Csak előbb még leírom ide, hogy mit sütöttem a könyvben található egyik receptből kiindulva:
Egy nagy lábasban (amiben majd össze tudom állítani a tésztát) felforraltam 3 dl vizet 1 csapott teáskanál sóval. Fakanállal belekevertem 2 dl teljes kiőrlésű rozslisztet meg 2 dl rozspelyhet. Egy bögrében összekevertem bő 1/2 dl vizet 3 evőkanál mézzel. Ebben kellett volna felfuttatni az élesztőt, de szomorúan vettem észre, hogy az bizony elfogyott, csak szárított van itthon. Azt meg nem kell futtatni. Fogtam hát a lábast, és a rozsos keverékhez hozzáadtam a mézes keveréket, majd teljes kiőrlésű búzalisztet kezdtem hozzáadolgozni a fakanállal. Amikor a hozzáadott lisztnek köszönhetően már csak langyos volt a massza, hozzászórtam 1 csomag (7 g) szárított élesztőt is. Úgy 25 dekányi búzalisztnél leálltam, mert bár még mindig némileg ragadós volt a tészta, úgy voltam vele, hogy inkább formázom majd lisztes kézzel, de ne legyen kemény. Letakarva a duplájára kelesztettem. Kikentem egy tepsit, majd lisztes kézzel kis gombócokat formáztam a tésztából (kb. nagyobb túrógombócnyiakat). Nem dolgoztam el nagyon, csak úgy éppen, majd kicsit meglapítva a tepsire raktam őket, nem túl közel egymáshoz. Összesen 20 darab lett, épp elfértek a tűzhely tepsijén. A végén tollkenő segítségével megvizeztem a tetejüket, és rozspelyhet szórtam rájuk, kicsit oda is nyomkodva, hogy majd ne hulljon le. Amikor elkezdtem formázni, akkor a sütőt is bekapcsoltam, most pedig beraktam a tepsit, és 200 fokon 20 percig sütöttem. Rácsra szedve hagytam hűlni, és hetet még azon melegében megvacsoráztam csak úgy, magában (a friss kenyeret bármikor képes vagyok így enni). De még másnap reggel is jólesett "üresen". Talán azért, mert a méztől édeskés, a rozspehelytől meg jó tartalmas?
(A bevezetőben említett gyűjteményben Finn cipócskák néven szerepel. Én most fél adagot csináltam, picit alakítva az összetételen, és kisebbre formázva. Bár lehet, hogy az igazi rozsgomb még ettől is kisebb...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése