Recepteket válogatva a Vegán Karácsony című közös blogunkba, no meg az akarva-akaratlanul mindenütt olvasható ünnepi tippeket látva fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy tulajdonképpen mi alapján mondjuk rá egy-egy ételre, hogy karácsonyi?
Talán a hozzávalók és a fűszerezés teszi? Mák, dió, aszalt gyümölcs, fahéj, szegfűszeg, gyömbér? Narancs, citrom? Méz? Dehát ezekből sokszor készítek olyat is, ami nem karácsonyi! Bár az is igaz, hogy a téli időszakban jobban mennek az ilyesmik. De tulajdonképpen ebben a néhány hónapban szinte végig olyasmiket készítek, ami akár karácsonykor is az asztalra kerülhetne.
Vagy az az (én mércémmel) irgalmatlan sok cukor és csoki? Bevallom, én sokszor már attól rosszul vagyok, hogy leírva olvasom, és inkább el se képzelem, milyen lenne, ha meg is kéne ennem. Persze tudom, hogy édesség-témában nagyon messze vagyok a közízléstől, szóval ezt senki se vegye a lelkére. Próbálom én is lazán venni, hogy nem vagyok normális :)
Vagy a különlegesség, az egzotikum? Legyen valami rendkívüli, mert az ünnep ürügyén megengedhetjük magunknak? Érdekes megközelítés. Aztán eszembe jut, hogy néha mekkora csalódás volt a mangó, az avokádó, stb., ha épp nem érettet sikerült kifogni. Azóta persze képeztem magam, hogy nagyjából el tudjam dönteni a boltban, az épp jó-e, másrészt meg megtanultam értékelni az olyan kis "pórias" dolgokat, mint a piaci alma (ami garantáltan jó, mert akitől veszem, rossz áruval nem áll ki a piacra).
Vagy a hosszadalmas, munkaigényes elkészítés? Főzzük/süssük órákon át, aprólékos lépésekkel tarkítva? Legyen sok fogás, és akár dolgozzunk előre néhány napot a konyhában? Azért sem vonz, mert jó eséllyel én lennék az, aki mindezt végigcsinálja, de azért sem, mert akarok én egy fáradt valakivel ünnepelni, aki végigcsinálta? Valahogy egyik oldalról sem vonz az ájultan lerogyunk a karácsonyfa mellé című történet.
S mi végre a mennyiség? Miért kellene a mértéktelen, vagy legalábbis a megszokottól több evésről szólnia az ünnepeknek? Ráadásul ugye igencsak tömény fogásokból? Aztán januárban meg jön a fogyókúra-pánik, mert hát ugye az ünnepi lakomák nyoma... Ha nem most tartok olvasási szünetet a töméntelen sok édesség miatt, akkor januárban a hős önsanyargatók sirámai miatt fogok. Nem is tudom, milyen jelzővel illessem, milyen ez kívülről. Érdekes, maradjunk annyiban.
Vagy egyszerűen csak valamikor megtanultuk, hogy ha karácsony, akkor: bejgli, töltött káposzta / halászlé / kacsasült / pulyka, szaloncukor, miegymás? Aztán az új családtagokkal esetleg ütközik mindez, meg néha az egyéni ízlésekkel is. Vagy épp mert az egyik a megszokottat, a másik az újat részesíti előnyben. S mert mindenkinek más elképzelései vannak az ideális karácsonyról.
1 megjegyzés:
Nagyon nehéz dolog az ideális karácsony. Talán mert mindannyian csak vágyunk rá. Tökéletes dolog nincs. Talán gyermekkorunk egy-egy karácsonya tűnhet ilyennek, s talán azért, mert azt nem mi készítettük, csak a ragyogása övezett minket. Az bizonyos, hogy szinte mindenki őriz magában ízeket, illatokat, amit szeretne valamilyen módon továbbmenteni, megtalálni újra az ünnepben. Én sem vagyok híve sem a töménytelen mennyiségű, nehéz ételnek, sem annak, hogy holtfáradtan rogyjunk a fa mellé készülődés címén. De azért mégis szerencsésnek tartom azt, akinek jut ilyenkor egy kicsit több idő, akár az ételkészítésre, akár másra, esetleg a másikra is: mert az idő mégiscsak olyan érték, ami nem helyetesíthető semmi egyébbel. És talán mindegy, hogy ebben a többlet-időben örömmel(!) sütögetünk vagy másképpen készülődünk, segít ráhangolódni testileg-lelkileg az ünnepre.
Megjegyzés küldése