiatt felbontani egyet, hogy utána muszáj legyen rövid időn belül a maradékával is kezdeni valamit). Most is van itthon pár darab sajt, azt azért majd apránként elfogyasztom még idejében. S talán egyszer-egyszer veszek is még. Az egyéb tejes dolgokból viszont biztosan szünet lesz egy időre.

Nem is olyan régen még semmi bajom nem volt a tojással. Igaz, sok süteményből kiiktattam már, de se a főtt tojás, se a tükörtojás, se a bundáskenyér nem okozott gondot (mert ugye valamibe azért fel kellett használni a készletet). Aztán a múltkor éreztem először azt evés közben, hogy nem esik jól a tojás. Nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Csakhogy a napokban már elkészítés előtt úgy éreztem, hogy nem esne jól (így hát nem is készítettem el). Márpedig ha én egy ételről valami miatt eldöntöm, hogy nem akarom megenni, akkor az bizony nem megy. Maradékokkal is megesik néha, hogy tudom, hogy meg kéne enni, de nem esne jól, és inkább nem eszek semmit, de azt biztos nem (átalakítva se). Most az a néhány tojás is így áll a hűtőben.

A húsról se tiltottam le magam tudatosan, nyilván ezekről se fogom. Csak úgy feltűnt...

Csíkos csicsóka

Ma a csíkos krumpli mintájára csicsókát is sütöttem:

Ehhez a nagyobb csicsókagumókat használtam, és nem frissen felszedett darabokat. Utóbbi azért fontos, mert frissen nem mindig arra megy benne a kés, amerre akarom, ha viszont enyhén fonnyadt, akkor már nincs ilyen probléma. Ezeket is egy kanálba rakva vagdaltam be. Ezúttal olaj nélkül, teljesen natúr sütöttem, 200 fokon jó fél órát (előmelegítés nélkül).

Bio ketchupba (Virágoskúti) mártogatva ettem a letört szeleteket. (Nem szoktam kész üveges árut venni, ehhez féláron jutottam a nyáron egy végkiárusítás keretében - gondoltam, megkóstolom. Tényleg a házival vetekedő minőség, más kérdés, hogy szezonban még ettől is jóval olcsóbban ki lehet hozni itthon. Még ha a piacon vett paradicsom nem is bio hivatalosan, csak kiskerti, amit nem permeteztek...)

Szárított zöldfűszerek

Fűszerkertemnek köszönhetően szerencsére sok-sok zöldfűszert használhatok. Nem szoktam kifejezetten szárítás céljára vágni őket, inkább frissen nyírom meg, amelyikhez épp kedvem van.

Amit viszont gyakran szárítok, az a piaci petrezselyem meg zeller fel nem használt levele. Ha sikerül viszonylag gyorsan (néhány nap alatt) kiszárítani, akkor szép zöld marad. Amikor már zörgősre száradt, akkor a száráról lehúzva rakom el jól záródó üvegbe, aztán felhasználáskor szétmorzsolom. Mindkettő jól megőrzi így az aromáját. Tavasszal lestyánt szárítottam még (azt vágottan vettem a piacon), az is jó lett.

Ételbe morzsolva, illetve megőrölve fűszersókban használom őket. Sokáig nem érdemes tartogatni, mert egy idő után elveszítik az aromájukat (egészben kb. 1 év, darálva kevesebb).

Zsenge tök csicsókával

Amolyan "tavasz és ősz találkozása" étel. Érdekes módon ilyenkor ősszel sokkal inkább elérhetőek azok a zöldségek, amik a köztudatban tavasziként (kora nyáriként) élnek. Meg nekem jobban is ízlenek ilyenkor, mikor garantáltan szabadföldiek, és a fagyoktól tartva mostanság már annyira zsenge példányokat is leszednek, amiket tavasszal simán hagynának még nőni.

Ilyen volt az a két kis tök is (úgy arasznyiak voltak csupán), amiket ehhez az ételhez használtam. Nyáron újkrumplival készítettem hasonlót, most krumpli helyett csicsókát használtam, és a fűszerezésből is visszábbvettem.

A csicsókát alaposan megmostam, majd hámozás nélkül felkockáztam. Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, rádobtam a csicsókát, és időnként megkeverve pirítgattam egy kicsit (sokkal gyorsabban puhul, mint a krumpli). Közben megmostam a kis tököket is, és úgy mindenestül felkockáztam őket, csak a szárukat dobtam a komposztba. Hozzáraktam a csicsókához, és együtt sütögettem tovább. Vegyeszöldséges fűszersóval ízesítettem, és rátépkedtem egy jó adag kaprot is. Csak addig főztem, hogy a tök átmelegedjen, de még ne dobja ki a levét. Ekkor még a csicsóka is picit roppanós volt, ami a krumplival ellentétben ennél egyáltalán nem baj. Sőt, így szeretem csak igazán!

Szilvalekváros papucs

Még a hétvégén sütöttem, csak a megírásig nem jutottam el. Egy régen kinézett recept megvalósítása két formában, ugyanabból a tésztából a címben említett szilvalekváros papucs:

... és pogácsa:

Most nagypályázhatnék vele, hogy töpörtyűs tészta vega módozatban (a kiinduló recept szerint ugyanis az), de egyrészt nem vagyok különösebben híve a húsos ételek utánzásának, másrészt néhány hagyományos recept elolvasása után nem vagyok benne biztos, hogy ez olyasmi ízű. Azon meg fölösleges lenne összeveszni, hogy melyik a jobb.

Mindenesetre érdekelt, hogy ekkora mennyiségben mit tesz a pirított szezámmag a tésztával, és mivel a napokban találtam egy üveg jóféle házi szilvalekvárt, nem csak pogácsát készítetettem a tésztából.

Előszöris egy serpenyőben megpirítottam 15 dkg szezámmagot, állandóan kevergetve egy falapáttal, hogy biztos ne égjen meg. Aztán egy nagy tálba szórtam 1/2 kg teljes kiőrlésű búzalisztet, tettem hozzá 2 kiskanál sót meg úgy fél deci (napraforgó)olajat. Hozzászórtam még 1 csomag szárított élesztőt (7 g), majd a még langyos szezámmagot, és hozzáöntöttem 2 dl vizet. Kézzel tésztává dagasztottam, öntve még hozzá apránként vizet, hogy megfelelő állagú legyen a végén (puha, de nem ragadós). Letakarva a duplájára kelesztettem.

Utána a papucshoz kb. fél centi vastagságúra nyújtottam, és derelyevágóval kis négyzetekre szabtam. Tettem bele bőven szilvalekvárt, aztán összenyomtam a két szemközti sarkát, és kikent tepsibe sorakoztattam a kész papucsokat. 180 fokon 20 percig sültek.

A pogácsához meghajtogattam a tésztát, hogy réteges legyen, majd éles késsel berácsoztam a tetejét, és úgy szaggattam ki. Ennek is kellett jó 20 perc, hogy pirosra süljön.

Nagyon jól kezelhető tészta volt. A sütéskor kelt még, de megtartotta a formáját.

Még azon melegében jót ettem mindkettőből. Túlságosan is jót :)

Kuszkusz nyers salátával

A nagy munka közepette ez lett az ebédem:

1 dl kuszkuszt másfélszeres mennyiségű forró vízbe öntöttem, vegyeszöldséges fűszersóval ízesítettem, lefedve állni hagytam. Közben összeaprítottam a rávalót, egy aprócska, zsenge tököt meg néhány paradicsomot. Utána villával átkevertem a jól megduzzadt kuszkuszt, és ezúttal vaj helyett olívaolajat tettem hozzá.

Tányérra terítettem a kuszkuszt, rá a tökszeleteket és a paradicsomcikkeket, egy kis felkockázott feta sajtot, friss oregánóleveleket. Végül megcsorgattam kevés olívaolajjal, és egy villa meg a fényképezőgép társaságában kivittem a teraszra, hogy ott fogyasszam el.

Birsalmadzsem körtével

Igen, tudom, hogy befőzés témában nem vagyok normális. A mértéket illetően viszont néha magam is meglepődöm :)

Szóval már úgy kell vadászni itthon az üres üveget, meg bélelni a hibás fedőket, meg beérni műanyag tetővel. Egyébként kibélelve és forrón fejreállítva, majd visszafordítva az üveget tökéletesen ráhúzódik a celofán az ilyen gyenge fedők alatt is, és teljesen jól zár. Így az üveghiány nem akadályozott meg abban, hogy ma még két adag dzsemet főzzek.

Az úgy volt, hogy pár hete sikerült birsalmát vennem a piacon. Nem voltak túl nagyok, de szép sárgák és illatosak. Piac utója volt már, elhoztam mind a 7 kilót (mindketten jól jártunk az üzlettel). Készítettem is egy jó nagy adag birsalmasajtot (közben az is kiderült, hogy ezek a birsalmák nem is kukacosak, szinte csak a magházukat kell kivágni).

A maradékból is ezt szándékoztam még, csak aztán találtam a szekrényben tavalyi birsalmasajtot. Úgy látszik, karácsony utánra annyira el volt vele telve mindenki, hogy nem kellett, aztán meg ráfelejtettem. Megkóstoltam: semmi baja, mindössze egy kicsit sötétebb színű, mint a friss (meg se száradt, mert egy fedeles műanyag dobozban volt). Viszont így már nem akartam még készíteni.

De valamit csak kellett kezdeni a birsalmákkal. Ahhoz bőven sok volt, hogy apránként elfogyjanak kompótba. Aztán eszembe jutott, hogy tavaly anyukám csinált ilyen dzsemet (kevésbé édesen, de amúgy követve a receptet - az állandó kevergetésre persze "alvállalkozója" volt apukám személyében), és az finom volt. S mivel tegnap sikerült még körtét vennem a piacon, ma én is belevágtam. Kicsit alakítottam ugyan a készítés menetén, eképpen:

A birsalmákat alaposan megmostam, majd felvágtam őket, eltávolítottam a magházukat, a húsukat pedig felkockáztam. Inkább kisebbre aprítottam, hogy a végén majd némileg darabosra tudjam hagyni a dzsemet, mert így jobban szeretem. Kevés vizet engedtem a fazékba, amiben majd főzni szándékoztam, aztán abba raktam a birskockákat. Majd a körtéket is előkészítettem ugyanígy, csak azokat meg is hámoztam (annyira érettek voltak már, hogy szinte le lehetett húzni a héjukat). A végére már nem lepte el a víz, de úgy gondoltam, hogy nem baj, mert így kicsit sűrűbb lesz. Feltettem főni egy fahéjrúd társaságában. Időnként megkevertem, de amúgy közben nyugodtan előkészítettem az üvegeket. Úgy voltam vele, hogy ez végülis olyan, mint egy sűrű kompót, azt se kevergetjük, mégse lesz semmi baja. Mikor már puha volt a birs (a körte meg eddigre elenyészett a lében), kivettem a fahéjrudat, majd a gyümölcsöknek nekimentem egy kicsit kézi krumplinyomóval, és nagyjából összetörtem. Gyümölcscukorral ízesítettem, apránként hozzárakva és kóstolgatva (azért csak most, mert azt mondta a néni a piacon, akitől vettem a birsalmát, hogy megcukrozva nem fő puhára, ezért csak utólag érdemes ízesíteni - nem tudom, mi alapja lehet, mindenesetre betartottam). Utána még főztem egy kis ideig, most már kevergetve. Az előkészített üvegekbe töltöttem, a lezárt üvegeket pár percre fejreállítottam, majd szárazdunsztba raktam őket kihűlni.

Egy adagba került: kb. 2 kg birsalma és 1 kg körte, meg 6 evőkanál gyümölcscukor, ebből lett kb. 2,5 liter dzsem. A kisebb mennyiség könnyebben kezelhető, ezért lett inkább két felvonás. Ebbe nem kell kocsonyásító, mert a birsalmától elég sűrű lesz. Én újabban a citromot is hanyagolom, mert igazán zavaróan így sem barnulnak a gyümölcsök, viszont kevésbé savasan sokkal jobban ízlik a végeredmény. Normál dzsemes üvegre számítva 75 Ft/üveg beruházást, és közepesen sok munkát igényelt.

Ja, és maradt még néhány kis üveg üresen :)

Mai piac

Az első fagyok előtt még remekül be lehet vásárolni garantáltan ízletes dolgokat. Ma például ezeket sikerült:

A fagyok beköszöntével már nehezebb ügy, bár még nem lehetetlen.

Aztán december közepe táján eljön az az idő, hogy hétvégén is kicsi piac van, meg rossz időben kétszer is meggondolom, hogy kibiciklizzek-e reggel. Ekkor érkezik el a befőttek igazi ideje. Most még csak kóstolgatom őket alkalomadtán.

Az utolsó kinti virágok

A petúnia egyáltalán nem érzi az őszt:

Rózsából viszont ez az utolsó, nincs több bimbó:

Lassan a muskátlit is beköltöztetem a sufniba:

A begónia nem hiszem, hogy túlél még egy teleltetést, de most még szép:

Remélem, ennek a kis százszorszépnek még lesz ideje kinyílni:

Ez a paprika már idebent fog beérni (már virágcserépben lakik):

Gyermekkori emlék

Sokáig gondolkodtam, mit is írhatnék ebben a játékban, ha már Renáta és Citromfű is meghívott. Aztán most beugrott, hogy az alábbi esetet már korábban el akartam mesélni, mert igencsak jellemző rám. A fotót el is készítettem hozzá még tavasszal, de a többi elmaradt.

Volt az óvodában A három pillangó című mese. Felidézve pár jellemző szót, meg is találtam az interneten, például itt olvasható.

Történt egyszer, hogy rajzoltunk, méghozzá nem "csak úgy", hanem ezzel a mesével kapcsolatban. Természetesen mindenki le tudta rajzolni a virágokat, meg a pillangókat, meg a felhőket, meg mindent. Kivéve engem. Mármint biztos én is le tudtam volna, ha akarom, de jobban esett firkálni, egymásra satírozni a furcsa színeket (a nagyon egyértelmű színű ceruzákat épp a többiek használták), alakítani - alkotni szabadon, és valami mást megmutatni a történetből. A végén mindenki kapta a dicséretet, hogy milyen ügyes, milyen szépet rajzolt. Csak az én rajzom nem tetszett az óvó néninek. Mire én elmondtam neki, hogy ez a tulipán belseje. Értetlenkedését látva hozzátettem még, hogy tudom, hogy ilyen, mert nagymamámnál a kertben nyílnak a tulipánok, és ilyen a közepük. Nem voltam túl meggyőző...

A szóban forgó rajz sajnos már nincs meg, hogy megnézhetném, mennyire volt élethű (gyanítom, nem igazán) - de az elképzelés talán nem volt annyira rossz ;)

Almás-körtés pite (vegán)

Amikor elolvastam Siccikénél ezt a receptet, rögtön tudtam, hogy ez nekem való!

Tegnap délután pedig a tettek mezejére léptem:

Mivel az almalének állnia kell a keményítővel, az almareszeléssel indítottam. 6 kis almát felnegyedeltem, magházát kivágtam, majd a magház felőli oldalánál reszelni kezdtem a tökreszelőn. Így belemegy ugyan egy kis héj, de az nem zavaró, a legtöbb viszont egyben megmarad, miután tövig kireszeltem belőle az almát. Meg így a kezem is épen marad, és a csücskök reszelését is megúszom. A lereszelt almát egy szűrőben kinyomkodtam egy kis lábasba, majd a lében elkevertem 2 csapott evőkanál keményítőt.

Ezután összeállítottam a tésztát. Mivel a kerek piteformámban akartam sütni, és nem rajongok a vastag tésztáért, jobbnak láttam felezni a mennyiséget. Így került bele: 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és 10 dkg zabpehelyliszt (átszitálva, kanállal mérve úgy sacc/kb), 1/2 kiskanál só, 1 evőkanálnyi olaj, 1 dl víz (desztillált víz helyett Dorozsmai Gyémánt :)

Kikentem a piteformát, majd kézzel beleigazítottam a tésztát. A szélén jó magas peremet csináltam neki, hogy majd tartsa a tölteléket. (Nálam a vékony tészta + vastag töltelék felállás a nyerő, úgyhogy a töltelékmennyiség megfelezésétől eltekinteni szándékoztam.) Betettem a sütőbe, és 180 fokon 20 percig sütöttem, előmelegítés nélkül.

Visszatértem a töltelékhez. Meghámoztam 2 közepes körtét, majd hozzákockáztam a kinyomkodott almához. Így darabos rész is lett a krémben, nem csak a püré. Az almalevet állandóan kevergetve összefőztem a keményítővel, majd hozzákevertem a gyümölcsökhöz.

Az elkészült tésztát rácsra borítva hűlni hagytam. Értékeltem, hogy remekül elvált a formától, és nem is morzsálódott. Legközelebb viszont érdemes lesz kicsit megszurkálni sütés előtt, mert így helyenként felpúposodott.

Ráraktam a gyümölcsös krémet, és egy kicsit állni hagytam. Végül darált dióval megszórva tálaltam. (Így, hogy ananász helyett körtekockák kerültek bele, valahogy nem vágytam annyira a kókuszreszelékre.)

Kifejezetten élvezem, hogy nyersen van benne a gyümölcs, és mindenféle ízesítés nélkül, a maga valójában (kibírtam, hogy ne tegyek bele fahéjat, pedig azt amúgy szeretem). Az elkészítése sem hosszadalmas, úgyhogy ismétlés várható; körte helyett más gyümölccsel, ami épp lesz itthon.

(A déligyümölcsökről személy szerint leszokóban vagyok. Kifejezetten azért nem megyek boltba, de ha már ott vagyok, és megtetszik, akkor minden további nélkül veszek párat. Banánból lehetőleg nem túl érettet, narancsból vékony héjút (az se baj, ha kisebbek), ananászból, mangóból csakis illatosat (jártam már úgy, hogy hiába állt érett almák mellett, nem érett meg normálisan, és nem is lett ízletes). A nem igazán kedvemre való déligyümölcsnél viszont bármikor többre értékelem a piaci almát.)

Hajdinamorzsa

Avagy hogyan nem sütöttem hajdinalisztből palacsintát... Merthogy annak indult, csak úgy látszik, nem őröltem elég finomra a hajdinát a kézimalommal. Mondjuk már a bekeverésnél gyanús volt, de úgy gondoltam, hogy ha ázik eleget, akkor majd jó lesz. Jó is lett, csak épp megfordítani nem lehetett a sütéskor. Viszont olyan jó morzsás állagú lett, mire a műanyag lapáttal felvakartam a serpenyő aljáról és pirult még egy kicsit, hogy különösebben nem bánkódtam miatta.

A hajdinát vízzel összekevertem, majd egy éjszakát állni hagytam. Reggel öntöttem hozzá egy kis étolajat, meg vizet is, mert alaposan besűrűsödött. (Ez a lepény volt a kiinduló ötlet.) Vékonyan kiolajozott serpenyőben kezdtem sütni, palacsintányi vastagságban, aztán felkapargatva morzsa lett belőle. Miután beláttam, hogy a palacsinta formátum ilyen módon nem érhető el, nagyobb adagokban sütöttem meg a többit. Ezt kicsit tovább kellett kavargatni, de ugyanolyan jó lett. Zakuszkával finom volt. (Lehet, hogy feltaláltam a sós ízvilágú császármorzsát? :)

Egy részéből aztán csak lett palacsinta is úgy, hogy vízzel elkevert zabpehelylisztet adtam még hozzá (így nem lett csomós), majd további vízzel megfelelő állagúra hígítottam. Így már minden további nélkül meg lehetett egyben fordítani. Nem lett persze nagyon vékony, de az íze kárpótolt. Ebbe is sós tölteléket raktam, ezúttal feta sajtot (lehetett volna valami kencét alkotni belőle, de különösebben nem vonzott a téma; felszeleteltem a sajtot, beletekertem, és kész).

Vöröslencse-főzelék

Valami fura okból az utóbbi napokban nagyon kívánom a lencsét. Készítettem is vele ilyen egytálételt, zeller és paradicsom helyett ezúttal mindenféle maradék zöldséget rádarabolva. Ízletes is, kiadós is lett.

De nem volt elég a lencse-evésből. Így ma este előkerült a vörös lencse, mivel ezt nem kell előre beáztatni, így is hamar megfő. Közben azért gondoltam valamiféle visszafogott fűszerezésre, végül megkóstolva úgy döntöttem, egy kis só, és ennyi. Tényleg gyorsan megvolt; sőt, némileg szét is főtt egy része, úgyhogy sűrítéssel se kellett bajlódnom (a lencséhez képest kétszeres mennyiségű víz pont elég volt, nem engedtem vele bő lére).

Nem egy látványos étel, de jólesett. A vörös lencse magában is ízletes volt, és a héja sem maradt úgy meg egyben, mint a barnának szokott.

Kerti munkák mostanság

Az utóbbi időben ezeket csináltam a kertben:

• Felszedtem a kardvirág gumóit, majd a sufniban fognak telelni.

• Sokféle tavaszi hagymás virágom volt már ültetve, csillagvirág kivételével. Nemrégiben ilyen hagymákat is sikerült vennem a piacon, és már el is raktam őket a helyükre. (A többi viszont nem volt felszedve, úgyhogy azokkal most nem volt dolgom.)
  

• Gyűjtögetem a virágok érett magjait, aztán sütőporos meg egyéb kis papírtasakokban elrakom (feliratozva! - avagy ne meglepetés legyen, hogy mi kel ki belőlük :)

• Leszedtem az elszáradt babszárakat a kerítésről, és raktam a komposztba. Az elvirágzott és halódó egynyári virágok is követték. Ami viszont még él és esetleg virágzik is, az egyelőre marad a helyén.

• Aprítom a letört gallyakat a komposztba. Az avart viszont nem gereblyézem még össze, mert majd kell bizonyos növények betakarásához. Így elég lesz csak odahúzni, nem hurcolom körbe fölöslegesen.

• A nem télálló növényeket virágládákba és cserepekbe ültettem, hogy könnyedén be tudjam majd hozni őket.

• A betakarítás nem volt nagy ügy: a sütőtökök közül egy lett valamennyire normális, a többi inkább dísztök-kategóriában indulhatna. Egy napraforgóm is volt (vadon kelt - úgy látszik, a madarak széthordták, de nem ették meg a magot a télen), jó lesz majd madáreledelnek. A hosszú sor céklából mindössze három darab kelt ki, azok viszont szépek.

• Folyamatosan szedem a pasztinákot meg a csicsókát. Mindkettő télálló, úgyhogy csak annyit szedek fel, amennyi rövid időn belül el is fogy. (A csicsókát amúgy sem lehet hosszasan tárolni - habár a sufniban egész jól bírja.)
  

• A régebbi komposztálóban szépen érik az anyag: alaposan összeesett már (tavasszal púpozva teli volt), és nő a tetején a fű, úgyhogy nagyon rossz nem lehet!
  

• Örömmel nyugtáztam, hogy a tavasszal magról vetett százszorszépek hogy megerősödtek. Jövőre biztos fognak virágozni is.

• Eldöntöttem, hogy idén sem fogok háborúzni a vakondokkal.