2008. november 1., szombat

Pasztinákos krumplipüré

Ez a püré-dolog olyan nálam, hogy szökőévben egyszer. Akkor most megvolt :)

Persze nem a megszokott fűszerezéssel készítettem, és mivel az 1/3 rész pasztinák a rakott krumpliba már bevált, gondoltam, ezt sem rontja el. Meg így legalább fel tudtam használni azokat a vékony darabkákat is, amikből már nem lettek volna megfelelő méretű szeletek a rakott krumpliba.

Valójában töltött paprikának indult a dolog, de a töltelék elkészítése után semmi kedvem nem volt folytatni. Talán majd holnap, melegítéssel egybekötve :) Ámbár lehet, hogy inkább serpenyőben sütöm meg a paprikát (így), mellérakom, aztán kész... A sajttal egyébként önmagában is egy elég tartalmas fogás.

Annyit módosítottam a készítésen, hogy volt hozzá friss kaprom (a szárítottnak elég visszafogott aromája van, úgyhogy ez igen sokat dobott rajta), meg a mosatlanmennyiség csökkentésének jegyében a főzőfazékban törtem össze a főtt zöldséget a lé leöntése után, majd a még jó meleg püréhez egyszerűen hozzákevertem a vajat (pontosabban most ghít) meg a fűszereket. Így is remekül megolvadt.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails